Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

„A békét a földön (Pacem in terris), melyet az összes emberek a világon minden időben hőn óhajtanak, nem lehet másképp megteremteni és megszilárdítani, mint csak az Istentől alapított rend szent megtartásával.” - írta Szent XXIII. János pápa 60 évvel ezelőtt kiadott enciklikájában. (1)

A kor ismeretéhez tartozik, hogy az enciklika kiadása előtt két évvel, 1961. áprilisában az USA meg akarta dönteni a kommunista Fidel Castro kubai rendszerét, a következő évben – 1962. októberében – pedig a kubai rakétaválság, (a Szovjetunió rakétákat akart telepíteni Kubába, az USA közvetlen közelébe) közel hozta a harmadik világháború esélyét. Az enciklika okkal idézett XII. Pius pápa 1948-ban mondott beszédéből: „Minden erővel meg kell akadályozni, hogy minden nemzet általános háborúja, amely oly sok gazdasági és társadalmi bajjal, annyi gaztettel s az erkölcsök felforgatásával jár, harmadszor is rázúduljon az emberiségre.”

Szent XXIII. János kimondja azt, amit sajnos a mai hadban álló felek (oroszok és ukránok) és azok támogatói háborús pszichózisuk miatt nem képesek elfogadni, hogy „a népek közötti békét nem az egyenlő felfegyverkezésben, hanem csakis a kölcsönös bizalomban lehet megszilárdítani… Elsősorban a józan ész parancsolja, hogy az államok szükségleteit nem a fegyverek erejével, hanem az igazságosság és az emberi kapcsolatok gyarapításával kell szabályozni… Ezért halljuk meg XII. Piusnak figyelmeztető szavait: Békével nem megy tönkre semmi sem; háborúval minden megsemmisülhet.” (113-116. pontok)

Szükséges, hogy az egyes népek között keletkező ellentéteket ne fegyverrel, hanem megegyezésekkel és tárgyalásokkal döntsék el. Ennek a meggyőződésnek a szülőoka az, hogy a jelenlegi háborús eszközök borzalmas megsemmisítő hatással rendelkeznek, és félnek az emberek a bajoktól s a borzalmaktól, amelyeket e fegyverek okoznak. Ezért a mi korunkban, amely az atomerővel dicsekszik, távol áll az a meggyőződés, hogy a háború alkalmas a megsértett jogot jóvá tenni. (126-127)

Jogosan merül fel a kérdés: miképp történhet meg, hogy a keresztény tanokon épült államokban olyan törvényeket hoznak, amelyekből hiányzik a keresztény kezdeményezés és ihletés. Ennek oka, hogy a törvényhozók cselekvése nem függ össze hitükkel. Illene, hogy cselekedeteikben a hit fénye és a szeretet ereje megmutatkozzék. Ami pedig a keresztény hívőket illeti, akiknél a cselekvésmód szintén eltér a keresztény erkölcstől; ennek oka, hogy vallási dolgokban gyenge a felkészültségük. Előfordul, hogy tudományukban szaktekintélyek, de vallási dolgokban tudásuk nem múlja felül az elemi ismereteket. Ezért fontos az ifjúság lelki képzése is, nem csak a tudomány megszerzése és a technikai ismeretek elsajátítása. (151-153)

Napjaink kaotikus közéletében magukat progresszívnek, haladónak tartó hangadók minden régi elvet és tant relativizálnak. Ezt mondja XVI. Benedek pápa a relativizmus diktatúrájának, Ferenc pápa pedig ideológiai gyarmatosításnak. Ma is aktuális az, amit XII. Pius pápa mondott 1943-ban, s amit XXIII. János pápa idéz enciklikájában:

„Nem a régi fegyelem felforgatásában van a jólét és az igazságosság. Mert a léleknek a zabolátlansága mindig mindent rombolt, sohasem épített; a szenvedélyeket felgyújtotta, sohasem csillapította. Végül azzal, hogy gyűlöletet és romokat ültet, távol van tőle, hogy a perlekedőket kibékítse, és inkább arra kényszeríti az embereket s a politikai pártokat, hogy a meghasonlással okozott romok fölött komoly munkával elölről kezdjék visszaállítani az eredeti alkotást.” (162)

Végül megismétli az enciklika elején tett megállapítását a béke megteremtésének útjáról:

„Egyáltalán nem lesz béke az emberek összességében, hacsak előbb nincs meg az egyes emberek lelkében; hacsak tudniillik ki-ki nem őrzi meg magában azt a rendet, amelyet Isten megőrizni parancsolt. Erről így szól az emberhez Szent Ágoston: »Akarod, hogy értelmed alkalmas legyen legyőzni szenvedélyedet? Rendeld alá a nagyobbnak és legyőzi az alacsonyabbat: és béke lesz benned; valóságos, biztos, rendezett. Mi ennek a békének a rendje? Isten parancsol az értelemnek; az értelem a testnek; nagyobb rend nem lehet.«” (165)