Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

1./ Az ukrajnai háború elől menekülők nagy számban érkeznek a magyar határátkelőhelyekhez. A különböző keresztény segélyszervezetek mindegyike kiveszi a részét a menekültek ellátásában. Ebben a helyzetben érdemes átgondolni az egyház feladatát, illetve azt, hogy a világ mit vár el az egyháztól.

Leo Scheffczyk bíboros (1920-2005) A katolikus hit világa c. könyvében kiegyensúlyozott választ találunk erre vonatkozóan.

„Bizonyos, hogy nem könnyű áthidalni és egyensúlyban tartani az egyház vallási, természetfeletti küldetése és a világban végzett természetes tevékenysége közötti feszültséget, amely szükségképpen hozzátartozik az egyház lényegéhez. A Zsinat utáni korszak kétségkívül megmutatta, hogy félő: a súlypont túlságosan is a világban végzett munka felé tolódik el.” (256)

Tévedés egy szintre helyezni a világ szolgálatát az Istennek tett szolgálattal, pl. konkrétan a segélyezést a liturgikus tevékenységgel. Lehet, hogy egy ilyen háborús válsághelyzetben sokan a menekültek ellátását előbbre valónak tartják az istentisztelet végzésénél. Erre legjobb válaszként Szent Kalkuttai Terézt lehet idézni, akitől egyszer megkérdezték, hogy miért kezdik a napjukat két órás imádsággal és szentmisével, ahelyett, hogy ezt az időt is a rászorulók ellátására fordítanák. Teréz anya azt válaszolta, hogy a szentmise azért előbbre való a karitatív munkánál, mert ott nyernek lelki erőt a munkájuk végzéséhez.

Scheffczyk bíboros hasonlóan vélekedik: Nem vitathatjuk, hogy tevékenységünk a hitből és az egyház természetfeletti küldetéséből forrásozik, és istenszolgálatának egyenes következménye…

Ha ragaszkodunk ehhez a különbségtételhez, szembe kell néznünk azzal a váddal, hogy az istentisztelet végzésében az egyház visszavonul a világtól, és megvonja tőle segítségét. Ez azonban tévedés. Az istentisztelet ugyanis nem függetleníti magát a világtól. A liturgikus cselekmény szellemi, misztikus módon Isten színe elé viszi a világot, és a hívek közössége bevonja a világot az istendicséretbe. A hívő számára nem kérdés, hogy még a legrejtettebb istentiszteletnek is van „világi” jelentősége, mivel belső módon Istenhez emeli a világot, ami nem maradhat következmény nélkül a világ fejlődésére és beteljesedésére nézve. Az istentisztelet és a világban végzett munka sohasem esik egybe a katolikus életvitelben, de nem is egymástól függetlenül zajlik: úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint ok és okozat, mint lényeg és a lényeg alakot öltése. (257)

2./ Az országgyűlési választáson és népszavazáson való részvétel kérdést vet fel az Egyházat érintően. A menekültválság kezelésében látjuk, hogy az Egyháznak is van feladata: nem fordulhat el a világtól, hanem éppen a világ problémái felé kell fordulnia. Kérdés azonban, hogy politikai természetű tevékenységben – mint amilyen a választás és népszavazás – milyen módon kell az Egyháznak a világ felé fordulnia?

A kérdés megválaszolásához Jézus magatartása iránymutató. Jézus – ellentétben a zelótákkal – határozottan kizárt mindenfajta politikai elemet isteni missziós küldetéséből. Az egzegéta O. Cullmann szerint Jézus túllépett a „fennálló rend” vagy „forradalom alternatíváján”, mert ő az egyes ember megtérését tartotta szem előtt, és nem foglalkozott a társadalmi struktúrák megreformálásával.

Nem kétséges: volt társadalmi, politikai jelentősége annak, hogy Jézus betegeket gyógyított, démonokat űzött ki, vagy közösen étkezett a szegényekkel és a kitaszítottakkal, még akkor is, ha magatartásának lényege és szándéka nem a struktúrák megváltoztatása volt. „A küldetés, melyet Krisztus Egyházára bízott, nem politikai, gazdasági vagy társadalmi jelentőségű: a cél, amit eléje kitűzött, vallási természetű.” (Gaudiaum et Spes, 42) Az Egyház nem vállalhat fel a pártokra jellemző politikai akciókat, mert azzal magára venné e küzdelem elkerülhetetlen tév- és mellékutait is. Az Egyház nem arra kapott küldetést, hogy közvetlen módon beleszóljon a társadalmi folyamatokba, hanem arra, hogy az üdvösséget mozdítsa elő bármilyen társadalmi berendezkedésben. Szent Pál apostol Filemonhoz írt levele nem a rabszolgaság intézményének eltörlésére szólít fel, hanem a rabszolgával történő keresztény bánásmódra.

Jézus világosan kijelölte az Egyház helyét, mely a világban él, de nem a világból való. (Jn 17,15)

Ha az Egyház hasonul a világhoz, abban a pillanatban feleslegessé válik. (im. 259-260)