Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

ÉNEK: Szent vagy Uram… (SzVU 129)

1./ 2019. április 15-én, nagyhétfőn leégett a párizsi Notre Dame (Miasszonyunk) székesegyház. A döbbenetes látványt világszerte látták az interneten keresztül. A szeptember végén Farkasréten járt Bruno Thevenin atya, a Teréz-misszió alapítója – aki maga is Párizsban él – elmondott ezzel kapcsolatban egy olyan történetet, melyről nem szóltak a híradások. A tűz oltásán nemcsak több száz tűzoltó, de a tűzoltóság lelkésze – Jean-Marc Fournier – is jelen volt. Felöltötte a tűzoltók védőruháját, sisakját, és élete kockáztatásával kihozta az Oltáriszentséget., valamint Krisztus töviskoszorújának féltve őrzött ereklyéjét. Mint elmondta, már sok tűzesetnél jelen volt, itt azonban nem embereket kellett kimenteni, hanem az Oltáriszentségben valóságosan jelenlévő Úr Jézust. Nem törődött azzal, hogy a templom mennyezetéről égő anyagok potyoghatnak rá. Az Oltáriszentség iránti szeretete erősebb volt veszélyérzeténél. Tanúságot tett hitéről, és kimentette a templom igazi kincseit: az Oltáriszentséget és Jézus töviskoronájának ereklyéjét.

100 évvel ezelőtt hazánkban is volt egy hasonló hőstett. 1919-ben hazánkban 133 napon át egy kommunista diktatúra uralkodott, a Tanácsköztársaság. Sok ártatlan embert kivégeztek, közöttük több papot is. Szolnokon élt a 11 gyermekes Galgóczy család. Az ekkor 14 éves Erzsébet – a család 10. gyermeke – édesanyjától sokat hallott a vértanúságról, és arról álmodozott, hogy ő is szeretné életét feláldozni a hitéért. Ezekben a napokban Szolnokot a román hadsereg ostromolta, s a heves ágyú- és géppuskatűz miatt a Vár-templomot meg sem lehetett közelíteni. Az ottani ferences atya aggódott, mert a templomban ott volt az Oltáriszentség, és senki sem vállalkozott arra, hogy azt kimenekítse. A 14 éves Erzsébet gondolt egy merészet, és a Zagyva folyó hídján eljutott a templomig. Amikor a magyar katonák észrevették, megkérdezték, mit keres erre. Mondta, hogy a templomból szeretné kimenekíteni az Oltáriszentséget. A katonák kinevették, majd miután Erzsébet bement a templomba, rázárták az ajtót. A kislány miseruhába csavarta az Oltáriszentséget tartalmazó áldoztatókelyhet, de az ajtón nem tudott kimenni. Az ágyúbelövések által támad falrésen azonban kijutott. Mivel a hídon a heves lövöldözés miatt nem lehetett közlekedni, nyakába kötötte az Oltáriszentséget és átúszott a megáradt Zagyva folyón. Édesanyja elképedve hallgatta a történetet, majd kis házioltárt készített és két égő gyertya mellett helyezte el az Eucharisztiát. Másnap reggel elvitte a városi templomba, ahol a pap könnyekig meghatódott a történet hallatán.

Egy év múlva Erzsébet tüdőgyulladást kapott, amely átment tüdővészbe, s a 15 éves lány ettől fogva 42 éven át, 57 éves korában bekövetkezett haláláig ágyban fekvő beteg lett. 24 éves korában megkapta Jézus sebhelyeit – a stigmákat, kezén, lábán, oldalán és a fején – melyek nem voltak állandóak, idővel begyógyultak, ellenben fájdalmai állandóak voltak. Mivel Galgóczy Erzsébet élete utolsó három évét Máriaremetén töltötte, halála után a farkasréti temető 6. parcellájának 7. sorában temették el. Halálának 50. évfordulóján új síremléket készíttettek tisztelői, ahová szinte naponta látogatnak el, égi közbenjárását kérve. Sírján mindig van virág.

E két történet közös vonása, hogy az Oltáriszentség iránti szeretet motiválta mindkét hőstettet. A szentségimádáson való részvételünkkel mi is kifejezzük szeretetünket az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus iránt. Ez is tanúságtétel, noha nem kritikus helyzet késztet rá. A két történet indítson az Oltáriszentség imádásának mélyebb átélésében. Segítsen imádásunkban az az egyházi ének, melynek szövegét a XIX. században élt egri kanonok, Tárkányi Béla papköltő, a MTA tagja írt:

ÉNEK: SzVU 132.

Üdvözlégy, édes Jézusunk!            2. Te vagy világ Megváltója           3. Elménk ezen csodálkozik

Erős hittel itt megvallunk,              Mennyországnak megnyitója,         Értelmünk is álmélkodik.

E szentségben mi imádunk,            Éhes lelkünk táplálója,                    Hogy tested itt elrejtezik,

Istenünknek magasztalunk.            Bús szívünknek orvoslója.               Kenyérszínbe öltözködik.

4. Te adtad ezt, hisszük, tudjuk,     5. Azért hozzád folyamodunk,       6. Dögvész, halál el ne érjen,

Szentírásban olvashatjuk.              Tiszta szívből fohászkodunk:          Éhség, ínség meg ne férjen,

Azért kétség nélkül valljuk,           Áldj meg minket, ó Jézusunk!        Vérontásnak vége légyen,

Ámbár szemmel nem láthatjuk.     E szentségben kik imádunk.           Ellenségünk megbékéljen.

7. Földjeinknek adj bőséget,

Gabonánknak kövérséget,

Adj ezekhez egészséget,

Hogy áldhasson érte néped.

2./ Galgóczy Erzsébet életének legnagyobb tette azonban mégsem az Oltáriszentség kimentése volt a szolnoki vártemplomból, hanem az a szeretet, ahogy a szenvedés keresztjét elfogadta. Gondold el, milyen nehéz lehetett neki 42 éven át ágyban fekvő betegként élni. Miből merített ehhez erőt? Az Oltáriszentségből, amelyet életveszélyben kimentett a templomból. Igen, a szentáldozásban erőt kapunk életünk nehézségeinek elviseléséhez.

Jézus mondta: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. (Jn 6,57) Miért tartotta fontosnak a szentáldozást Jézus? A válasz egyszerű, ha arra gondolunk, miért fontos a mindennapi táplálkozás. Azért kell táplálkoznunk, hogy éljünk. Aki nem eszik, meghal. Azonban nem csak testünk szorul táplálékra, de lelkünk is. Lelkünk tápláléka a szentáldozásban kapott Oltáriszentség.

Mit eredményez ez a lelki táplálék? Amit minden jó táplálék:

a./ gyógyítja a betegséget,

b./ új erőt az az élethez.

a./ Miféle betegségre gondolunk itt? A bűnökre és a rossz hajlamokra.

A bocsánatos bűn olyan, mint a kiütés a bőrön. A kiütés egy betegség tünete, arra hívja fel a figyelmünket, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. A szentáldozás bűntörlő hatású, vagyis eltörli a bocsánatos bűnöket.

Az áteredő bűn (Ádám-Évától örökölt bűn) következménye, hogy akaratunk meggyengült és természetünk rosszra hajló lett. Szent Pál apostol ezt úgy fogalmazza meg, hogy „készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes; hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok.” (Róm 7,19-20) Hányszor elhatároztad már, hogy ezentúl engedelmes leszel, nem fogsz veszekedni – aztán mégsem sikerül. Miért? Azért mert akaratunk az áteredő bűn következtében meggyengült és természetünk rosszra hajló lett. De Jézus adott erre gyógyszert: az Oltáriszentséget. Az Oltáriszentségnek olyan hatása van az emberre, mint amikor a kertész beoltja a gyümölcsfát. A vad almafa csak kesernyés, evésre alkalmatlan gyümölcsöt terem. De ha a kertész a vad almafa ágát bevágja és abba a sebbe beleilleszt – belé olt – egy nemes almafa ágát, akkor az már nem vad almát, hanem nemes gyümölcsöt fog teremni. Ugyanezt teszi a rózsával is, vadócba nemes rózsát olt, és a beoltott rózsatő illatos, szép virágot fog hajtani. Ez történik a szentáldozásban is: Jézus szent testével táplálkozva beoltja a mi vad, bűnös természetünket, hogy „szebb legyen a föld” (vö. Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld).

b./ De a szentáldozás nemcsak gyógyítja a betegséget, hanem erőt is ad a lelki élethez. Ahogy a kenyér fenntartja a testi életet, a „mennyei kenyér” erőt ad a végső állhatatossághoz. Korunkban sokakban kihűl a hit lángja, sokak ellanyhulnak a vallásgyakorlatban, sokan lesznek közömbösek Isten iránt.

Miatyánk…

ÉNEK: Imádlak és áldlak, Isten rejtelem… (ÉE 157)