- Hétfőn, november 17-én, a szentmise Teréz-mise lesz.
- Jövő vasárnap, november 23-án, a Karitász javára lesz országos gyűjtés a szentmiséken.
- Jövő vasárnap – november 23-a – Krisztus Király vasárnapján, a szentmisék után, elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát és a felajánló imát, ami által a teljes búcsú elnyerésére válik lehetőség.
- Advent közeledtével, útjára indul, ismét a „Szállást keres a Szent Család” hagyományt, amire jövő héttől lehet feliratkozni a sekrestyében. Adventi időszakban egy jó alkalom arra, hogy a családok, egymást látogatva, egy-egy estén együtt imádkozva és beszélgetve, készítsék az Úr útját.
A Szent Családot ábrázoló kép, Advent első vasárnapján, november 30-án, indul a templomból és december 24-én érkezik vissza.
- Továbbá, előre hirdetjük, adventi időszakban, szokásosan, minden hétköznap, hétfőtől-péntekig, a szentmisék (roráték) reggel 6.00 órakor lesznek, az ezt követő agapéval együtt. Hagyomány szerint, az agapék előkészítését plébániai csoportjaink, megosztva készítik.
- Plébániákon működik az édesanyák Szent Mónika közössége. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a csoport megújuló szentmiséjére, amely november 21-én, pénteken, este 6.00 órakor lesz. A közösség régi tagjait kérjük, hogy jelentkezzenek Bisztray Mártinál vagy adják meg elérhetőségüket a sekrestyében, mert szeretnék naprakésszé tenni a tagnyilvántartást és a levelező listát létrehozni. Új tagokat is szívesen fogadnak a csoportba! A közösségről bővebb információ ITT olvasható >>>
- November 29-én, szombaton délután 3.00 órától 7.00 óráig a plébánia hittantermében, a Karitász csoport szervezésében, TŰZZOMÁNC kézműves foglalkozás lesz, egyedi karácsonyi ajándékkészítés céljából. A foglalkozás anyagköltsége 5.000,-Ft/fő, de van családi kedvezmény több fő részvételével. Jelentkezni lehet a sekrestyében és az előtérben elhelyezett íveken. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók!