Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia

Isten nem csak a tenger vizeit alkotta meg, hanem a családot is. Ha a társadalmi élet a versengés viharos tengere, akkor a családi élet a biztonságos, nyugodt kikötő. Szükségünk van a családra. A Teremtő által akart családra.

     Köztereinket szaporodnak a betlehemek. Akár egyfajta „ki mit tud?” - vetélkedőnek is tekinthetnénk. Mégsem tekintjük annak, mert a betlehem annál sokkal szakrálisabb népszokás, hogysem besorolható lenne a profán szórakoztatóipar vetélkedőibe. A közterületeken felállított betlehemek azonban nekünk szegezik a kérdést: Kinek, vagy minek az ünnepe Karácsony?

1./ Elmacsósodó korunkban mintha szégyen lenne az érzelmek kinyilvánítása. A spanyol eredetű „macsó” (macho) szó férfit, kant jelent. A média segédletével kialakult férfiideál a macsó férfi, aki nem papucs, hanem uralkodik a nőn. A mai emberek szégyellik érzelmeiket, mert attól tartanak, hogy az érzelem kinyilvánítása ódivatú vonás. Ez a gondolkodás kihat a vallásosságra is, mert a vallásosság és az érzelem elválaszthatatlan egymástól. Pl az „Ó, Istenem” helyett ma már csak az „Istenem” megszólítás dívik. Az „ó” hangzó mintha szégyellnivaló lenne. Pedig a katolikus énektárban nem is egy énekünk kezdődik a csodálkozást kifejező „Ó” hangzóval. Egyik igen kedves karácsonyi énekünk az „Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj” énekelhetetlen lenne az „Ó” hangzó nélkül. Szép magyar nyelvünkben az „ó” hangzó a csodálkozást fejezi ki. Mennyivel kifejezőbb, ha azt mondjuk egy festményre: ó, be szép! - mintha csak azt mondanánk: szép!

1./ Angolszász nyelvterületen időszámítási „reform” készül. Két híradást olvashattunk erről.