Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Nagycsütörtök, 2021. április 1.

Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” (Jn 13,15)

 

1./ Az utolsó vacsorán történtekből Szent János apostol a lábmosás eseményét mondja el, s az utolsó vacsora emlékmiséjének evangéliumaként ezt halljuk. (Jn 13, 1-15) A történetet lezáró mondat így hangzik: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Mire adott példát Jézus: a lábmosásra? Nem, hanem az alázatra. A keleti protokoll szerint a vendégek lábainak a megmosása a (rab)szolgák feladata volt. Az utolsó vacsorán viszont Jézus, az Úr és Mester az, aki megmossa tanítványainak lábát. Ezzel a rendhagyó cselekedettel Jézus azt juttatta kifejezésre, hogy alázat nélkül senki sem lehet az ő igazi követője.

 

A lábmosás történetének bevezető mondata ugyancsak fontos, mert ráirányítja figyelmünket az alázat forrására, indítékára. A bevezető mondatban az áll, hogy „Jézus szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.” (Jn 13, 1) Jézus evangéliumának középpontjában a szeretet áll, s ez a szeretet indította őt az alázatosság gyakorlására. Szent Ágoston szerint nincs szebb út a szeretet útjánál, azonban ezen csak alázatos szívvel lehet járni.

 

Az alázatos ember irtózik attól, hogy cselekedeteiben elsősorban önmagát keresse. Jézus is az Atya akaratát kereste, s arra tanított, hogy „aki nekem szolgál, az engem kövessen” (Jn 12,26). Az alázatos ember tud csak a szeretet erejéből cselekedni. Az alázatos ember nyitott mások szolgálatára – ezt mutatja a jézusi lábmosás cselekedete is – mindenkit emberi méltósága szerint tisztel. Jézus – noha tisztában volt azzal, hogy Júdás el fogja árulni (vö. Jn 13,21) – mégis megmosta árulójának a lábát. Az alázatos embert nem a teljesítményre való törekvés vezeti, hanem a szeretet. Ezért nem sértődik meg a mellőzés miatt, jogosan sem sértődik meg, haragot nem tart. Az alázatos ember szívesen tanul szóból és példából egyaránt. Készséggel elismeri mások értékét és eredményeit. Ha valaki hibájára hívja fel figyelmét, ezt szívesen elfogadja. Krisztus követésének útján elfogadja az igazságtalan vádakat, a szándékos megaláztatásokat is. Mindehhez az alázat a szeretetből meríti az erőt.

 

2./ A szeretet és alázat egymástól elválaszthatatlan. A kettő összefüggése szépen kirajzolódik a lábmosás történetéből. Jézus sosem volt fölényeskedő, ő mindig alázatos maradt. A jezsuita lelki író Francois Varillon szerint „a fölény nem egyeztethető össze a szeretettel: aki végtelenül szeret, az végtelenül alázatos.”

André Delmas francia anatómus írja: „Mily jogon kérjük számon mások cselekedeteit és bíráljuk őket? Tudhatjuk-e, vajon hogyan viselkedtünk volna, ha pontosan az ő helyükben lettünk volna? Jobban, rosszul, vagy rosszabbul? Mi magunk sohasem hibáztunk? És tudjuk-e, mily bukások várnak még reánk? Alázatosság, szeretet kell. Oly egyszerű igazságok ezek.”

 

A lábmosás története megadja a lehetőséget, hogy szemléljük Jézus alázatát. Jézus alázata mindig bámulatba ejt minket. Ebben a mély alázatban olyan szeretet-erő van, amely az egész teremtést megújítja. Isten mindenható volta a szeretet mindenhatósága. Jézus „legyőzte a világot” (Jn 16,33). Nem mert erősebb nála, hanem mert beoltott az emberiségbe egy másik, teljesen új erőt.

Nagycsütörtök estéjén ezért énekeljük a taizéi éneket: Ubi caritas et amor, Deus ibi est – ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk.” (Alois testvér, taizéi prior beszédéből)

 

AttachmentSize
Homilia, 2021-04-01.odt27.87 KB