Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

1./ Az Ukrajnában dúló proxy-háború sok gondolatot vet fel. Ezek között először az Egyház tanítóhivatalának – a II. vatikáni zsinatnak, ill. pápáknak – a megnyilatkozását idézem.

A Gaudium et spes zsinati határozat szerint „a béke nem egyszerűen a háborútól való tartózkodás, és nem is az ellenséges erők valamiféle stabil egyensúlya”. (78) Szent VI. Pál pápa 50 évvel ezelőtt írta béke világnapi üzenetében, hogy „a béke az igazságosság gyümölcse”, miként azt Izajás prófétánál is olvassuk: „az igazságosság békét terem, az igazságnak meg biztonság lesz a gyümölcse mindörökre” (Iz 32,17). XI. Pius pápa 100 évvel ezelőtti körlevelében pedig arról írt, hogy a béke a szeretet gyümölcse is: „A valódi béke inkább a szeretetnek, mint az igazságosságnak a dolga, mert az igazságosságra csak az tartozik, hogy kiküszöbölje mindazt, ami a béke útjában áll, a sértéseket és károkat; maga a béke azonban sajátos és különleges módon a szeretet cselekedete.”

2./ Thomas Merton trappista szerzetes, a XX. század neves lelki írója a hidegháború évtizedeiben igen mélyre ásóan leplezi le az ún. „keresztény nyugat” képmutató magatartását. Ha a keresztény világ annyira bízott volna Isten hatalmában, akkor miért költött dollármilliárdokat fegyverekre az ateista szovjet rendszer ellen, amely bizalmát egyértelműen és kizárólag a fegyverek erejébe vetette?! A fegyverkezési versennyel mintha csak gúnyt űzött volna Istenből (vö. Gal 6,7), mert hogy fér össze a békéért való imádság és mesés összegek felhasználása a másik elpusztítására?!

„Minden háború gyökere a félelem: az emberek nem is csak egymástól félnek, hanem mindentől. Nem bíznak egymásban, de önmagukban sem. Sosem tudják, mikor fordul ellenük valaki, hogy megölje őket. Nem bíznak semmiben, mert nem hisznek Istenben. Amikor az egész világot az erkölcsi zavarodottság jellemzi, akkor nyilvánvaló, hogy a világot nem mentheti meg a globális háborútól és a globális megsemmisüléstől a békeharcosok puszta erőfeszítése és jó szándéka. Érzelgős ostobaság lenne azt várni az emberektől, hogy bízzanak egymásban, holott nyilvánvalóan nem megbízhatók. De azt legalább megtanulhatják, hogy bízzanak Istenben. Megtanulhatnák szeretni a bűnös embereket, ahogy Isten szereti őket. Ha képesek vagyunk szeretni azokat az embereket, akikben nem tudunk bízni, s ha bizonyos fokig osztozunk bűnük terheiben azzal, hogy azonosulunk velük, akkor talán lesz némi remény a békére a földön. E béke nem az emberek bölcsességén és ügyködésén alapulna, hanem Isten kifürkészhetetlen kegyelmén. Mert egyedül a szeretet – más szóval az alázat – irthatja ki minden háború gyökerét, a félelmet.

Ha az emberek igazán kívánnák a békét, akkor Istentől kérnék, és Ő megadná nekik. De miért adná meg a világnak azt, amit nem is kíván igazán? Mert az a béke, amelyre a világ vágyakozik, valójában egyáltalán nem béke. Egyeseknek a béke csupán azt jelenti, hogy szabadon kizsákmányolhatnak másokat, anélkül hogy félniük kellene a megtorlástól vagy beavatkozástól. Másoknak a béke: szünet nélküli szabad rablás. Megint másoknak az, hogy a földi javakat kényelmesen felhabzsolhatják, anélkül hogy élvezetüket félbe kellene szakítaniuk azok táplálásával, akik az ő kapzsiságuk miatt éheznek. A béke gyakorlatilag mindenkinek egyszerűen a testi erőszak hiányát jelenti, amely árnyékot vethetne egy olyan életre, melynek célja a kényelemre és örömre való állatias vágyakozás kielégítése.

Sok ilyen ember kérte Istentől azt, amit „békének” gondolt, és csodálkoztak, hogy kérésüket nem hallgatta meg. Nem tudták megérteni, hogy igazában meghallgatásra találtak. Isten meghagyta nekik azt, amit kívántak, hiszen az ő elgondolásuk szerinti béke csupán rejtett formája a háborúnak. A „hidegháború” pusztán egyenes következménye a békéről alkotott torz fogalmunknak, mely azon az elvi állásponton alapul, hogy „mindenkinek saját maga a legfontosabb” - az erkölcs, a gazdaság és a politika terén egyaránt. Szamárság reménykedni egy olyan békében, mely képzelgésekre és illúziókra épül!

Így hát ahelyett, hogy a saját elképzelésed szerint törekednél „békére”, szeresd a többi embert, és mindenekfölött szeresd Istent. Ahelyett, hogy azokat gyűlölnéd, akiket háborús uszítóknak tartasz, gyűlöld saját lelked rendetlen vágyait, mert azok a háború okai. Ha szereted a békét, akkor gyűlöld az igazságtalanságot, gyűlöld a zsarnokságot, és gyűlöld a kapzsiságot – de önmagadban, ne pedig a másikban.” ( vö. Thomas Merton: A szemlélődés magvai, 114-123)