Romano Guardini Örökmécs című könyvében így ír:

A kenyér eledel. Becsületes eledel, amely valóban táplál. Magvas eledel, amelyet sohasem lehet megunni. A kenyér igaz és jó, a szónak mély, meleg értelmében. A kenyér színe alatt azonban Isten élő táplálék lesz számunkra, emberek számára. Antióchiai Szent Ignác azt írja az efezusi híveknek: „Mi kenyeret törünk, és ez legyen számunkra a halhatatlanság orvossága.” Étel ez, amely egész valónkat az élő Istennel táplálja, és teszi, hogy Benne legyünk és Ő mibennünk.

A bor ital. Sőt a valóság az, hogy nem csak olyan ital, amely a szomjat oltja. Erre való a víz. A bor azonban többet akar: „megvidámítja az ember szívét” mondja az Szentírás. A bor nemcsak arra jó, hogy oltsa a szomjat, hanem hogy az öröm itala legyen: teljesség, túláradás. „Milyen szép az én részegítő kelyhem”, mondja a zsoltár. Érted, mit akar ez mondani? És érted, hogy a részegség itt egészen mást jelent, mint mértéktelenséget? Ragyogó szépség a bor, illata, ereje van, amely mindent kitágít és megnemesít. És a bor színe alatt adja nekünk Krisztus az ő isteni vérét. Nem úgy, mint valami nagyon józan italt, hanem mint az isteni nagyszerűség túláradását. Krisztus vére részegíts meg engem”, imádkozta Loyola Szent Ignác, a melegszívű lovagias férfiú. …

Krisztus kenyér és bor lett. Étel és ital. Ehetjük és ihatjuk Őt. A kenyér hűség és állhatatos szilárdság. A bor merészség, földi mértéket meghaladó öröm, illat, szépség, tágasság és határtalan teljesedés. 

Forrás : Romano Guardini Örökmécs

“A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.”