Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

A szeretet öröme, 3. - 2016.12.12.

 

1./ Ferenc pápa „belemenős” kijelentései rendre meglepnek bennünket és önvizsgálatra késztetnek. A médiában megszoktuk, hogy vannak belemenős riporterek, akik belemenős kérdéseket tesznek fel. A sportban is megszoktuk, hogy vannak belemenős labdajátékosok, akik meglepő hatékonysággal járulnak hozzá csapatuk sikeréhez. Immár harmadik éve szokjuk – néha berzenkedve – hogy van egy „belemenős” pápánk, aki rendre újszerű megállapításokkal nyugtalanít bennünket, önelégült híveket és papokat. Ilyen belemenős kijeletése olvasható az Amoris laetitiaA családokban megélt szeretetről kezdetű apostoli buzdításában, miszerint: a házasságok csökkenésének, az élettársi viszonyok növekedésének mi magunk is oka vagyunk. (36)

Első reakciónk az lehetnek, hogy kikérjük magunknak ezt a szemrehányást, mondván: én ugyan nem vagyok oka az élettársi viszony elterjedésének. A legkönnyebb másra mutogatni, és áthárítani a felelősséget másokra, leginkább a fiatalokra, akik ezt a szabados erkölcsi felfogást magukévá téve kibújnak a családi neveltetés, valamint az egyházi tanítóhivatal vonzásából.

Ízlelgessük Ferenc pápa mondatát: a házasságok csökkenésének, az élettársi viszonyok növekedésének mi magunk is oka vagyunk. Könnyű lenne lerázni magunkról ezt a nyugtalanító kijelentést, miként a kutya is lerázza magáról a vizet. Csakhogy ez a mondat nem vízként jelenik meg, hanem bogáncsként, amely belénk akad. Forgatjuk fejünkben ezt a mondatot és nem tudunk szabadulni tőle. Tényleg mi lennénk az oka az élettársi viszonyok elterjedésének? Nyilvánvalóan nem lehet a mesebeli gonosz Hókuszpók nyakába varrni, mert az a valóságban nincs. Az élettársi viszonyok viszont nagyon is valóságosak, aminek ugyanolyan valóságos okai/okozói kell legyenek. Nem úgy általánosságban, hanem nagyon is konkrétan. Milyen konkrét okokra lehet visszavezetni az élettársi viszony elterjedését a szentségi házasságok kárára?

2./ A 106. zsoltárt olvasva megleljük a legfőbb okot: a bálványimádást.

A választott nép a pusztai vándorlás ideje alatt – amíg Mózes a hegyen tartózkodott - „a Hórebnél borjút formáltak maguknak, leborultak az arany képmás előtt. /Isten/ dicsőségét felcserélték a bika képével... elfeledték Istent, aki megmentette őket.” (Zsolt 106,19-21) Majd később „összeadták magukat a pogányokkal és utánozták tetteiket.” (106,35)

Vajon ami a választott nép fiaival megtörtént anno, vajon nem ehhez hasonló történik ma is Isten egyházának tagjai között? De igen, hasonló történik, amikor „lojális” katolikusok a „lojális” ellenállás oldalára állnak pl. a születésszabályozás, az abortusz és a szabad szex kérdéseiben. Amikor a mai keresztények „összeadják magukat” az újpogány világgal, annak médiumában terjesztett újpogány eszmékkel; nos, akkor a bálványimádás bűnét követik el. Évezredekkel ezelőtt a pogány egyiptomiak életvitelét akarta folytatni Mózes népe, ma pedig a mai újpogány világgal szemben lojális és megengedő az a keresztény, aki beengedi életébe és lakásába az ateizmussal összefonódott életviteli formákat.

3./ Az újpogányság életideálja az „ideiglenesség kultúrája”. Ferenc pápa sajátos kifejezése ez: az ideiglenesség kultúrája. Ideiglenesek a párkapcsolatok: a személyek gyorsan átlépnek az egyik kapcsolatból a másikba. Az emberi kapcsolatokat meg lehet kötni, és gyorsan fel is lehet bontani – az egyéni érdekeknek és tetszésnek megfelelően. Más esetekben csak azért tartják fenn a kapcsolatokat, mert az anyagi vagy előrejutási hasznot hoz, vagy enyhíti a magányosság érzését. „A fogyasztói társadalom is le tudja beszélni az embereket a gyermekvállalásról, csak azért, hogy megőrizhessék a szabadságukat és korábbi életmódjukat.” (42)

Az az igazság, hogy a jólét bálványozása közben hagytuk magunkat „lojálissá” alakítani. Az újpogány világ a maga agresszivitásával „lojális” kereszténnyé alakít. Csakhogy az újpogánysághoz való méltányosság, lojalitás nem erénynek számít, hanem bűnös megalkuvásnak, önfeladásnak számít. Az identitását vesztett kereszténység már nem krisztusi kereszténység. Ne csodálkozzunk azon, hogy némely katolikus fiatal a tridentizmussal szimpatizál. Ők valójában identitásukat vélik megtalálni a korábbi korszak vallási kifejezésében. A tridentizmus visszacsempészése aligha oldja meg identitásválságunkat.

Viszont Ferenc pápa belemenős, önvizsgálatra késztető kijelentése felkavarja az állóvizet, és arra indít, hogy lépjünk ki önelégültségünkből, és legyünk kreatív – más néven: vonzó - katolikusok.

 

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2016-12-12.doc18 KB