Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Virágvasárnap „A”, 2020. április 5.

1./ Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékezünk

A barkaágak szenteltvízzel való meghintése után elhangzik a szamárháton történő bevonulás története (Mt 21,1-11). Jézus nem hadvezérként és lovon vonul be Jeruzsálembe, hanem békét hozó fejedelemhez méltóan szamárháton. Az evangélista ezzel arra utal, hogy Jézusban beteljesednek az ószövetségi jövendölések, ezért idézi Izajás (62,1) és Zakariás próféta (9,6) jövendölését: „Íme, a királyod érkezik hozzád, szelíden, szamárháton ülve.” (Mt 21,5)

Az idei virágvasárnapi liturgiát – akárcsak a nagyheti szertartásokat is – a tomboló világjárvány miatt üres templomokban tartjuk. Sosem gondoltuk volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Az elhagyott templomok az egykor elhagyott Jeruzsálemre emlékeztetnek.

2./ A szent város hányattatott történelmét ismerjük. A vallási és idegenforgalmi jelentőségű siratófal azokra az időkre emlékeztet, amikor Jeruzsálem üresen, romokban hevert. A Kr. e. VI. században a babiloni fogságba hurcolt zsidóság hangulatát idézi a 136. zsoltár, a száműzöttek éneke, melyet Lassus és Palestrina is megzenésített: „Babilonnak folyóvizei mellett ültünk és sírtunk, és Siont emlegettük. Citeráinkat ama földön fűzfákra függesztettük.” (Super flumina) A babiloni fogságról közelebbi benyomást szerezhetünk, ha a hangulatában hasonló Arany János-i balladát – A walesi bárdok-at – idézzük. Edward király ötszáz walesi énekest küldött máglyára, amiért nem voltak hajlandóak énekükkel dicsőíteni az ország leigázóját. (Arany János a Bach-korszakban írta ezt az áthallásos merész költeményt.) A 136. zsoltár arról szól, hogy a fogságba hurcolt zsidó templomi énekeseket a babiloniak arra akarták rávenni, hogy szórakoztassák őket templomi énekekkel. Ők azonban tiltakozásul hárfáikat a folyóparti fákra akasztották. Nem tudták szájukat templomi énekekre nyitni; a templom hiánya inkább sírást fakasztott ajkukon.

3./ Jeruzsálem sorsa az Egyház előképe. A jeruzsálemi siratófal – Csontváry festményén: Panaszfal – által felidézett pusztulás mintha a mai pusztulást modellezné. A keresztény vallás a nyugati világban a társadalmi élet peremére szorult. A közéletnek és a politikának nem sok köze van az Egyházhoz. Nyomokban még vannak látványos külsőségek, de kevesen vannak azok, akiknek életét a keresztény tanítás irányítja. A templomokat egyre inkább kisded nyáj látogatja, a többség legfeljebb látnivalót keres bennük, de nem az Istennel való találkozást. Az elmúlt századokban elvesztették tekintélyüket az isteni és emberi eredetű intézmények. Elvesztette tekintélyét az Egyház, a család, a közösségek és az állami intézmények is. A tekintély helyére a versenyeztetés lépett: az diktál, akinek több pénze, nagyobb érdekérvényesítő hatalma van.

Az elmúlt évtizedekben a hamis értékek leértékelték az igazi értékeket; a hamis „ál-értékek” megrontották az emberek gondolkodásmódját. A fogalmak szintjén drámai paradigmaváltás történt. A régtől használt fogalmakat újakkal helyettesítették be. Marguerite A. Peeters összegyűjtött ezekből néhányat. Például tekintély helyett egyéni jogokról beszélnek, házastársak helyett partnerekről, boldogság helyett életminőségről, család helyett különböző formáiról, kulturális önazonosság helyett kulturális sokszínűségről, egyetemes értékek helyett globális etikáról stb. A gondolkodásmód megváltoztatása az életvitel megváltozását eredményezte. Aki nem tud keresztény módon gondolkodni, az nem tud keresztény módon élni sem. Ám ez az erkölcsi értékvesztés olyan fertőzőnek bizonyult, mint napjaink koronavírusa. A nyugati világ templomai már jóval a vírus okozta járvány előtt jórészt kiürültek. A járvány csak feltette a koronát az elhagyott templomokra.

4./ Jézus bevonulása Jeruzsálembe irányt mutat nekünk. Jézus nem uralkodni ment a szent városba, hanem szenvedni. A kisded nyáj, a mai kereszténység is szenved ettől a világtól: kirekesztést, gúnyt, türelmetlenséget, megaláztatást, az üldöztetés valamilyen formáját. Nem tudjuk, az Isten mit szán nekünk, de egy biztos: Jézust csak kereszttel a vállunkon követhetjük. Az Egyház sorsa az állandó kereszthordozás. Ezt kell megtanulnunk a virágvasárnap Jeruzsálembe vonuló Jézustól.

Ám Jeruzsálem nem csak a szenvedést hozta Jézus számára, hanem a feltámadást is. Jézus irányt mutat nekünk: a keresztény élettől – a kereszthordozástól – nem választható el az öröm és békesség megtapasztalása. Erről szól a virágvasárnapi szentleckében Szent Pál apostol: „Krisztus megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek...” (vö. Fil 2,6-11)

Jézus életével és feltámadásával irányt mutatott nekünk. Kövessük, hogy vele meg is dicsőüljünk!

AttachmentSize
Homilia, 2020-04-05.odt35.46 KB