Október, Szűz Mária hónapja. Így hétköznaponként a reggeli szentmisék után, illetve az esti szentmisék előtt – 17.30 órától – minden nap elimádkozzuk a rózsafűzért.


2024. október 14-ével hatályba lépett a LÁTOGATÓI SZABÁLYZAT, ami a templom előterében kifüggesztésre került. Templomunk minden látogatójára vonatkozik – függetlenül a vallási és hitbéli elköteleződéstől – így annak ismerete és betartása (betartatása) kötelező! A szabályzat megismeréséhez további „olvasó” példányokat helyeztünk ki a kisasztalra, illetve
a plébániai honlapon is megtalálható. Célja a templom, mint Szenthely tiszteletadásának, felelőségteljes megadása.


Templomunk búcsúja november 1-je, péntek, Mindenszentek ünnepe – parancsolt ünnep -, amit a napján tartunk. Aki Mindenszentek napján szentmisén vesz részt vagy templomot, kápolnát áhítattal meglátogat és egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik teljes búcsút nyerhet.
Ugyancsak, aki november 1-je és 8-a között áhítatos lélekkel temetőt látogat és imádkozik az elhunytakért, az teljes búcsút nyerhet a tisztitótűzben szenvedő lelkek javára. Vasárnapi miserend lesz: ½ 8, 9, 11, 18 órai kezdetekkel.
Az esti 6.00 órás, búcsúi szentmisére, várjuk az esperes kerület papjait is concelebrálásra.
A szentmise főcelebránsa Lápossy Péter atya, a pápai nagykövet – nuncius – titkára lesz. Közreműködik, templomunk felnőtt kórusa a Farkasréti Omnium Sanctorium. Egyben, ez a nap templomunkban a szentségimádási nap, 15-17 óráig csendes szentségimádás lesz. Ez egy jó lehetőség a plébánia csoportoknak, hogy egy-egy félórányi időtartalomban, részt vegyenek
közösen a Szentségimádáson.


November 2-a, szombat, Halottak napja. Reggel 7 és este 6 órakor lesz szentmise.


Templomunk búcsújára való felkészülési lelkigyakorlatot, triduumot tart október 29-30-31-én (kedd-szerda-csütörtök) az este 6.00 órai szentmisék keretében Tóth Kálmán atya. Triduum mottója: Gesztusok a vallásunkban és a test imája. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.


A mai vasárnap a Missziók javára van országos perselygyűjtés.