Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

1./ Korunk igen érzékeny és igen büszke a szabadságra. A szabadságot, mint élményt leginkább a külső körülményektől való függetlenségként élik meg. A szabadság élményét éli meg az autós és motoros, mert nincs útvonalhoz és menetidőhöz kötve; a szabadság élményét éli meg a szilveszterező állampolgár, amikor nincs parkolási díj; a papnevelő intézetben minden vizsganap délutánja és estéje ún. ex lex állapotot adott a kispapoknak, vagyis a házirend megtartása alól felmentést kaptak (elmehettek kirándulni, nem kellett a vacsoraidőre visszaérni).

Napjainkban kevesen gondolnak arra, hogy a belső meggyőződésből – vagyis lelkiismeretből – hozott erkölcsi döntések is a szabadság élményét adják. Kiváló példa erre Morus Szent Tamás.

2./ Morus Szent Tamás – a lelkiismeret szentjének – élete és halála kristálytisztán igazolja vissza a lelkiismereti döntés szabadság-élményét. A XV-XVI. században élt angol lordkancellárt Szent II. János Pál pápa 2000-ben kiadott motu propriojában a politikusok védőszentjévé nyilvánította.

Életének üzenete, hogy az igazság primátussal rendelkezik a hatalommal szemben. Morus Tamás – korának kiváló humanistája és jogásza – tudta szolgálni VIII. Henrik királyt és az államot, de amikor a király szembekerült a pápával és szakítva a katolikus egyházzal létrehozta a neki alárendelt anglikán egyházat, akkor a lordkancellár szembehelyezkedett királyával, mert ő mindenekelőtt Istent akarta szolgálni. Nemcsak az egyház szabadságát védte meg az államtól, de egyben megvédte a lelkiismeret primátusát a polgári hatalommal szemben. Ő a szabadság vértanúja, mert a lelkiismeret primátusának vértanúja. A király börtönbe záratta Tamást, majd szerető családtagjain – főleg feleségén – keresztül érzelmileg próbálta zsarolni, hogy fogadja el az anglikán egyházat, és így mentse meg életét. Morus Szent Tamást, a megvesztegethetetlen becsületesség jelképe hajthatatlan maradt, ezért 1535-ben a király lefejeztette. Halálának 400. évfordulóján XI. Pius pápa szentté avatta, az anglikán egyház pedig 1980-ban iktatta szentjei közé.

3./ A lelkiismeret Isten örök törvényéből merít döntései meghozatalakor. Korunk azonban elveti Istent a törvényeivel egyetemben, s helyette az etikai relativizmust állítja etalonnak, mintának.

Szent II. János Pál Evangelium vitae kezdetű, az élet sérthetetlenségéről szóló enciklikájában megállapítja, hogy egyesek úgy vélik, hogy „a relativizmus a demokrácia egyik föltétele, mert csak ez biztosítja a toleranciát, míg az objektív (isteni) és kötelező erkölcsi normák tekintélyi uralomhoz és intoleranciához vezetnek. De éppen az élet tiszteletének kérdése mutatja, milyen félelmetes gyakorlati következményekkel járó kétértelműségek és ellentmondások rejtőznek ebben az irányzatban.”

Az enciklika rámutat, hogy a demokrácia alapja nem lehet egy időleges és változékony „többségi” vélemény, hanem csak egy objektív erkölcsi törvény, az emberi szívbe írt „természeti törvény”, amit mit lelkiismeretnek mondunk. A lelkiismeret Isten jelenléte az emberben. Korunk tragédiája, hogy a kollektív lelkiismeret elhomályosodása következtében a szkepticizmus olyan fokra jutott, hogy kétségbe vonja az erkölcsi törvény alapvető elveit, s emiatt maga a demokrácia rendül meg, és ettől kezdve pusztán az aktuális érdekek irányítják a társadalmi életet.

Napjainkban az LMBTQ ideológiát erőltető érdekek akarnak ugyanolyan jogokat követelni, mint amelyek az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családokat illetik meg. Látnunk kell, hogy a divatos LMBTQ és gender ideológiák károsítják a családot és ezen keresztül a nemzetet. A mai keresztények számára nem arról van szó, hogy elmeneküljenek egy világból, ahová Isten hívása helyezte őket, hanem sokkal inkább arról, hogy tegyenek tanúságot hitükről és legyenek hűségesek meggyőződésükhöz, lelkiismeretükhöz a mai zavaros politikai világban.

Thomas Merton kéri, hogy a lelkiismeret lángját ne hagyjuk kialudni a gondok vagy a haszontalan tevékenység hamuja alatt.

Shakespeare Julius Caesar drámájában akár VIII. Henrikre is vonatkoztathatóan írja, hogy „a nagyságnál a baj ott kezdődik, amikor a hatalom és a lelkiismeret szétválnak.”

Kempis Tamás sorai pedig Morus Tamásra illenek: „A jó ember dicsősége a lelkiismeretében van, nem az emberek szájában.”