Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú – a nők becsületének védelmezője. 2011. május 23.

1./ 1986. májusában Győrött papi lelkigyakorlaton vettem részt. A második napon ebéd után megtekintettük a székesegyházat. A gótikus Héderváry-kápolna két nevezetességét is szerettük volna megnézni: Szent László király hermáját és Apor Vilmos vértanú püspök 1948-ban készült márvány szarkofágját. A kápolna kovácsoltvas kapuja be volt fóliázva, így még betekinteni sem lehetett, nemhogy bemenni. Kérdésünkre - vajon felújítás folyik belül? - meglepő választ kaptunk: nem felújítás folyik, hanem tegnap éjszaka temették el ide Apor Vilmos püspököt. Titokban! Azért kellett lefüggönyözni a kápolnát.
Báró Apor Vilmos győri püspök 1945 tavaszán a II. világháború végén a Püspökvár pincéjében 300-400 asszonyt, leányt és idős embert rejtett el a bevonuló szovjet katonák elől. Amikor néhány géppisztolyos, részeg katona leányokat akart elhurcolni „krumplipucolásra”, a hatalmas termetű püspök saját testével állta el a pincelejáratot és kiutasította a katonákat. Egyikük sorozatot lőtt ki fegyveréből. Apor Vilmos halálos haslövést kapott. Nagypéntek volt. Megoperálták, de a fellépő hashártyagyulladásba húsvét hétfőn – 1945. április 2-án – belehalt. Ideiglenesen a győri kármelita templom kriptájában temették el. Három év múlva elkészült a székesegyház Héderváry-kápolnabeli márvány szarkofágja, de a kommunista hatóságok évtizedeken keresztül nem engedélyezték újratemetését. Nemzetközi nyomásra végül 1986. május 23-án engedélyezték földi maradványainak felhozatalát a székesegyházba, de teljes titoktartás mellett. Újratemetésén csak néhány kanonok volt jelen, kevesebben, mint 1945-ös temetésén. Miért félt a kommunista hatalom Apor Vilmostól?
Azért, mert jó pásztor volt, aki életét adta nyájáért. Féltek az igazság napvilágra kerülésétől. Attól féltek, hogy folt esik a hivatalosan mindig dicsőségesnek és felszabadítónak mondott szovjet hadseregen. Attól féltek, hogy a mártírhalált halt püspök önfeláldozása hősi példaképet nyújt a magyar népnek. Az igazi példaképtől féltették a bálványként tisztelt hamis „példaképeket”. Az igazság napja azonban egyszer mindig eljön. Báról Apor Vilmost II. János Pál pápa 1997-ben a boldogok közé iktatta. Azóta kerületünkben egy tér és egy szobor őrzi emlékét.
2./ A háborúk velejárója szokott lenni a nők meggyalázása. Ha a II. világháború már az emlékezet homályába vész, akkor elég a két évtizede kezdődött délszláv háborúra utalni, ahol a lakosság elűzése nagyrészt azzal történt, hogy a nők meggyalázásától tartva a lakosság nem várta be a katonákat. A nők meggyalázása az etnikai tisztogatás eszköze volt.
A magyar történelem több hasonló esetről tud. Most csak kettőre utalok, mely kísértetiesen hasonló volt. A mohácsi csatavesztés után néhány héttel a Gerecse hegységben, a mai Héreg közelében – a már nem létező Pusztamarót – mellett mintegy 20 ezer magyar vesztette életét a török ellen. Itt történt az a tragikus eset, amit Székely Bertalan megfestett a Dobozy és hitvese c. festményen. A törökök elől menekülő Dobozy Mihály leszúrja feleségét, mert az asszony nem akar élve az ellenség kezébe kerülni. 1945-ben néhány kilométerrel innen – Héregen – hasonló tragédia történt. Az erdészházba menekült néhány házaspár, köztük dr. Magyary Zoltán professzor és filozófus felesége dr. Techert Margit. A bevonuló szovjet katonák elhurcoltak néhány asszonyt, a filozófus asszonyra mutatva pedig azt mondták, hogy érte még visszajönnek. A mélyen katolikus vallású házaspár azonban ezt nem várta be. A nemzetközi hírű közigazgatás-tudós professzor előbb feleségét lőtte le, majd végzett magával is. Magyary Zoltánnak is szobrot állítottak Tatán.
Ők áldozatok, Apor Vilmon viszont vértanú. A görög „martür” szó tanút jelent, de az egyház azokra alkalmazza, akik hitük és a keresztény erények mellett úgy tanúskodtak, hogy készek voltak a halált is elfogadni inkább, mint a hitet megtagadni. Apor Vilmos tudatosan készült élete feláldozására. Halálos ágyán arról érdeklődött, hogy az asszonyoknak nem esett-e bajuk. Miután megtudta, hogy nem szenvedtek bántalmazást, hálát adott Istennek, mondván, hogy nem volt hiába az áldozata. Vagyis élete árán is kiállt a keresztény értékek mellett – nevezetesen a nők tisztasága és becsülete mellett. A budai Apor Vilmos téren felállított szobra (Marton László alkotása) úgy ábrázolja, hogy két fiatal nő a pincelépcsőn a püspök mögé bújik, aki tiltakozóan és védelmezően emeli fel két karját.
Napjainkban – 66 év múltán – Apor Vilmos szobra arra hívja fel a társadalom figyelmét, hogy a nők tisztasága és becsülete olyan érték, ami nem tűr megalkuvást. A családok és a társadalom védelmében hangoztatni kell ennek az erkölcsi értéknek a szépségét.