Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Oltáriszentség – elmélkedés, 2011. február 3.

 

1./ A Jelenések könyvéből jól ismerjük a langyos, vagy lanyha lelki életet jellemző mondatot:

Se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3, 15-16)

Meglepő kijelentés ez! Azt állítja, hogy jobb hidegnek lenni, mint lanyhának. Igen, II. János Pál pápa is figyelmeztetett, hogy a középszerű keresztény veszélyeztetett keresztény. A hideg, vagyis az Istentől távol lévő ember könnyebben megtérhet, ha a lelkiismeret-furdalás felrázza. De a lanyha megszokta, hogy hibáiban alszik, s az alvó ember nem is gondol a javulásra. A lanyha hívő meg van győződve, hogy ő tökéletes, neki nincs szüksége a megtérésre. A lanyha nem törekszik a tökéletesedésre, a lelki életben való előbbre haladásra. A lanyha alszik a babérjain. Pedig Szent Ágoston is figyelmeztetett, hogy az Isten útján előre nem haladni annyi, mint visszafordulni.

Képzeljünk el a Niagara folyót és a híres vízesést. Ha valaki nem próbál a folyó folyásával ellenkező irányba haladni, az óhatatlanul sodródik a vízesés felé, mely halálát okozza. A megmenekülés-re csak akkor van esélye, ha minden erejét összeszedve küzd a folyó áramával szemben.

Így van a lelki életben is. Ha az ember nem küzd a hibái, gyengéi, bűnei ellen, hanem megelégedetten és kényelmesen ringatja magát abban a tévhitben, hogy ő már egy tökéletes keresztény, azt magával sodorja romlott emberi természetünk árja, és a pusztulásba taszítja. Aki nem akar előre haladni a lelki életben, az valójában már visszafelé sodródik. - A középszerű keresztény, a magával megelégedett keresztény valójában veszélyeztetett keresztény. „Bárcsak hideg volnál vagy meleg! - írja a Jelenések könyve -, de mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.”

2./ Hogyan kerülhetünk kis a lanyhaság hálójából?

Az első, hogy legyenek nagy vágyaink, vágyakozzunk az életszentségre. Aki nem akar szentté válni, az nem is lesz szent. Avilai Szent Teréz írta, hogy „nem kell lefokozni vágyainkat, hanem bíznunk kell Istenben, hogy erőinket megfeszítve, lassan-lassan eljuthatunk oda, ahová az isteni kegyelem segítségével sok szent eljutott... Az Isten csak annak ad sok kiváló kegyelmet, aki nagyon vágyakozott az ő szeretetére... Isten nem hagy kielégítés nélkül semmiféle jó vágyat ebben az életben, mert barátja a nemes lelkeknek, föltéve, hogy önmaguk iránt bizalmatlanok.” Sajnos a mai világban pont az ellenkezőjét tapasztaljuk meg. A reklámszlogen úgy szól, hogy „bízzál önmagadban!” Sok ember valóban inkább önmagában bízik, mint Istenben. Istent sokan csak kitalációnak tartják. Ezért nem is bíznak Benne. Isten viszont csak annak adja kegyelmi támogatását, aki bízik Benne. Csak azon segít kegyelmével, aki vágyik is erre a segítségre. Legyenek tehát vágyaink! Ne elégedjünk meg az átlaggal, törekedjünk mindig többre: az életszentségre. Sok ember mindig a másik embert nézegeti: hogy mit tesznek, hogyan tesznek mások. Sokan csak az átlaghoz akarnak igazodni, s ezért nincsenek nagy vágyaik. Ezért kevesen vannak, akik igazán szentté akarnak válni. Pedig nem lehet tökéletes anélkül senki, aki nagyon ne akarná a tökéletességet, a szentséget. Aki csak az átlaghoz akar igazodni, az lanyha keresztény lesz; a Jelenések könyve szerint langyos, se hideg, se meleg.

A második eszköz a lanyhaság leküzdésére, hogy egészen Istennek szenteljük magunkat. Mit jelent ez? Mindenkivel előfordult már a következő helyzet: Két ember beszélget egymással. A beszélgetést lehet úgy végezni, hogy teljes odafigyeléssel egymásnak szentelik magukat; de lehet úgy is beszélgetni, hogy közben az egyik valami másra is figyel. A megosztott figyelem sértő tud lenni, mert ha nem a hozzám beszélőre figyelek teljesen, azt észre fogja venni, és azt gondolja magában: minek beszélek hozzá, hiszen rám se figyel. - Hasonló történhet Istennel kapcsolatban is. Vagy teljesen Istennek szentelem magam, vagy pedig csak félig-meddig, mert közben másra figyelek. „Ha nem akarom egészen odaadni istennek szívemet, ő se fogja nekem adni egészen a maga teljes szeretetét” – mondja Avilai Szent Teréz. - Emlékszem egy templomi énekre, melyet még gyerekként énekeltünk a templomban elsőáldozáskor: „szívemet egészen Neked adom, szeress Te is engemet nagyon-nagyon!” - A lanyhaság leküzdésére szolgáló második eszköz tehát az, hogy fönntartás nélkül Istennek szenteljük magunkat. Aranyszájú Szent János mondja, hogy „Isten egészen neked adta önmagát; nem volna helyes, ha te megtartóztató lennél Istennel szemben.” Pál apostol pedig arról ír, hogy Jézus mindnyájunkért meghalt, hogy mi se éljünk másért, mint azért, aki meghalt értünk (2 Kor 5,15).

A harmadik eszköz a lanyhaság leküzdésére az elmélkedő imádság. Az elmélkedő imádság – a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma szerint – reflexió, mely elsősorban Isten szentírási igéjéből indul el. Tevékenységre indítja az értelmet, a képzeletet, az érzelmeket, a vágyóképességet, hogy elmélyítse hitünket, megtérítse a szívünket és erősítse akaratunkat Krisztus követésében. Előkészíti a szeretetben való egyesülést az Úrral. (570) Az elmélkedő ima olyan, mint a lámpa. A sötétben csak lámpa segítségével ismerjük fel a tárgyakat, vagy a másik személyt. Ugyanígy a hit igazságait csak bizonyos megvilágításban ismerhetjük fel. Az elmélkedő ima nyújtja ezt a világosságot. Elmélkedő ima nélkül nemcsak Istent nem ismerhetjük meg, de még önmagunkat sem tudjuk helyesen megismerni. Isten aki ismer bennünket, csak az elmélkedő imában nyitja föl a szemünket, hogy megismerjük önmagunkat. - Korunk egyik jellegzetessége, hogy az embereket nagyon érdek-lik az önismereti tesztek, melyeket pszichológusok állítanak össze. Az emberek éhesen falják ezeket az önismereti teszteket. Nem mondom, hogy teljesen haszontalanok ezek az önismereti tesztek. Csak azt mondom, hogy elégtelenek. Azért elégtelenek, mert ezáltal csak a földi dolgokhoz fog tapadni az önismereti teszt alanya. Az ő szemeit a pszichológus kérdései csak földi dolgokhoz fogják kapcsolni. Ezzel szemben az elmélkedő imádság Istenhez kapcsol, Isten nyitja meg a szemünket, hogy megismerjük önmagunkat. Egyszerűen szólva: elmélkedő imádság nélkül nem lehet eljutni a teljes önismeretre. - Érdemes lenne feltenni a kérdést: mennyire szeretem az elmélkedő imádságot, és mennyire szeretem az önismereti teszteket? Melyiket tartom fontosabbnak? Lelkem lanyhasága ezen is fordul!

Liguori Szent Alfonz mondja, hogy „aki fölhagy az elmélkedő imádsággal, megszűnik szeretni Jézust Krisztust. Az elmélkedés az a boldog kemence, ahol lángra lobban és égve marad a szent szeretet tüze (Zsolt 38,4). Ezért aztán az ördög – látva, hogy mennyire hideg az Isten iránti szeretet – könnyen rá tudja venni az embert valamilyen mérgezett gyümölcs fogyasztására. Az ősszülők története örök tanulság erre. Viszont aki szereti az elmélkedő imádságot, abban valóban áttüzesedik – mint az említett kemencében -, mert ilyenkor jönnek a jó meglátások, a szilárd elhatározások, ilyen-kor ébrednek föl a nagy vágyak. Gonzága Szent Alajos szerint: Nem lesz nagy tökéletesség sok elmélkedés nélkül.

A negyedik eszköz a lanyhaság leküzdésére a gyakori szentáldozás. Napjainkban előtérbe került az egészségmegőrzés. Könyvek, ismeretterjesztő előadások szólnak az egészséges életmódról, a testi kondíció megőrzéséről. És sokan nagy-nagy kitartással, sok áldozattal járulnak hozzá egészségük megőrzéséhez. Igénybe vesszük szakemberek segítségét: orvosét, táplálkozási szakemberét, edzőét. De nemcsak testi kondíció létezik, hanem lelki kondíció is! Mit teszünk a lelki kondíció megőrzéséért? Kihez fordulunk lelki egészségünk megőrzése érdekében? Ne gondoljuk, hogy a mentálhigiénés szakemberek jelentik a tökéletes megoldást. Liguori Szent Alfonz mondja, hogy minél gyöngébb valaki, minél bűnösebb, annál nagyobb szüksége van orvosra és orvosságra. Jézus az Oltári-szentségben orvos és orvosság. Szent Ambrus azt mondta: „Mert mindig vétkezem, ezért mindig kezemnél kell lenni az orvosságnak.” Ez az orvosság az Oltáriszentség.

Napjainkban nem csak orvosságokat szedünk, hanem olyan gyógyhatású készítményeket, melyek erősítik a szervezetet, növelik a fertőzések elleni immunhatást. Gondoljunk pl a Béres cseppre. Az Oltáriszentség gyakori vétele növeli a lélek ellenállóerejét a bűnre vivő kísértésekkel szemben, sőt a bocsánatos bűnöket – vagyis a lélek kisebb sérüléseit – gyógyítják. A lélek lanyhasága, langyossága ellen hatékony eszköz a rendszeres szentáldozás.

Vannak, akik azért tartózkodnak a szentáldozástól, mert nem érzik azt a buzgóságot, amit szeretnének. Ez azonban oktalanság. Ha valaki fázik, ugye odamegy a tűzhöz, hogy felmelegedjen. Nem fogja azt mondani, hogy azért nem megyek a tűzhöz, mert nem érzem a meleget. Ezért ha valaki nem érzi a kellő buzgóságot a szentáldozáshoz, annál inkább menjen, mert éppen a szentáldozásban fogja megérezni azt a melegséget, amely felmelegíti fagyos lelkét. Csak ne mulasszuk el a szentáldozás utáni hálaadást. Az a rövid szent csend azért van a szentáldozás után, hogy hálát adjunk. Akár saját gondolatainkkal, akár szép hálaadó imádság elmondásával – de ne mulasszunk el hálát adni a szentáldozásért. Avilai Szent Teréz mondta, hogy Isten nem szokta rosszul megfizetni a szállást, ha jó fogadtatásban részesül. Ezért a szentáldozás után örüljünk lelkünk Vendégének, és marasztaljuk őt, mint a legkedvesebb vendéget szoktuk.

Az ötödik és legfontosabb eszköz a lélek lanyhaságának leküzdésére a kérő imádság. Liguori Szent Alfonz egy példán keresztül mutatja meg, miért szükséges a kérő imádság. Van egy koldus, akinek van egy nagyon gazdag ura, aki mindennel el akarja őt látni, csak kérnie kellene. A koldus azonban inkább meg akar maradni szegénységében, mert nem akarja kérni azt, amire szüksége van. Hasonlóképpen lelkileg szegény az, aki nem akarja kérni Istentől a neki szükséges lelki javakat, kegyelmeket. Aki lelkileg lanyha, annak csak önmaga az oka. Azért lanyha, azért szegény lelkileg, mert nem végez kérő imát. Pedig mennyire rá vagyunk szorulva Isten kegyelme segítségére! Hisz minden nap kísértések érnek bennünket: hitetlen környezetünk részéről, a média részéről folyamatosan érnek kísértések, s ha ezekbe beleegyezünk, akkor előbb lelkileg ellanyhulunk, majd eltávolodunk Istentől. A kísértéseket saját erőből nem tudjuk leküzdeni, mivel az áteredő bűn következtében akaratunk meggyengült, természetünk rosszrahajló lett. Isten különleges segítő kegyelmére van szükség ahhoz, hogy a kísértéseket legyőzzük. Ezért kérő imában kell Istenhez fordulni, hogy adja meg a nekünk szükséges lelki segítséget.

Boldog Kalkuttai Teréz anya mondta: tudom, mi a mai világ baja ;– hiányzik az imádság! Igaz meglátás ez. Mily sokan vannak a tévúton járó fiatalok! Mily sok a házassági válás! Miért? Mert a kísértéseket nem tudják legyőzni. Miért nem tudják legyőzni? Mert nem kérik hozzá Isten kegyelmi segítségét. Sok keresztény is abban a tévhitben él, hogy én elég erős vagyok a kísértés legyőzéséhez. Az ember saját erejéből nem tudja legyőzni a kísértést. Mivel a kísértések szüntelenül érkeznek, azért a kérő imának is szüntelennek kell lenni. Jézus – és nyomában Szent Pál apostol – nem ok nélkül mondja, hogy „szüntelenül kell imádkozni” (Lk 18,l; 1 Tessz 5,17).

Ha tehát meg akarjuk őrizni magunkat Isten kegyelmében, akkor koldus módjára kell viselkednünk: mindig kérni. A környezetünkben élő hajléktalanok nap-mint-nap kérnek, évtizedeken keresztül, így tartják fenn magukat. Mi mindannyian Isten koldusai vagyunk. Naponta kell kérnünk: Jézusom, irgalmazz; ne engedd, hogy elszakadjak tőled! Különösen a kísértés idején kell kérni: Istenem, segíts meg engem. Aki kísértés idején nem kér segítséget, elbukik, s ha megmarad ebben a bukásban, elkárhozik.

 

Befejezésül imádkozzuk együtt Liguori Szent Alfonzzal:

 

Jézusom, teljes elhatározással szeretni akarlak, és szentté akarok lenni. Azért akarok szentté len-ni, hogy kedvedre legyek, és nagyon szeresselek ebben az életben és a másikban is. Én nem vagyok képes semmire, de te mindent megtehetsz és tudom, hogy szentnek akarsz engem... Nem akarok tovább önmagamnak élni; egészen magadénak óhajtasz engem és én egészen a tied akarok lenni. Jöjj és egyesíts engem magaddal és magadat énvelem...

Istenem, rendelkezzél velem, ahogy neked tetszik. Hogy kedvedet töltsem, elfogadok minden megpróbáltatást, melyet rám akarsz bocsátani: betegséget, fájdalmakat, szorongatást, gyalázatot, szegénységet, üldözést, elhagyatottságot, mindent elfogadok, hogy kedvedet töltsem. Hasonlóképpen elfogadom azt a halált is, melyet számomra készítettél, minden aggodalommal és kereszttel, amely kísérni fogja; elég nekem, ha megadod a kegyelmet, hogy nagyon szeresselek. Segíts rá és adj erőt hozzá, hogy még hátralevő életemben jóvátehessem azt a sok keserűséget, melyet a múltban neked okoztam. Mennyek királynéja, Istennek szent Anyja, bűnösök nagy szószólója, bízom benned. Ámen.