Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

A szeretet öröme, 20. - 2017.05.01.

1./ A hit továbbadása napjaink családjainak egyik nehéz feladata. „Nehézzé teszi napjaink életstílusa, a munkaidő-beosztás, a mai világ bonyolultsága, amelyben sokan félelmetes ritmust kénytelenek fölvenni a puszta életben maradásért. Ennek ellenére a családnak továbbra is annak a helynek kell maradnia, ahol a hit igazságainak és szépségeinek befogadását, az imádkozást és a felebarát szolgálatát tanítják... A szülők Isten eszközei a hit érlelődésében és kibontakozásában. Ezért olyan szép, amikor az édesanyák tanítják a gyermekeknek, hogy csókot küldjenek Jézusnak vagy a Szent Szűznek. Mennyi gyöngédség van egy ilyen gesztusban! Ilyenkor a kicsinyek szíve az imádság helyévé alakul.” (287)

Ferenc pápa e gondolata óhatatlanul elénk idézi a médiában gyakran látott csók-dobást. Lám, milyen egyszerű eszköz áll a szülő rendelkezésére, amikor gyermekét az istenszeretetre akarja nevelni! Természetesen a hitre nevelés minden életkorban más és más. „A gyermekeknek szükségük van szimbólumokra, gesztusokra, elbeszélésekre. A serdülők rendszerint a tekintéllyel és a szabályokkal találkozva válságba kerülnek, ezért ösztönözni kell személyes hívő tapasztalataikat, és fénylő tanúságtételeket kell eléjük állítani, amelyek már a szépségükkel is hatnak rájuk... Alapvető fontosságú, hogy a gyermekek konkrét formákban lássák, hogy szüleik számára az imádság valóban fontos. Ezért a családi imádság alkalmainak és a népi jámborság megnyilvánulásainak (pl. zarándoklat) nagyobb evangelizáló ereje lehet, mint bármely katekézisnek és beszédnek. Szeretném külön is kifejezni hálámat minden édesanyának – írja Ferenc pápa –, akik Szent Mónikához hasonlóan szüntelenül imádkoznak Krisztustól eltávolodott gyermekeikért.” (288)

A pápa gondolataiból kitűnik, hogy a hit továbbadásában olyan szerepe van az imádságnak, mint bármely szakma elsajátításában a műhelymunkának. Az asztalosság vagy a kőművesség alapjait meg lehet tanulni az iskolapadban, de ahogy mondani szokás: a gyakorlat teszi a mestert. Minden szakmához hozzátartozik a műhelymunka. A tanonc a műhelyben látja mesterét, és tőle tanulja el a szakmai fogásokat. A hit továbbadásának „műhelymunkája” a családban, mint kicsiny egyházban történik. A gyermek és felnövő fiatal itt látja szüleinek imaéletét, s ha van egy imasarok vagy házioltár, ide tud csendben elvonulni, hogy begyakorolja a saját imaéletét. A saját imaélet más lesz, mint a szülőké, hiszen kinek-kinek sajátos útja lehet Istenhez. A szülők felelőssége és feladata, hogy megmutassák az imádság útját, mint a hit továbbadásának legfontosabb mozzanatát. Kazinczy Ferenc szerint „nyelvében él a nemzet”. Ezért mondhatjuk azt is, hogy imádságában él a hívő család, Isten kicsiny egyháza.

2./ Miért szükséges imádkozni? Jelenits István piarista erre kérdésre Iuvenalis egyik szállóigévé lett mondásával válaszol. Az apostolok kortársa – Iuvenalis – az ismert római szatíra-költő sokszor idézett mondata, hogy „ép testben ép lélek”. Sajnos, a köztudat csonkán idézi. A költő eredeti, teljes mondata így hangzik: Orandum est, ut sit mens sana in copore sano. (Imádkoznunk kell – úgy is fordíthatjuk: Imádkozzunk! –, hogy az ép testben ép legyen a lélek is.) Az emberiség kultúrájában, személésében ősidőktől folyamatosan jelen van ez az orandum est, hogy imádkoznunk kell valamiért. Az imádság nem arra való, hogy tettek helyett forduljunk hozzá. De az ember, ha minden tőle telhetőt igyekszik is megtenni, érzi, még van mit kérnie. Keres is valakit, akihez imádkozhat. Mióta ember az ember, azóta itt a földön nem némul el az imádság.

3./ Az imádság nehézsége hasonló a bocsánatkérés és a megbocsátás nehézségéhez. Az önérzet-túltengésben leledző ember megalázónak tartja a bocsánatkérést éppúgy, mint az imádságban való kérést. A magyar költészetben ezt a nehézséget talán Nagy László: Adjon az Isten c. verse fogalmazza meg a legjobban. A vers – amely kilenc kérést tartalmaz – így fejeződik be:

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgy is, ha

nem kérem.

Igen, az önérzet-túltengésben élő ember megalázónak tart mindenféle kérést: bocsánatkérést az embertárstól, személyes kérést Istentől. Persze tévedésben él, mert a kérés nem lealáz, hanem ellenkezőleg: felemel Istenhez. - Ahogy a szülő ráneveli gyermekét, hogy kérnie kell, amire szüksége van, úgy kell ránevelnie gyermekét az Istenhez felemelő imádságra is.

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2017-05-01.doc18 KB