Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

1./ Egy tv-reklámban a feleség megkérdezi az újszülött gyermeküket karjában tartó férjét, hogy „írtál már levelet a Jézuskának?” Régtől fogva bevett szokás keresztény családokban, hogy a kis gyerekek levelet írnak a Jézuskának, megfogalmazva benne, hogy milyen ajándékot kérnek karácsonyra. A szokás praktikusan szondázza a gyerekek vágyait, nagy segítséget nyújtva ezzel a szülőknek a meglepetések létrehozásában.

Különös, hogy ez a karácsonyi szokás fennmaradt. A kommunizmus évtizedeiben a jézuskázást felváltották a télapózással, de a Jézuskának írt levélírás szokása túlélte a kommunizmust.

1./ A covid-járvány egyik következménye az online-miséken való „részvétel” és a lelki áldozás. Híveink jól érzékelik, hogy a virtuális szentmise nem pótolja a szentmisén való fizikai részvételt. Egy betegsége miatt már évek óta szobafogságra kényszerült idős hívő azt mondta, hogy ő szívesebben hallgatja a szentmise rádióközvetítését, mint a televíziós misét, mert a kamera mozgása más-más látványra tereli figyelmét magáról a szentmiséről. Mások arról számolnak be, hogy a lelki áldozás nem pótolja a valóságos szentáldozást. Vitán felül áll: tökéletesen igazuk van. Sem a virtuális szentmise, sem a virtuális szentáldozás nem az igazi. A hiányérzetet csak akkor fogjuk fel valódiságában, ha átgondoljuk a valós szentáldozás hatásait.

1./ Mi végett vagyunk a világon? A kérdésre adott válasz utolsó gondolatához jutottunk: avégett vagyunk a világon, hogy … üdvözüljünk. Miként képzeljük el a mennyországot, az üdvözültek célba érkezését? A Szentírás nem elvont fogalmakkal, hanem képekkel beszél: mennyországról, mennyei Jeruzsálemről beszél. Ezek a képek nem egy koordináta rendszerben meghatározható helyet jelentenek; az „égi haza” nem valami világ feletti hely a galaxisok között, hanem valami egészen más. Ezt az egészen mást próbáljuk most megközelíteni.

1./ Primo vivere, deinde philosophari (előbb élni kell, s csak utána bölcselkedni) – mondta a XVII. századi angol filozófus, Thomas Hobbes. Ezt a gondolatot fejti ki Halász Piusz Életünk értelme c. könyvében.

„Valóban, ahhoz, hogy az ember emberré lehessen, előbb szüksége van anyagi bázisra. Amíg az ember tele van egzisztenciális bizonytalanságokkal: lesz-e betevő falatom, lesz-e tüzelőm, mi lesz, ha megbetegszem, ha megöregszem, mi lesz a gyermekeimmel stb? - addig nem képes emberi módon élni. Amíg a létért való küzdelem igénybe veszi minden erejét és idejét, addig az emberlét nem igen valósulhat meg. A lét csupán ott képes érvényesülni, ahol a birtoklás nem ütközik túl nagy nehézségbe. A termelési erők fejlődése éppen azt szolgálja, hogy mentesítse az embert a létbizonytalanságtól. Az emberiség egész történelmi léte folyamán ma először kerül abba a helyzetbe, hogy önmaga kibontakoztatásának szentelheti magát. Ám rögtön, magától kínálkozik a kérdés: vajon az anyagi gondoktól fölszabadult tömegek automatikusan önmaguk személyes kibontakoztatásának szentelik magukat, vagy pedig a féktelen szerzésnek, az elkülönülésnek, az alkoholizmusnak és kábítószereknek?” (im. 134)