Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

1./ Május a Szűzanya hónapja – emlékezzünk erre a fatimai jelenések történetével.

     Templomainkban ebben a hónapban naponta imádkozzuk a lorettói litániát, ezzel köszöntve a Szűzanyát. Ebben az elmélkedésben emlékezzünk a fatimai látnok gyerekekre, akiknek 1917. május 13-ától kezdődően hat alkalommal megjelent a Szűzanya. A három gyerek közül kettőt már szentté avatott az Egyház, Francisco és Jáncinta 100, illetve 99 évvel ezelőtt halt meg. A harmadik – Lúcia, aki életének 98. évében, 2005-ben halt meg – boldoggáavatása folyamatban van.

     A három gyermek  közül Jácinta 8 éves, testvére Ferenc 9 éves, unokatestvérük Lúcia pedig 10 éves volt, amikor a portugáliai Fatima településen, első alkalommal 1917. május 17-én megjelent nekik a Szűzanya. A három portugál pásztorgyerek írni-olvasni nem tudott; miközben a birkanyájat legeltették, sokat játszottak, és énekeltek. A Szűzanya első megjelenésekor Ferenc semmit sem látott és semmit sem hallott. Jácinta, a húga mind a hat alkalommal látta a Szűzanyát, de ő sem hallott mindent, amit Szűz Mária Lúciának mondott. A Szent Szűz minden alkalommal imádságot, bűnbánatot és engesztelést kért a bűnös világ megtéréséért. 

     A második jelenéskor Lúcia megkérdezte a Szűzanyától, hogy a mennyországba fognak-e kerülni. Ő azt válaszolta, hogy Ferenc és Jácinta hamarosan, de Lúciának várnia kell még.

     A harmadik jelenés alkalmával – július 13-án a Szent Szűz megmutatta a gyerekeknek a poklot. A rettenetes látvány arra ösztönözte a gyerekeket, hogy önsanyargatással, ételről-italról való lemondással segítsék elő a bűnösök megtérését. Lúcia talált egy hosszú kötelet, amit aztán három részre vágva, amolyan vezeklőövként a derekukon hordtak.

     Lúcia egyszer azt kérdezte Ferenctől. „Mit szeretnél jobban: vigasztalni Jézust, vagy megtéríteni a bűnösöket, hogy ne jusson több lélek a pokolra?” Ferenc azt válaszolta: „Inkább Jézust vigasztalnám.” Ferenc gondolatai állandóan az áldozathozatalon jártak, akkor is, amikor egyik nap Lúcia keresztanyja meghívta a három gyermeket egy kis mézsörre. Az első poharat Ferencnek kínálta, de ő annak megkóstolása nélkül továbbadta azt Jácintának, majd csendesen odébbállt. A két lány megköszönve az italt a fiú keresésére indult, és amikor a kútnál rátaláltak megkérdezték tőle, hogy miért nem ivott. „Amikor megkaptam a poharat – felelte Ferenc – hirtelen eszembe jutott, hogy ezt az áldozatot is felajánlhatnám Jézus vigasztalására, így amíg ti ittatok, én ide siettem.”  Míg Jácinta a lelkek megmentésével foglalkozott, addig Ferencet inkább Jézus vigasztalásának a vágya hajtotta.

    A negyedik megjelenésnek a hitetlen hatóságok azzal akartak gátat szabni, hogy a három gyereket börtönbe zárták, ahol erőszakkal arra akarták rávenni őket, hogy mondják azt, hogy az egész csak hazugság volt a részükről. Amikor kiengedték őket a börtönből, augusztus 19-én újra megjelent nekik a Szűzanya.

     Az ötödik megjelenés alkalmával már tízezrek voltak jelen a völgyben, az októberi – utolsó megjelenés – alkalmával mintegy 70 ezer ember látta a napcsodát: a nap megnagyobbodott, forogni kezdett, majd úgy tűnt, rázuhan a földre.

     A következő évben, 1918-ban Ferenc és Jácinta megbetegedett az egész világon pusztító spanyolnátha járványban, vagyis influenzában. A két testvér végül ennek a szövődményeiben halt meg, Ferenc 1919-ben, Jácinta 1920-ban – ahogy a Szűzanya előre jelezte ezt Lúciának.

     1919. áprilisában az akkor 11 éves Ferenc, tudván, hogy nincs sok ideje, kérte, hadd vehesse magához először a „Rejtőzködő Jézus”-t a szentáldozásban. Meggyónt, majd a plébános megáldoztatta. Örömmel mondta húgának: „Most boldogabb vagyok, mint te, mert az elrejtett Jézus a szívemben van. A Mennyországba jutok, de nagyon sokat fogok imádkozni Jézushoz és a Szűzanyához, hogy mindketten oda juthassunk hamarosan.” A következő napon, április 4-én mosolygó arccal meghalt.

     Ferencet és Jácintát Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá 2000. május 13-án, Ferenc pápa pedig a jelenés 100. évfordulóján, 2017. május 13-án a szentek közé iktatta őket. A harmadik látnok – Lúcia – életének 98. évében, 2005-ben halt meg, boldoggáavatása folyamatban van.

2./ Szent II. János Pál pápa mondta Fatimában:

     „A Szent Szűz anyai aggódással jött el ide, Fatimába, hogy kérje az embereket: Ne bántsátok többé Istent, a mi Urunkat, akit már annyi bántás ért. Az anyai fájdalom késztette szóra; köpenye alá akarja gyűjteni gyermekeit. Ezért kéri a kis pásztoroktól: Imádkozzatok, sokat imádkozzatok és ajánljatok föl áldozatokat a bűnösökért; oly sok lélek jut a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon és áldozatot ajánljon föl értük.”

     Napjainkban sokan kétségbe vonják a pokol létezését. Még katolikus teológusok is arról beszélnek, hogy ha van is pokol, az bizonyára üres, mert Isten irgalmassága nem engedné meg, hogy bárki is elkárhozzon. Ezekkel az eszmefuttatásokkal szemben álljon előttünk a fatimai jelenés,  melyben a három kisgyermek miután látta a poklot, utána buzgón imádkoztak és önmegtagadásokat ajánlottak fel a bűnösök megtéréséért. Az is bizonyos, hogy a gyerekek nem hazudtak ebben az állításukban, mert hazugság esetén az Egyház nem avatta volna őket szentté. A szentek többet látnak és többet értenek a világból, mint a hétköznapi halandók. Azért értenek többet, mert jobban szeretik Istent. Nagyobb szeretetük miatt Isten többet nyilatkoztat ki nekik. Ezért bátran hagyatkozhatunk a fatimai jelenések üzenetére: imádkozzunk a bűnösök megtéréséért, hogy ne jussanak a pokolba!