Romano Guardini Örökmécs című könyvében így ír:
„És egy angyal jött és megálla az oltár előtt arany tömjénezővel; és sok jó illatszert adtak neki… és felszállt a jó illatszerek füstje a szentek imádságából, az angyal kezéből Isten előtt.”

Így beszél a Titkos Jelenések könyve.

Mennyi nemes szépség van abban, amikor a tiszta tömjénszemeket a parázsra szórják, és a meglendített füstölőből fölfelé száll az illatos tömjénfüst! Olyan, mint egy szabályos ritmusú, illatos melódia. Nincs anyagi célja, tiszta, mint a dal. Értékeknek szép elpazarolása. Ajándékozó, mindent odaadó szeretet.

Épp úgy van itt is, mint Bethániában, amidőn Mária drága nárduszolajat hozott és az Üdvözítő szent lábaira öntötte, hajával szárította, s a kenet illata betöltötte az egész házat. A szűkkeblűség akkor így morgolódott: „Mire való e vesztegetés?” Isten Fia azonban azt válaszolta: „Hagyjátok őt, hiszen a temetésemre cselekedte.” A halál titka volt itt, a szeretetnek, az illatnak, az áldozatnak titka.

És ugyanez történik a tömjénnel is: a szépségnek egy titka ez, mely egészen érdek nélküli és szabadon lendül a magasba. A szereteté, amely ég és elég, és a halálba megy. A sivár lélek itt is fönnakad és kérdezi: Ugyan, mire való mindez?

A tömjénezés illatáldozat, és a Szentírás maga mondja róla: ezek a szentek imádságai. A tömjénfüst az imádság jelképe, és éppen azé az imádságé, amely nem gondol semmiféle érdekre, nem keres semmit, és úgy száll fel a magasba, mint az egyes zsoltárok után a Dicsőségek ; ez csak imádni akar és hálát adni Istennek azért, „mert olyan fönséges.”

Kétségtelenül, egy ilyen jelképbe játékosság is vegyülhet. Az illatfelhők dagályos, titokzatos hangulatokat is kelthetnek, és a tömjénezés az érzékekkel való puszta vallásos játékká is válhat. De ebben az esetben igaza van a keresztény lelkiismeretnek, ha óvást emel, és figyelmeztet arra, hogy az imádságnak „lélekben és igazságban” kell történnie, hogy egészen tisztának és becsületesnek kell lennie. A vallás gyakorlásában azonban megnyilvánulhat filiszteri lelkület is, mely szűkkeblűségből, sivár lelkületből fakad, miként az iskarióti Júdás zúgolódása. Itt az imádság szellemi haszonkereséssé válik, kimért és polgárilag józan akar lenni.

Az imádság eme fajtájának sejtelme sincs az imádság királyi gazdagságáról, mely ajándékozni akar. Semmit sem tud a mélységes imádásról, nem érezte meg az imádság lelkét, mely egyáltalán nem kérdi azt, hogy mire való, vagy mit használ ez, hanem fölfelé tör, mert szeretet, illat és szépség. És minél inkább szeretet, annál inkább áldozat is egyszersmind, és az illat az emésztő tűzből száll fel a magasba.

Forrás : Romano Guardini Örökmécs

“A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.”