Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Nagypéntek, 2020. április 10. Jézus szolidaritást vállalt minden emberért

Szent János evangélista passióját (18-19. fejezet) elolvasva nem véletlenül emelem ki a szolidaritás gondolatát. Az utóbbi években a migráns-invázió kapcsán, most pedig a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban sokszor hallunk a szolidaritásról, a közösségeken belüli felelősség- és segítségnyújtás kötelességéről. Szép példákat hallunk a szolidaritás megvalósulásáról, de olykor annak elmulasztásáról is értesülünk. Arra a kérdésre keresünk választ: mi a szolidaritás alapja?

 

A szenvedéstörténet (passió) tanúsága szerint Jézus minden emberrel szolidaritást vállalt, jóllehet ezt az emberiség nem érdemelte ki. Mivel támasztom alá ezt az állítást? Jézus a farizeusok – az „igazak” - szemében kihívóan viselkedett: szolidaritást vállalt a bűnösökkel, amikor szóba állt velük, sőt egy asztalhoz telepedett velük (Mk 2,16); bűnöket bocsátott meg (Mk 2,10); felülemelkedett az ószövetségi törvény korlátain, pl. a böjtön, szombat megtartásán (Mk 2,18-3,6). S hogyan reagáltak erre? Azt mondták róla, hogy megháborodott (Mk 3,21).

Jézus szolidáris magatartását nem nézték jó szemmel, s végül keresztre juttatták. Kik juttatták keresztre? Hans Urs von Balthasar (1905-1988), a Szent II. János Pál pápa által kinevezett bíboros szerint az ítélet meghozói keresztények, zsidók és pogányok voltak. Keresztények? Igen, itt karióti Júdásra gondol, aki átadta Jézust a zsidóknak, ezek „kiadják” őt Pilátusnak (Mk 15,1), Pilátus először elküldi Heródeshez (aki újra visszaküldi: Lk 23,7.11), végül azonban Pilátus kiszolgáltatja őt a zsidóknak, hogy feszítsék keresztre (Jn 19,16). A kiszolgáltatások láncszemét látjuk, amely a felelősség különböző mértékét mutatja. Júdásba „belészállt a sátán” (Jn 13,27), ő az „elveszett”, a „kárhozat fia” (Jn 17,12), akinek szörnyű halála (Mt 27,3-10) beteljesíti a próféta szavát, és borzalmat kiváltó mementó lesz mindenki számára (ApCsel 1,18kk). A kereszténység csak akkor kereshet újabb bűnbakot, ha már elfogadta e saját keblén támadt szégyenfoltot. Ekkor kezdheti hangsúlyozni a zsidók bűnét, amely, amint Jézus Jánosnál mondja, nagyobb, mint Pilátusé (Jn 19,11).

Jézust úgy dobálják az előbb megnevezett szereplők, mint egy labdát. Igen, mert mindegyikük igyekszik kibújni a bűn hálójából, minden bűnös azzal, hogy továbbküldi az elítéltet. Júdás, aki mivel „megbánta” tettét, visszaviszi a kapott pénzt (amit persze nem fogadnak el); a zsidók, akik a vérdíjat nem a templom kincstárába helyezik, hanem temetkezési helyet vásárolnak rajta az idegenek (!) számára; a Jézust továbbküldő Pilátus, aki a legilletékesebb a szabadon bocsátásban; Heródes, aki visszaküldi a foglyot és a nép vezetői, akik politikai bíráskodási joguk hiányára hivatkoznak (Jn 18,31); míg Pilátus, aki az igen erőteljes politikai nyomás hatására kénytelen meghozni az ítéletet (Jn 19,12), tagadja, hogy erkölcsileg vétkes lenne az ügyben (Mt 27,24). Senki sem akarja vállalni bűnösségét, s éppen ez bizonyítja, hogy mindnyájan bűnösök: a keresztények, zsidók és pogányok. (vö. Hans Urs von Balthasar: A három nap teológiája, 100-103)

 

Jézus halálában tehát az egész emberiség kollektíve felelős. Kivétel nélkül mindenki. Az ádámi bűn óta minden ember bűnbe esett (kivéve Jézust és anyját, Máriát), ezért minden ember hozzájárult Jézus halálához. De Isten nem hagyta ennyiben a dolgot. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,16-17) Ez a gyönyörű szentírási mondat azt jelenti, hogy az emberiség bűnét Jézus a kereszthalál elszenvedésével kiegyenlítette Istennél. Szent Pál apostol megrendül az ilyen emberfeletti, isteni szeretet láttán: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és feláldozta magát értem.” (Gal 2,20) Szent János apostol szerint „a szeretetet arról ismerjük fel, hogy életét adta értünk; nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.” (1 Jn 3,16)

Ez a szolidaritás alapja: a krisztusi szeretet! És nem a politikai számítás!

 

A jézusi szolidaritásra az egyetlen méltányos válasz: a térdre borulás. A nagypénteki kereszthódolat a járvány miatt nem lehetséges, de az otthoni kereszt előtt is lehet térdet hajtani. Közben mondjuk:

Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.

 

 

 

 

AttachmentSize
Homilia, 2020-04-10.odt33.92 KB