Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

Kedves Emlékezők!

Wass Albertre, székelyföld nagy fiára, a költőre és íróra jöttünk emlékezni. A művészek érzékenyen látják világunkat és korukat megelőzően irányítják figyelmünket arra, amit talán az átlagember észre sem vesz. Hadd említsek egy példát.

A covid-járvány két évvel ezelőtt ragadta el közülünk dr. Kozma László költőt, irodalomtörténészt, a farkasréti plébánia hívét, aki Erdélyből áttelepült családban született, 1949-ben.

Erdély és az irodalom szerelmeseként egyik könyvében Wass Alberttől a következő gondolatokat idézi:

„Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem ember alkotott? Nézz meg egy virágot. A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot. Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.”

Wass Albert keresztény emberként a Szentírás szavaiból, az isteni kinyilatkoztatás leírt tanításából ismerte meg Istent. De az iménti természet-elmélkedése arra mutat, hogy Istent nem csak a Szentírás szavaiból, de a teremtett világból – például a hóvirágból – is fel lehet ismerni. Szent Pál apostol írja, hogy Istenre a világ teremtése óta műveiből következtethetünk (vö. Róm 1,20). A teremtés befejezéséről, a megváltásról viszont a Szentírás beszél.

Wass Albert a XX. században élt, amelyre az emberi kapcsolatok megromlása jellemző. Amikor valakinek problémái vannak az emberi kapcsolatokkal, akkor gyakran fordul a teremtmények felé, a virág, fa és állatok felé. Talán sosem volt olyan állatkultusz, kertkultusz, mint napjainkban. Ez érthető, mert a teremtett világ mindig rendelkezésünkre áll, míg az emberekkel való találkozásunk esetleges a másik ember szubjektív találkozási készsége miatt. Wass Albert ezt a szociológiai jelenséget látta meg, és írói vénájával ezt tudta természet-elmélkedésben megfogalmazni.

Wass Albert – noha sokat szenvedett az emberek világától – mégsem vesztette el reményét egy jobb világban. Meggyőződéséről szól következő gondolata:

„A virágok elveszítik színpompás ékszereiket, csak a puszta gyökerük marad meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már sohasem fognak virágozni.”

Ma azért jöttünk össze, hogy hálás megemlékezéssel köszönjük meg Teremtőnknek ezt a szép világot – benne a hóvirágot –; és megköszönjük Wass Albertet is, aki „egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete” volt és marad. Az emlékezetére most felavatott dombormű azt üzeni nekünk, hogy emlékezete dacol az idők múlásával, mert ahogy Üzenet haza c. versében írja: „elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad”.

Köszönöm, hogy meghallgattak.