Mit tesz az ember, ha elragadja a gőg? Kihúzza magát, fölvágja a fejét, kifeszíti mellét és egész termetét. Minden azt harsogja benne: „Több vagyok, mint te!” De ha valaki alázatos lelkű, kicsinynek érzi magát, lehajtja a fejét s összezsugorodik: „megalázza magát”. És pedig annál mélyebben, minél nagyobb az, aki előtt áll, s minél kisebbnek tűnik fel ő önmaga előtt.

De mikor érezzük világosabban, milyen kicsinyek vagyunk, mint akkor, ha az Isten előtt állunk? A hatalmas Isten, aki épp úgy volt tegnap mint ma, és épp úgy lesz száz meg ezer év múlva is! Aki betölti ezt a szobát és az egész várost, a földkerekséget és a mérhetetlen csillagos eget. S mindez csak annyi előtte, mint egy porszem. A szent Isten, a tiszta, igazságos és végtelenül fönséges… Milyen nagy is Ő… és milyen kicsiny vagyok én! Olyan kicsiny, hogy egyáltalán nem is hasonlíthatom magamat Őhozzá, olyan kicsiny, hogy semmi sem vagyok Őelőtte. Ha az ember ezt jól meggondolja, egészen természetesnek érzi, hogy nem állhat meg büszkén Őelőtte. Az ember „megalázkodik”, szeretné alacsonyabbá tenni termetét, hogy ne álljon ott olyan kihívóan, – és íme, máris föláldozta magasságának felét: letérdelt. S ha ez még nem volna elég a lelkének, meg is hajolhat hozzá. És ez a meghajolt alak azt mondja: „Te vagy a végtelen Isten, én pedig a semmi.”

Ha térdet hajtasz, légy rajta, hogy ne legyen az elsietett, üres mozdulat. Önts lelket belé! A térdhajtásnak lelke pedig az, hogy a szív mélységes tisztelettel belsőleg is meghajol Isten előtt. Ha a templomba jössz, vagy onnét távozol, vagy ha elhaladsz az oltár előtt, hajtsd meg térdedet szép nyugodtan egészen a földig, s vidd bele ebbe a térdhajtásba egész lelkedet, mely így szóljon: „Én véghetetlen Istenem…!

Ez azután alázat, ez igazság, és mindannyiszor jót fog tenni lelkednek

Forrás : Romano Guardini Örökmécs

“A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.”