Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

1./ 1683. szeptember 12.

E történelmi dátum reggelén Bécs fölött, a Khalenbergen lévő kápolnában szentmisén vett részt Lotharingiai Károly császári hadvezér és Sobieski János lengyel király, kérve a Jóisten segítségét a Bécset ostromló török sereg legyőzéséhez. A véres csata során Kara Musztafa nagyvezér serege 10 ezer halottat, 5 ezer sebesültet vesztett, a többi török fegyverét eldobva fejvesztett menekülésbe kezdett. A nap estéjén Sobieski János a török nagyvezér sátorában írt levelet XI. Ince pápának, értesítve őt a hatalmas győzelemről. A pápa pedig annak érdekében, hogy az egész világegyház emlékezzék erre a napra, elrendelte Mária nevenapjának megülését, mert meg volt győződve arról, hogy akárcsak annak idején Nándorfehérvárnál vagy Lepantónál, úgy most Bécs mellett is Mária nevének segítségül hívása segítette győzelemre a keresztény hadakat a törökök felett.

A nándorfehérvári diadal után (1456. július 22.) III. Kallixtus pápa elrendelte a déli harangszót, valamint Urunk színeváltozásának ünnepét; a lepantói tengeri győzelem nyomán (1571. október 7.) Szent V. Pius pápa bevezette a Rózsafüzér Királynője emléknapot; a bécsi csata emlékére pedig Boldog XI. Ince pápa rendelte el Mária nevenapjának megülését. A loretói litániában Szűz Máriát számos megszólítással köszöntjük. Ezeknek a neveknek történelmi jelentése van. Mindegyik név mögött ott az Egyház tapasztalata: a Szűzanyáról sok mindent el lehet mondani. A keresztény világ sok bajban megtapasztalta, hogy Szűz Mária tényleg segít. Ő a szomorkodók vigasztalója, gyógyítója a betegeknek, segítője a nehézségekkel küszködőknek.

2./ „Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője...”

A Mária-tisztelet azonban nem a török-ellenes segítségkérésekkel kezdődött. A Mária-tisztelet lényegében egyidős az Egyházzal. Amint XVI. Benedek pápa rámutatott, Lukács evangélista korában már élt a Mária-tisztelet, erre utal az evangéliumban Mária hálaadó imája: „boldognak mond engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Lukács evangéliumában Erzsébet az első Mária-tisztelő, aki a Szentlélektől eltelve így köszöntötte az őt meglátogató Szűzanyát: „Áldott vagy te az asszonyok között”. Innen ered a legelső megtisztelő Mária-név: „Istennek szent anyja”. 431-ben az efezusi zsinat hittételként ki is mondta Mária egyik elnevezését: „Istenanya” v. „Istenszülő”. Ezt a főünnepet január 1-én üli az Egyház, mint parancsolt ünnepet.

A korai keresztény Mária-tisztelet legősibb bizonyítékát fedezték fel 1917-ben Egyiptomban: egy rövid, görög nyelvű imádságot, melyet papiruszra írva egy halott mellé a sírba tettek. A Manchesterben őrzött papirusz szövegét csak 1938-ban publikálták először. A tudósok a 3. század első felére datálták, és ez nem kis szenzáció. Az imádságot ugyanis mind a görög ortodox, mind a római katolikus egyház ma is imádkozza, mi latinul:

Sub tuum praesidium confugimus, sancta Dei Genetrix;

nostras deprecationes ne despicias in necessitatibus;

sed a periculis cunctis libera nos semper,

Virgo gloriosa et benedicta.

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője,

könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején,

hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,

mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz.

Eddig azt hittük, hogy az Istenszülő cím, melyet az efezusi zsinaton dogmává nyilvánítottak, a 4-5. századból ered. Ám a papirusztudósok állítják, hogy ez az imádság már a Septimus Severus- (202 után), vagy a Decius- (250)-féle üldözés alatt keletkezett. De lehetséges, hogy még régebbi.

Az összes Mária-imádságok közül ez a legkorábbi, ugyanakkor a legszebbek egyike. Bizonyítja azt a mélységes bizalmat, amellyel a keresztények minden időben a közbenjáró Istenanyához fordultak. Ez a hit volt az, mely a bajok és üldözések idején megtartotta őket, s amelyben sok meghallgatott imádság újra meg újra megerősítette őket. Mert bizonyosak voltak abban, hogy Mária soha nem hagyja magukra őket. Mindig Anyánk volt, és örökké az lesz.