A lelki adoptálás templomunkban 2009-ben indult. Azóta minden évben volt ünnepélyes ígérettétel (a járvány idején online). Jelentkezni lehet az adoptalas@freemail.hu e-mail címen.

Mit jelent a lelki adoptálás?

A megfogant élet Lelki Adoptálása egy imádságos elköteleződés egy, az édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A Lelki Adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.

Hogyan történik ennek vállalása?

Magánúton vagy nyilvánosan – templomban, közösségben, vagy zarándoklaton. El kell mondani a Lelki adoptálás ígéretének szövegét. Ettől a naptól kezdve, amit megjegyzünk – 9 hónapon – azaz 40 héten keresztül – naponta imádkozunk egy tized rózsafüzért (Miatyánk és 10 Üdvözlégy Mária), valamint külön imát a gyermekért és szüleiért. Az imádságunkhoz még saját felajánlásokat is kapcsolhatunk, ha szeretnénk. Ilyenek pl. gyakori szentgyónás és szentáldozás, szentségimádás, Szentírásolvasás, kenyér-víz böjt, televízió nézéstől, alkoholtó, dohányzástó való tartózkodás böjtje, nagycsaládosok konkrét segítése, betegek, fogyatékosok vagy gyermeküket egyedül nevelő anyák segítése, stb. Olyan dolgokat vállaljunk, melyeket teljesíteni is tudunk.

Mikor kezdjük el az imádságot?

Minden nap fogan valahol egy gyermek, ezért minden nap alkalmas rá, hogy egyénileg elkezdjük az imádságot, és így lelki védelmünk alá vegyük az új életet. Ajánlott elkezdeni a Lelki Adoptálást ünnepélyes módon, nagyobb események és egyházi ünnepek alkalmával, amikor a legtöbb ember szokott összegyűlni (pl. adventi és nagyböjti lelkigyakorlatok, zarándoklatok, Mária-ünnepek).

Ki vállalhatja?

Mindenki. Világi és megszentelt életet élők, férfiak, nők, bármely életkorban. A gyerekek szüleik felügyeletével vállalják.

Hányszor lehet ezt az imát vállalni?

Bármennyiszer lehet vállalni, azzal a feltétellel, hogy a teljesítjük a fentebb említett feltételeket.

Ha az imádságot néhány napig elfelejtettük mondani, ne hagyjuk abba a Lelki Adoptálást, csak hosszabbítsuk meg annyi nappal, amennyit kihagytunk. Ha hosszabb időre (1-2 hónap) megszakítottuk vállalásunkat, meg kell újítani az ígéretet és igyekezni kell betartani.

Története

A Megfogant Gyermek Lelki Adoptálásának kezdetei a Szűzanya fatimai megjelenéséhez kapcsolódnak. A Lelki Adoptálás imája válaszként született a Szűzanya kérésére, hogy imádkozzuk a rózsafüzért, tartsunk bűnbánatot, és engeszteljünk azokért a bűnökért, melyek leginkább megsebzik az ő Szeplőtelen Szívét. Lengyel földön 1987-ben gyökereztette meg azt a varsói Szentlélekről nevezett pálos templomban gyülekező, „Nemzedékek Őrei” elnevezésű egyetemista csoport. Ebben a templomban, 1987. február 2-án először tették le a Lelki Adoptálás ígéretét. Innen terjedt el aztán ez az imádság egész Lengyelországban és annak határain túl is.

A lelki adoptálás templomunkban 2009-ben indult. Azóta minden évben volt ünnepélyes ígérettétel (a járvány idején online). Jelentkezni az adoptalas@freemail.hu e-mail címen lehet.

Egyházi engedélyek/Imprimatur

Az imádság terjesztését a varsói Érseki Hivatal engedélyezte (1997. március 31-én, 1687/K/87 sz. alatt, dr. Lauer általános helynök által. A Lelki Adoptálás a Szentatya, II. János Pál pápa áldását is megkapta (Vatikáni Államtitkárság levele, 1994. április 25-én, melyet P. Szczepan Kosnik jasna górai perjel kézbesítette személyesen).

Bővebben a Lelki Adoptálás honlapon: