„A mi hazánk a mennyben van” (Fil 3,20) – 2011. szeptember 9.
1./ Harmadszor jártam Dunakilitiben. Először 1976-ban Varga Lajos meghívott a primiciájára – újmiséjére. Vidéki szokás szerint a szülői háztól indult el az újmisés pap, ministránsok kíséretében; majd miután a templomban a szülők megáldották pap fiukat, elkezdődött a szentmise. Akkor még nem tudtam, hogy Lajossal egy életre szóló baráti kapcsolat szövődött. Ennek egyszerű oka az volt, hogy ő volt az infirmárius – a betegápoló papnövendék – én pedig az utódja. A szemináriumban majd minden növendék kap valamilyen feladatot: nekem az infirmáriusság jutott. Egy évig Lajos mellett végeztem a beteg kispapok ellátását, a következő évben már egyedül. Kapcsolattartás a háziorvossal, gyógyszerkiváltás, ebéd ágyhoz vitele – ez volt az infirmárius „munkaköre”. Lajossal és számos évfolyamtársával máig megmaradt a kapcsolat, nagyjából havonta találkozunk.
Másodszor 2008-ban jártam Dunakilitiben: Varga Lajos temetésén. Szívinfarktus végzett vele Esztergom-szentgyörgymezei plébániáján. A gyászmise homiliáját az azóta szintén meghalt Cséfalvay Pál kanonok, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója mondta, aki ugyancsak Dunakilitiben született.
Harmadszor 2011 augusztusának utolsó hétfőjén jártunk papi társaságunkkal Dunakilitiben, Lajos halálának harmadik évfordulóján. A szentmisén ott voltak testvérei és családtagjaik is. Szentmise után mindnyájan kimentünk a temetőbe Lajos sírjához. Imádkoztunk. A temetőből Lajos ikertestvérének meghívására házuk kertjében, a diófa alatt közös ebéden vettünk részt. A népes család úgy fogadott minket, mintha mi is családtagok lettünk volna. Pedig legtöbbjükkel talán ha kétszer találkoztam: 32 évvel ezelőtt a primicián, és 3 évvel ezelőtt a temetésen. Lajos közvetlen személyisége mintha most is hatott volna, oly közvetlen beszélgetés alakult ki. Lajos testileg ugyan nem volt közöttünk, de szellemisége igen.
Este – amikor átgondoltam ezt a szép napot – egy ókeresztény irat mondata jutott eszembe.
2./ A Diognétoszhoz írt levél ismeretlen keresztény szerzője úgy fogalmaz a II. század végén, hogy „a keresztények bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra.” (V.5) Dunakilitiben, a Varga családnál háromszor jártam, de minduntalan otthon éreztem magam. Mitől van ez az érzés? Csak a közmondásos magyar vendégszeretetnek tulajdonítható? Nem! A Diognétosz-féle levél nem magyar környezetben íródott, mégis megállapítja, hogy a keresztény bárhol, idegenben is otthon van. Ez az otthonosság-érzés az eucharisztikus közösségnek tulajdonítható. Bennünket, keresztényeket nem a közös érdeklődés köt össze, nem is a szimpátia vagy jó ismerősi szálak. Bennünket az eucharisztikus közösség tart össze. Az, hogy mindannyian részt veszünk Jézus eucharisztikus vendégségében, a szentmisén. Lajos családtagjaival mindhárom esetben előbb a szentmisén találkoztunk, s csak utána az étkezésnél. S ez roppant fontos szempont! A keresztények sosem az agapéval – a szeretetvendégséggel – kezdték az összejöveteleiket, hanem mindig a szentmisével. Az agapé csak követte és követi ma is a liturgikus cselekményt.
Akár templombúcsúi agapéról, akár ifjúsági szentségimádást követő agapéról van szó, ezek mindig csak másodlagos szerepet töltenek be. Az elsődleges találkozás az Eucharisztia ünneplése alatt történik. A szentmise asztalánál való találkozás teszi aztán olyan otthonossá a diófa alatti közös étkezést. Ezért van az az érzés, amit a Diognétoszhoz írt levél keresztény szerzője így fogalmaz meg: „a keresztények bárhol, idegenben is otthon vannak...”- majd ennek ellentéteként így folytatja - „de minden haza idegen számukra.” Pál apostol hasonlóképpen ír a filippi levélben:
3./ „A mi hazánk a mennyben van.” A fogyasztói társadalom embere ezt nem tudja felfogni, mert ő ezen a földön, ebben az életben akarja jól érezni magát, itt akar boldogulni. A fogyasztói gondolkodású ember sok esetben kozmopolita. A 20. szd. végére kialakult politikai fogalom annyit jelent, hogy világpolgár. A nemzeti kultúra helyett a baloldali csengésű internacionalizmust vallja, a nemzeti hagyományok helyett a globalizmust támogatja és a nemzetközi monopóliumokat. Pál apostol nem ilyen értelemben mondja, hogy a „mi hazánk a mennyben van”. Milyen értelemben használjuk ezt a páli mondatot?
Vasárnap meglátogattam a kórházban káplánkori plébánosomat. Isten éltessen! - mondtam neki, mivel másnap ünnepli 79. születésnapját. - Majd ott fenn az égben! - válaszolta mosolyogva.
Így értette Pál apostol is: a mi hazánk a mennyben van. Ez az életérzés ad egy meghitt otthonosságot a többi keresztény között, és ez ad egyfajta idegenséget ebben az elmúló világban.