Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Mártírium a családban – 2011. június 3.

1./ Az ugandai vértanúkat (Lwanga Károlyt és 21 társát) VI. Pál pápa avatta szentté 1964-ben.
Az 1884-ben 16 évesen trónra lépő Mwanga király udvarmestere, a keresztény Mkasa észrevette, hogy a király homoszexuális vonzalmat táplál apródjai iránt, és molesztálja őket. Az udvarmester megpróbálta védeni a királynál alig fiatalabb fiúkat. Amikor a király erre rájött, haragjában lefejeztette udvarmesterét.

A konfliktus abból adódott, hogy amíg az ugandai kultúrában elfogadott volt az aktív homoszexualitás, addig a keresztény vallás tiltotta azt. A király dühe nem csillapodott le udvarmestere kivégzésével. 1885-1887 között keresztény vallású apródjait elevenen elégettette, néhányat pedig lefejeztetett. Összesen 22 keresztény fiatal esett áldozatul Mwanga király kegyetlen gaztettének.
Különösen megrázó az egyik apród története. Az apja volt a hóhérok parancsnoka. Miután a fiúkat két napos erőltetett menetben a 60 km-re fekvő kivégzés helyére hajtották, hat napot várakoztatták őket, mert még nem készült el a vesztőhely. Ezalatt a főhóhér apa megpróbálta fiát megmenteni. Előbb hittagadásra akarta rávenni, majd miután ez nem sikerült, akkor szökésre ösztönözte fiát. A fiú azonban kijelentette, hogy ő barátaival együtt akar meghalni. 1886. június 3-án az egymáshoz kötözött apródokat egy hatalmas máglyára állították. A hóhérparancsnok ekkor kiemelte közülük a fiát és feloldatta kötelékeit. A fiú ekkor sírni kezdett és felszólította apját, hogy tegyen eleget a király parancsának, hajtsa végre az ítéletet, mert ő meg akar halni Jézusért. Az apa ekkor átadta fiát egy másik hóhérnak, aki megölte. Holttestét a máglyára vetették és meggyújtották.
2./ A hit miatti vértelen mártírium ma is előfordul a családokban. Az ugandai hóhérparancsnok és katolikussá vált fia közötti feszültség nem ismeretlen ma sem. Hányszor előfordult már, hogy egy családon belül valaki kereszténnyé válik, a többiek pedig maradnak olyanok, mint előtte voltak. Az új helyzetet olykor tudják kezelni, máskor meg nem. Megesik, hogy erővel, érzelmi zsarolással próbálják eltántorítani a kereszténységtől a hívővé vált családtagot. Milyen fájdalmas lehet ez a kísérlet mindkét félnek!
Vegyük azt az esetet, hogy a vallást elutasító apa vissza akarja tartani a hit gyakorlásától a katolikussá vált fiát. Az apa úgy érezheti, hogy fia már nem szereti őt, mert hiszen nem hallgat rá. A fiú pedig Jézus tanítása szerint él: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám,” (Mt 10,37) A fiú jobban szereti Jézust, mint az apját. Micsoda érzelmi próbatétel ez mindkettőjüknek. A fiúnak: mert apjától most teljesen Jézushoz fordul. Az apának: mert úgy érzi, fia elfordult tőle egy olyan személy kedvéért, aki az apa számára nem létezik. Ez a helyzet megközelítőleg hasonlít az Assisi Szent Ferenc és apja közötti szakításhoz.
Itt látszik, hogy a hit valóban áldozatot kíván. Az áldozat pedig szenvedést is jelent. Olykor véres szenvedést, miként az ugandai vértanúk esetében. Máskor meg vértelen mártíriumot, miként sok mai megtérő esetében.
3./ Miért visz bele Jézus ilyen nehéz konfliktusokba? Sziénai Szent Katalin azt mondja, hogy Isten „azért részesít szenvedésben, hogy növelje bennünk a hitet és a reménységet.” (Dialógus, 151. fej.) Valóban így van. Az ugandai apródban a vértanúság szenvedése növelte a hitet és az örök élet reményét. Nem a halálos ítélet miatt sírta el magát, hanem azért, mert apja meg akarta menteni életét. Hite olyannyira megerősödött, hogy még halálfélelménél is erősebb volt. Egyenesen vágyódott a halál után. A vértanú fiú nem az apjával akart élni, hanem barátaival együtt akart meghalni. „A lelkében égő isteni szeretet igen nagy tüze kioltotta azt a kicsike tüzet”, ami apjához fűzte. Sokan azt mondhatnák erre, hogy ez természetellenes szeretet. Tévednek! Ez nem természetellenes, hanem természetfölötti szeretet.
Még egy kérdés felvet az ugandai vértanú apród története. Vajon kinek okozott nagyobb bánkódást a halálos ítélet végrehajtása: a hóhérparancsnok apának, vagy katolikussá vált fiának? Természetes ésszel azt válaszolnánk erre: a fiúnak, hiszen neki kellett meghalnia. Valójában az apának volt nagyobb a bánkódása. Miért? Azért, mert a fiút Jézus megkönnyítette, az apát azonban nem. Jézus mondta: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11,28) A fiú vágyódott a halálra, mert Jézusba vetett hite megkönnyítette. Az apa megmaradt bánkódásában, mert nem volt, aki megkönnyítse fájdalmát. Lám, mire képes a Jézusba vetett hit! És mennyire képtelen a csak magában bízó ember!