Isten hozottKészítette: Leibinger Jánosné, Éva 2026. október 14-én
L.J.: Kedves Márton atya! Amikor megtudtuk, hogy Te leszel az új plébánosunk, próbáltam az internetről tájékozódni felőled. A YouTube-on két különösen érdekes videót találtam. Az egyik a Corvini Domini Egyesület 2023-ban készült Értéktár című felvétele volt, amiben nagyon sok értékes információ hangzott el, ezért szeretettel ajánlom ezt a videót mindenkinek megtekintésre. A másikról később ejtek szót. Most arra kérlek, hogy kicsit mutatkozz be, hogy a farkasréti hívek jobban megismerhessenek! Mutasd be életutad legfontosabb állomásait!
G.M.: Nem könnyű dióhéjban összefoglalni. 1968-ban születtem. Azzal kezdeném, hogy nagy ajándék volt számomra az önismeretben, amikor 2019-ben elvégeztem a Semmelweis Egyetemen a mentálhigiénés lelkigondozó szakot. Ez eléggé meghatározó volt életutamban és a lelkipásztorkodásomban. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy az életközépi válság így ötven évesen – mert ekkor szereztem meg a diplomát – különösebben rám nehezedett volna, de meglett plébánosként jó volt újra az egyetemi padba beülni és nem plébánosnak, papnak, hanem egyetemi hallgatónak és vizsgázónak lenni. Nem plébános atyának szólítottak ott, hanem hallgatónak. Nem csak azért volt meghatározó ez az időszak, mert jók voltak a stúdiumok és újra tanulni kellett és formálódni, alakulni a szakmai gyakorlatokban, hanem a közeg is inspiráló volt. Azért ezt említem a kérdésre, hogy mutassam be magamat, – nem mintha ebben akarnám kimeríteni hivatásomat, hiszen lelkipásztor vagyok és Jézus papja – mert gondolkodásomban addig is nagyon benne volt, hogy Krisztusban hogyan ismerhetem meg az embereket, és Krisztusban hogyan ismerhetem meg magamat.
Katolikus nagycsaládban születtem, hatan vagyunk testvérek, sorban én a harmadik, négy fiú, két lány. A szüleink villamosmérnökök. Keresztény budai nagycsaládban nevelkedtem, ennek minden örömével, szépségével, nagy társasági élettel különböző plébániákon, ahol gyerekként és ifjúsági hittanosként megfordultam. Ezek sokat formáltak, alakítottak. Ezek közül az első a Tömő utcai lelkészség volt Futó Karcsi bácsinál, azután egy rövid időre, másfél évre a Karolina úti Gyümölcsoltó Boldogasszony lelkészséghez kapcsolódtam, végül az érettségi táján a Szent István Bazilika ifjúsági közösségéhez. Onnan mentem el papnövendéknek. Az utóbbi időszak ifjúsági éveimben volt, így az ottani kapcsolatok lettek a legmeghatározóbbak. A kapcsolat velük évekig megmaradt, gyerekeket táboroztattunk, táboroztunk közösen.
A családi hagyományban a piarista gimnáziummal volt kapcsolat, mi, fiúk ott végeztünk. Érettségi után egy évig kórházban dolgoztam betegszállítóként. Ez is meghatározó élmény volt; frissen érettségizett diákként egy 8 órás fizikai munkába belekezdeni, és a kórházi körülményeket szondázni. Ezután jelentkeztem a teológiára, két évet Esztergomban végeztem, azután Budapestre kerültem.
A családi hagyományban a kirándulás, a természetjárás, természetszeretet, nomád táborok is erősen benne voltak. Én ezeken nőttem föl.
L.J.: Gondolkoztál-e valaha azon, hogy éppen a reformáció napján születtél?
G.M.: Igen. Ezt mindig büszkén emlegettem, főként amikor januárban az ökumenikus imahét volt. Ilyenkor mondtam lelkésztársaimnak, hogy a reformáció napjának gyermeke vagyok. A szokatlannak vagy formabontónak a keresése életemben mindig jelen volt. Ami megszokott, ami mindennapos, az kevésbé tud lelkesíteni. Nem lázadtam ezek ellen, de felfedező utakon mindig szívesebben jártam. Szerettem fölfedezni a dolgokat, az ismeretlent. Talán ezért indultam el a magasabb hegyek felé, és kezdtem túrázgatni magashegyi alpinizmus terén. Persze amatőr, műkedvelő szinten megmaradok. Szeretem a határaimat feszegetni, amikor a kiszolgáltatottságot fizikai értelemben is megtapasztalom fázásban, kimerülésben, hidegben. Ezek mindig vonzottak. Az emberek közötti kapcsolatok is sokszor sebzettek, csupa-csupa határterület, amibe sokan nem merészkednek be. A megtérés is ilyen határterület, ezért szerettem foglalkozni azokkal, akik nem vallásosak. Miért nem vallásosak? Hogyan alakult az életük? És egy nem vallásosnak elindulni a hit felé, a vallásosság szépségét felismerni, ez kicsit olyan, mint a hegymászás.
L.J.: Nem szokványos, hogy egy pap tandemugrása szerepeljen a YouTube-on (2019-es felvétel), de az sem, hogy néhány napra elvonuljon a hegyekbe hegymászóként. Mit jelentenek Neked ezek a legtöbbünk által veszélyesnek ítélt elfoglaltságok?
G.M.: Nem gondolnám ezeket veszélyesnek. A tandemugrás a családomtól kapott ajándék volt 50. születésnapomra. Elhívtam az unokaöcsémet, és végül ketten ugrottunk, persze külön-külön a tandempárral. Nagy élmény volt az első néhány pillanat, a zuhanás. Amikor az ejtőernyő kinyílik és ereszkedünk lefelé, akkor az már nyugalmas. Maga a zuhanás-élmény megrettentett. Utólag azon gondolkoztam, hogy ha nem lökött volna rajtam egyet a párom, akkor magamtól lett volna-e bátorságom?
L.J.: Mit jelent Neked névadó szented, Szent Márton?
G.M.: Sokat jelent. Nem azok a klisék, amiket általában egy átlag hívő Szent Márton életéből ismer. De ha valaki elolvassa Sulpicius Severus Szent Márton életéről szóló életrajzát és a dialógusokat, akkor abból egy nagyon plasztikus, a hétköznapok világában benne lévő Szent Márton kép rajzolódik ki, aminek sarkosan éles vonásai vannak, még a kortársaihoz mérten is. Ez rám nagy hatással volt. Az én lelki alkatom is mindig idegenkedett a hivatalosságtól, mint az övé, a hierarchikus megközelítések is távol állnak tőlem. Szent Márton szerzetes volt, a nyugati szerzetesség kezdetei az ő életéhez kapcsolódnak. Nem volt konfliktusmentes püspök társaival való kapcsolata, a hierarchia visszaélései elszomorították. A világi hatalommal, magával a császárral is szembe szállt, amikor kiállt az eretnekek halállal való büntetése ellen, még ha nem is járt sikerrel.
L.J.: Mit választottál papi jelmondatodul? Miért?
G.M.: A 118. zsoltár egy párversét választottam. Magában a zsoltárban így szerepel: „Dicső végzéseid futva járom, mert szívemet kitágítottad”. A papi zsolozsmában, a napközi imaórában szűkebb változat szerepel: „Végzéseid útját futva járom, mert szívemet kitágítottad.” A ’dicső’ szót én is kicsit fennköltnek éreztem, mert az, hogy mi dicső vagy nem dicső, az majd az utolsó ítéleten derül ki, ezért a másik változatot választottam. A mottóban a futás szó fogott meg engem. Általános iskolás koromban volt olyan időszak, amikor szinte mindenhova enyhe poroszkáló futásban közlekedtem. Hogy ennek mi volt a lelki háttere, azt nem tudom. Ez a lendület most is bennem van, szeretek nekirugaszkodni a dolgoknak. Futni ma már nem szeretek, de a spiritualitása közel áll hozzám. A másik, ami megragadott, a „szívemet kitágítottad”. Ifjúkoromban gyakran tapasztaltam, hogy szűkkeblű vagyok, ezért érdekelt, hogy hogyan tudja a Jóisten a szívemet kitágítani Jézus szívének tágasságára.
L.J.: Egy embert nagyon jellemez, hogy kit tekint példaképének. Szent Márton kapcsán már érintettük a témát egy kicsit, de beszélnél-e arról nekünk, hogy kik a példaképeid? Felvetődött bennem, hogy talán Pablo Dominguez olasz pap, aki sokat járt a hegyekbe, és akiről film is készült Az utolsó hegycsúcs címmel?
G.M.: Láttam azt a filmet. Kiderült, hogy szerette és mászta a hegyeket, de maga a film nem erről szólt, hanem az egész életéről. Nincs számomra néhány, kitüntetett helyen álló példakép, akit így fel tudnék sorolni. Sokkal inkább úgy vagyok, hogy sokakat szeretnék engedni hatni rám. Mindenkitől szeretnék tanulni. Azoktól is, akik eléggé távol állnak tőlem, akiket nehezen értek, akiket úgy érzek, hogy fényévek választanak el tőlem, akikkel alig érzek közös nevezőt. Mindig érdekelt, hogy ezektől az emberektől mit tudok tanulni. Bár ez pont az ellentéte a példaképeknek, de ez jobban izgat, mint az, hogy lerögzüljek példaképeknél. A szentek között persze vannak kedves szentjeim, Lisieux-i Kis Szent Teréz, Szent Ágoston, Szent Márton, és még sokan. Jó néhány szent életében igyekeztem elmélyülni. Például nagy hatással volt rám, amikor olvastam Néri Szent Fülöp és Borromeo Szent Károly kapcsolatáról. Két nagy szent, akik között komoly súrlódások voltak, mégis mennyire tudták tisztelni egymást. Mert a szentek egymással való kapcsolata sem felhőtlen, de ahogyan megélték konfliktusaikat és különbözőségüket, és ahogyan egymás felé tisztelettel tudtak lenni, az számomra példaértékű.
L.J.: Mi az, amit még fontosnak tartasz a híveknek üzenetképpen elmondani?
G.M.: Ami a szívemben mindig benne volt, és eddigi lelkipásztorkodásomnak egyik lendítő kereke, hogy a nem vallásos emberek felé nyitott legyen az egyházközség és a hívő közösség. Ha lehet egy hangsúlyt említeni, amit szeretnék képviselni, akkor éppen ez: Hogyan tud elindulni vagy növekedni a nyitottságban és a befogadásban, azaz a misszióban egy plébániai közösség. E téren a katolikus plébániák előtt nagy kihívások vannak.
L.J.: Nagyon köszönöm a beszélgetést.
További beszélgetés Márton atyával: