Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

A bérmálás fontosságáról – 2022. október 17.

1./ A 2022. október 23-án történő bémálás fontos esemény plébániánk fiataljainak életében. A bérmálás kettős célja, hogy egyrészt erősítse a fiatal Istenhez fűződő kapcsolatát, másrészt erősítse az Egyházhoz való kapcsolatát. Ez utóbbi céljából a helyi egyház vezetője, a püspök szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. A bérmálandó fiatalok ilyenkor élik meg az Egyházzal való egységüket. Szükségük van erre a tapasztalatra, mert korunkban sok olyan keresztény közösség kínálja magát, amely nincs kapcsolatban a katolikus közösséggel. A püspök személye láthatóvá és érzékelhetővé teszi számukra a katolikus egyházi közösség egységét.

2./ Ma, október 17-én Antióchiai Szent Ignác vértanú püspök emléknapját üljük. Az I. századi római birodalom három nagy világvárosa Róma, a mai Egyiptom területén lévő Alexandria, ill. a mai Törökország területén lévő Antióchia volt. Antióchia első püspöke Szent Péter volt, Ignác pedig az ő második utódja. Az idős főpapot keresztény hite miatt elfogták és halálra ítélték. Kivégzésre Rómába vitték, ahol cirkuszi játékok során vadállatok elé vetették prédául. Útközben Szmirnában és Troászban megálltak, s Ignác itt hét levelet írt különböző keresztény egyházközségeknek, egyet pedig Szmirna fiatal püspökének, Szent Polikárpnak. Mindez 107-ben történt.

„Mindegyik levelében, árnyalati különbségekkel ugyan, de mégis ugyanazok a gondolatok ismétlődnek: egy pályafutását befejező ember búcsúzása és elégedettsége, töretlen ragaszkodás Krisztushoz, az itt maradottak iránt érzett mély szorongás, a félbeszakadt ügyek elrendezését sürgető buzgalom.” (Vanyó László: Ókeresztény írók 3. in. Apostoli atyák, 161)

XVI. Bendek pápa Ignácot a hívek egysége tanítójának nevezi. Napjainkban is okkal idézett mondása, hogy „ahol a püspök, ott van a katolikus Egyház”. Ignác az eretnek tanítások feltűnésének idején hívja a tegnap és a ma híveit egyaránt a Krisztushoz való folyamatos hasonulásra és az egyháznak való önátadásra. (vö. Pápai megnyilatkozások I. 447)

Szent Polikárphoz intézett levelében írja: „Áldozat vagyok én azokért, akik alávetik magukat a püspöknek, a presbitereknek (papoknak) és diakónusoknak. Velük együtt legyen részem Istenben. Együtt fáradozzatok, versenyezzetek együtt, fussatok együtt, szenvedjetek együtt, nyugodjatok le együtt, keljetek fel együtt, mint Isten sáfárai, háza népe és szolgái. Annak a hadvezérnek a tetszését keressétek, akitől a fizetséget kapjátok. Senki ne futamodjon meg közületek. Maradjon meg keresztségetek fegyvernek, hitetek sisaknak, szeretetetek legyen dárda, kitartástok teljes harci felszerelésetek.” (6,1-2)

 

3./ Mit értsünk az egyháznak való önátadás alatt? - amire Antióchiai Szent Ignác hív fel.

Az evangéliumok beszámolnak a gazdag ifjú történetéről, aki követni akarta Jézust (Mt 19,16-22; Mk 10,17-22; Lk 18,18,23). Jézus az önátadást kérte tőle, vagyis hogy előbb ossza szét vagyonát, üresítse ki szívét a vagyonhoz kötődéstől, és úgy kövesse őt. Az ifjú erre képtelen volt, s szomorúan távozott. A történethez jól illik a mai evangéliumban hallott példabeszéd (Lk 12,18-21). A példabeszédbeli ember fő életcélja a vagyongyűjtés. Nem gondol arra, hogy élete bármikor megszakadhat, és gyűjtögetése értelmetlenné válhat. Jézus a felhalmozás helyett az Istenben való gazdagodást ajánlja. Úgy is mondhatnánk: az Istennek való önátadást ajánlja.

Igen, a hívő embernek el kell szakadnia a biztonsági rendszereitől, mert csak akkor tud közelebb kerülni Istenhez. Amint a XIX. századi protestáns eredetű himnuszban énekeljük: Közelebb, közelebb, Uram, hozzád…

Az Istennek való önátadás fejeződik ki abban, hogy a püspök krizmával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, s ezzel az eltörölhetetlen lelki jeggyel az Egyház iránti szeretetre kötelezi őt. Amikor az esküvő alkalmával a házastársak gyűrűt húznak egymás ujjára, azzal kifejezik az egymás iránti holtig tartó szeretetet. Amint a jegyesek az esküvőn átadják önmagukat egymásnak, amint Jézus a kereszten „önmagát adta az Egyházért” (vö. Ef 5,25), úgy a bérmálkozó is kifejezi erős kapcsolatát Krisztussal és az Egyházzal.

Bérmáláskor indokolt feltenni a kérdést: vajon úgy szereted az Egyházat, ahogyan Krisztus szereti? Érdekel az élete, a „te Egyházadnak” érzed? Ha Jézust szereted, akkor szeretni kell az ő Egyházát is, melyet Jézus mindvégig, élete feláldozásáig szeretett.

 

AttachmentSize
Homilia, 2022-10-17.odt33.96 KB