Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

A házasság hete alkalmával – ezt a témát is érintő – Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1924-ben ezen a címen írt tanulmányából szemezgetek az alábbiakban (vö. ÖM 20, 311-316).

1./ Szomorú sorsa van manapság a keresztény embernek. Egy hanyatló világ romjai közt áll, s amerre néz s ameddig a szeme ér, csak pusztulást és szenvedést lát. A szellemi világ is tele van romlással, tagadással s zűrzavarral, az erkölcsi világ szertelenséggel s rothadással, a gazdasági pedig az aranyimádás s az igazságtalanság förtelmeivel.

Hová lett a mi fölséges nyugat-európai kultúránk? Az Isten hatalma helyett az ördög hatalma terjeng, s az Isten országa helyén az ördög építi föl országát. A mai romlásra nézve nincs jellemzőbb, mint egymás mellé állítani a két képet: az egyik a nyugat-európai civilizáció mai hanyatlása, a másik az az állapot, melyet az emberi haladás az egyház erejében ért el. Aki ezt a két képet nézi s összehasonlítja, az megtudja, hogy mit köszön az emberiség a katolikus egyháznak.

2./ Először is neki köszönheti világnézetét, azt a fényességes szellemi világot, melyet a keresztény nemzedékek magukban hordoztak. A teremtésben is első a világosság, ez az Isten első teremtménye. Első teremtő szava az volt: legyen világosság. A világosság nyomában aztán szép, zöld, virágos fű és sürgő élet lett tengerben s a földön. A szellemi világban is így van. Első itt is a világosság. Krisztus Urunk a világ világossága, s amikor elment, ő ezt a világosságot az egyházra bízta. A katolikus egyház a nagy fáklyavivő, s ezt a fáklyát ki nem oltja se özönvíz, se özöntűz. Az emberek tagadhatják, megvethetik, elfordulhatnak tőle, akár a naptól: de annak csak ők adják meg az árát. Amily mértékben elfordulnak, oly mértékben zavarodnak meg, s a legelemibb igazságok körül is zűrzavar lesz a fejükben. Milyen megalázó látvány, amikor az emberi ész saját ötleteinek bolondja lesz és térdre esik ostobaságok előtt, melyeket máskor hóbortoknak nyilvánított ki. Az emberiség olyan, mint egy tűzhányó vidék, melyből időnként tűzhányó medencék nyílnak meg, s akár a III., akár a XVIII., vagy a XX. században a hóbortok, az elvetemültség, a káromlás és eszeveszettség, majd meg az erkölcsi leromlás, frivolság s trágárság piszokárját ontja ki magából.

A katolikus egyház volt a népek nevelője s az óvta meg őket saját hatalmasaik kényuralmától. Szent Ambrus milánói püspök 390-ben bűnbánatra intette Theodozius császárt a tesszaloniki vérengzés miatt és nem engedte be a templomba, míg Istennel és az egyházzal ki nem engesztelődik. 452-ben Nagy Szent Leo pápa fékezte meg az Itáliába betörő Attila hun királyt, utódai ugyanezt tették más Attilákkal. A magyar történelemből ismerjük IV. Béla király esetét fiával, István herceggel. A herceg fellázadt apja ellen és katonáival Budára jött, hogy átvegye a királyi hatalmat. Nem volt többé földi hatalom, mely a királyt megvédje; de megvédte az Ég. Mikor a pesti kapuhoz ért, templomi zászlók között Fülöp esztergomi érsek lépett eléje s azt kiáltotta: »Állj meg, Absalom, ne kísértsd tovább az Istent.« István herceg megrendült. Egy percig tétován állt, azután keresztet vetett magára s visszafordult. Európa története tele van ilyen fölséges egyházi benyúlásokkal.

Bár a család, az otthon és a haza nélkül az emberiség sosem létezett, a katolikus egyház ezeknek az intézményeknek a keresztény szellem erejében való átalakításával teremtette meg a nyugat-európai kultúrát. A család minden társadalom s minden állam alapja, az otthon pedig színtere és forrása a jóságnak, erénynek és munkakedvnek. Amilyen fokon áll a család, azon a fokon áll a kultúra. A család intézményéhez nyúlni nem szabad, nem véletlenül óvja azt isteni és emberi jog egyaránt. Az ember védi a családját, mint madár a fészkét. S védi a környékét is, a szülőföldet. Íme, így támad a ház körül a haza, s a család és az otthon körül a hon, s így lesz a család és a vér szeretetéből hazaszeretet.

Mondhatjuk, hogy a katolikus egyház bokájáig sem érnek fel azok a nagyképű szószátyárok, akik a szabadszerelemmel és másféle malacságokkal akarják az emberiséget megreformálni. Saját elrontott életük és fölkavart érzékiségük ösztönzi őket e nagy merényletekre. De ki bízná kutyáját, nemhogy az emberiséget, ez esztelen kísérletezőkre?

Hálás tisztelettel nézünk fel az egyházra, és védjük, mint a kultúra bástyáját.