Készítette: Leibinger Jánosné, Éva | 2024. október 25.

Leibinger Jánosné, Éva: Kedves Kálmán atya! Múlt évben szeptember 19-én készítettem Önnel az első interjút, hogy a farkasréti hívek jobban megismerhessék! Akkor abban maradtunk, hogy néhány kérdésre egy év múlva visszatérünk. Most itt az alkalom, hogy ezekre is választ kapjunk. Egy év alatt sok mindenben sikerült előre lépni. Megújult a plébániai honlap, ahol a plébániai közösségek is bemutatkozhattak. Elindult az ifjúsági szentségimádás, a plébániai zarándoklatok. Minden misében imádkozunk a békéért és minden nap erre a célra elmondjuk a Rózsafüzért. A templomban két helyen is  foglakoztató sarokot alakítottunk ki a gyerekek számára. Nyáron elvégezték a templom belső falainak teljes tisztítását. Ezért először arra kérem, hogy foglalja össze az elmúlt év tapasztalatait!

Tóth Kálmán: Köszönöm szépen a megkeresést. Biztosan észrevették, hogy nekem nagyon fontos a templom szépsége, rendezettsége és tisztasága. Az, hogy hogy néz ki a templom, illetve a templom környéke. Többen segítségemre vannak, a virágültetésben és gondozásban, így a plébánia kert és a templom előtti virágládák is megszépültek. Ebben vannak támogatóim. Az Oltáregylet tagjai szorgosan vasalnak és rendben tartják az oltárterítőket, miseruhákat, albákat. Illetve, amikor a templomunk belső falainak tisztítása zajlott, két alkalommal is hirdettünk nagytakarítást, amire a hívek igen szép számmal jöttek. Ezúton is köszönöm nekik.

A templom az a hely, ami az Istenhez visz közelebb bennünket. Nagyon érdekes, hogy mai korunk embere sokszor elszörnyülködik, hogy milyen pompa van egy barokk templomban. De ha valaki fontos számunkra, akkor mindent megteszünk, hogy jól érezze magát. Nagyon sok farkasréti szülő íratja a gyerekét jó nevű iskolába, áldozatokat vállal, hiszen minden nap oda kell vinni a gyereket, oda kell menni misére is, és más kötelességeket is teljesíteni kell, mégis megteszik, hogy a legjobbat adják a gyereknek.  Ugyanez volt a barokk korban is a cél, hogy az Istennek csak a legszebbet, a legjobbat lehet adni, mert az Istenhez csak ez méltó. Ezért még az apró, pici részletek is nagyon fontosak, és különösen az összhatás, a színeknek és formáknak az összhangja. Ma is, amikor megterveznek egy templomot, akkor ezeket részletesen megálmodják. A Farasréti templomnak megvan a maga rusztikusságában, egyszerűségében a szépsége, és az lenne jó, ha ezeket a szépségeket megtudnánk  jobban mutatni. Bár Szabó István művész úr építész volt, nem kifejezetten templomépítő, de nagyon szép dolgokat tudott elhelyezni – ilyenek a zöld tónusú üvegfelületek – ami egy csoda volt, hogy elkészült, hála és köszönet érte. Ezek az üvegablakok újra hasznosított üvegek, hiszen a Lattmann üveges mester műhelyéből vödörszám vitték az üvegvágás során leeső darabokat, és a két gyereknek Orsolyának és a fiú testvérének volt a feladata, hogy szétválogassák színek alapján. Az apuka ebből csinált színes üvegablakot, tehát újra hasznosították az üveget. Most az a kérdés, hogy ezeket hogyan tudjuk megóvni, illetve megszépíteni.

Napokban számoltam össze, hogy több mint harmincezer áldozás volt ebben a templomban egy év alatt, ami nagyon-nagyon szép. Az is szép, hogy sokan járnak templomba. Az elmúlt hetekben minden vasárnapi 9 órás, 11-es és esti 6-os mise teltházas volt. Ennek kevés pap örülhet, hogy ennyire sokan járnak misére. Az is jó, hogy egyre többen ráéreznek, hogy ha Istent szolgálják, az nekik is boldogító. A ministránsok alig férnek el az oltár körül, és milyen ünnepélyes, amikor együtt vonulnak a szentmisén. A lányok alkotta énekkar is felemelően énekel és gitáros mise is egye gyakrabban van. Örömmel tölt el, hogy a felnőtt kórus is gyakran szolgál, segít emelni lelkünket, teremtő Istenünkhöz. Köszönet a vezetőknek.

L.J.: Gazdagodott-e pozitív élményekkel az egy év alatt a plébániánkon?

T.K.: Nagyon érdekes volt a karácsonyi fa és betlehem állítás. Kicsit úgy nézett ki a templom akkor a mise után, mint a hangyaboly, ahol mindenki tudja, hogy mit kell csinálni. Betlehemet állítottak, karácsonyfát díszítettünk, abszolút látszott, hogy mindezek begyakorlott dolgok, már sokadik alkalommal végzik ezeket a feladatokat, és ugyanez volt húsvétkor is, valaki „megnyomta a gombot”, akkor most csináljuk, és mindenki tette a dolgát.

Ugyanakkor a hívek örömmel fogadták szép új motívumokat is: az adventi készületnél volt, amikor az orgona mellett egy hatalmas, 8 m-es vászon volt felfüggesztve, és ezen érkezett a Kis Jézus szobor egyre lejjebb, majd Karácsony éjszakáján a jászolba. A szentmisére jövő gyerekek egy-egy szalmaszálat tehettek a jászolba, jelezve várják a Messiás születésének ünnepét és készülnek rá. Húsvétkor pedig a templomot felöltöztette, amikor Jézus halotti leplét a nagy keresztre helyeztük annak jeleként, hogy nincs  már a sírban Jézus.

L.J.: Mik azok az értékek, amelyeket továbbra is meg kíván tartani? Milyen tervei vannak a jövőben  a templomi élettel kapcsolatban?

T.K.: Paskai László bíboros úr kezdeményezése volt még az 1990-es években, hogy imádkozzunk a hónap első szombatján kifejezetten a családokért. Ezt Erdő Péter bíboros úr is folytatja, egy templomot felkeres és együtt imádkozik a plébánia híveivel a magyar ifjúságért és a magyar családokért. Tizenöt olyan közösség van a templomunkban, amelyek valamilyen módon családos embereket fognak össze. Milyen szép lenne, ha egy-egy első szombaton az imádságot egy-egy ilyen csoport vállalná fel, és ők vezetnék az imát. Egy évben egyszer kerülne egy csoportra sor, amihez imaformákat, elmélkedéseket tudok adni.

A Teréz Misszió is működik templomunkban, akik új papi hivatásokért és papokért imádkoznak. Meghívnám a tagjait, hogy valamelyik csütörtökön vezessék ők a Szentségimádást, legyenek jelen a Szentségimádáson! Jó lenne megtölteni tartalommal ezeket az imaalkalmakat. Nem tudjuk, hogy kik a plébániánkon a Teréz Missziósok. Sokan vannak, de egymásról nem nagyon tudnak.

Ifjúsági Szentségimádás  van indulóban, reményeink szerint egyre többen fognak majd jönni. Minden fiatalt megszólítottunk, aki a templomban szeptemberben megfordult.

L.J.: 2027-ben 50 éves lesz a templomunk. Az évfordulóhoz kötődően milyen elképzelései vannak?

T.K.: A templomunk 2027. év áprilisában lesz ötven éves. Milyen szép lenne, ha meg tudnánk újítani a világítást is, és  nem ipari lámpák világítanának a hívek, és csarnokvilágító armatúrák a szentély fölött. Vagy, amint észrevették a hívek, az ülőfelületek, a kárpitok már jó néhány helyen foltosak és foszlanak, a padok és a szentély székei is. Most, hogy nyáron átköltöztem a káplán lakásba, több termünk van. Ezeket élettel lehetne megtölteni.

Jó lenne megismertetni a fiatalokkal a templom történetét. Élnek még olyan emberek, akik itt voltak az építkezésnél. Nagyon kevés templom mondhatja el ezt, hogy járnak olyanok is a templomba, akik ott voltak az építkezéskor.

Nagyon sok atya szolgált itt a templomban. Szép lenne az itt szolgáló káplán atyák megkeresése, meghívása, hogy elmondják, milyen élményeik voltak itt a templomban, miben gazdagodtak, mit tanultak itt a szolgálatuk során. Róluk elmondhatná a közösség egy-egy tagja, hogy miben lettek többek a káplán atya által. Vagy, a már elhunyt atyák sírjának felkeresése, életútjuk megismertetése a közösséggel valamilyen fórumon. Ez a szép és kerek évforduló lehetőséget ad arra, hogy megpezsdüljön a plébániai élet, és ne csupán az legyen, hogy eljövünk a templomba, ott vagyunk a misén, talán utána még megiszunk egy kávét a konyhában, vagy kint két-három mondatot váltunk és  hazamegyünk. De sajnos az is előfordul, hogy kimegyünk a templomból és senki nem szólt hozzánk és mi sem szólítottunk meg másokat és úgy megyünk haza, mintha nem egy élő közösség tagjai lennénk. Hiszen a templom egyúttal egy missziós terület is. Nagyon sokan jönnek a templom előterébe imádkozni, amikor a temetőbe jönnek, várakoznak a temetésre, vagy csak éppen erre vitt az útjuk. Nagyon sok pozitív visszajelzés van, hogy milyen jó, hogy nyitva van a templom előtere. Most október vége van, amikor ez a riport készül, esténként egyre sötétebb lesz, meg kell oldanunk, hogy ha valaki belép ebbe a templom előtérbe, akkor ne egy sötét térbe lépjen be, hanem legyen egy fényforrás, hogy tudjon imádkozni, olvasni. Hiszen a vallásosságunknak van egy olyan része is, amikor egyedül szeretünk lenni a templom csendjében. Vannak emberek, akik néha-néha beülnek a templomba a mise előtt fél órával, húsz perccel. Milyen szép lenne, ha többen is így használnák a templomot!

L.J.: Köszönöm szépen a beszélgetést.

T.K.: Köszön szépen a megkeresés és az érdeklődést.