Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Nagyböjt 5. vasárnapja „A” 2020. március 29.

1./ Találkozás a halállal

Az újságolvasó és televíziónéző ember naponta találkozik a halál legváltozatosabb formáival: balesetekkel, katasztrófákkal, háborúkkal, terrorista merényletekkel, bűncselekményekkel és a természetes halállal is – mint most a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A halálesetek áradata ellenére mégis ritkább lett a halállal való személyes találkozás, mivel a korábbi századokhoz képest kevesebben halnak meg családi környezetben, sokkal inkább a kórházban fejezik be életüket. Mivel a mai ember ritkábban találkozik közvetlenül a halállal, a legtöbb embert felkészületlenül éri egy szerettének elvesztése. A felkészületlenség, sőt zavarodottság leginkább a temetések során látszik meg. A gyászolók nem tudják, mit csináljanak az alatt a fél óra alatt, ami a felravatalozástól a szertartás kezdetéig tart. Falusi környezetben még ma is előfordul, hogy fennhangon imádkoznak rokonok és közeli ismerősök; városhelyen viszont a legkülönbözőbb műfajú zene szól, miközben a rokonságon kívül állók beszélgetnek egymással. A halottért végzett imádságnak, vagy a csöndes emlékezésnek úgy tűnik, nincs már létjogosultsága – legalábbis városhelyeken. Aki életében meg sem tanult imádkozni, miért imádkozna hozzátartozója ravatalánál? A fennmaradó űrt aztán betöltik zenei szolgáltatással, versmondással, polgári búcsúztatással. A belső űrt – amit a lélek érez – viszont nem lehet kitölteni semmiféle pénzen megváltott szolgáltatással. Márpedig belső űr van - ezt senki sem tagadja. Mivel lehet kitölteni ezt a belső űrt? Erre ad választ mai evangéliumi részlet:

 

2./ Jézus találkozása a halállal (Jn 11,1-45)

Jézus ott van egy gyászoló család körében, akikkel történetesen baráti viszonyban volt. Itt mindenki várt tőle valamit: vagy mentegetőzést, hogy miért nem sietett azonnal Lázár betegágyához és miért nem gyógyította meg őt; vagy egy olyan vigasztalást vártak tőle, amit csak ő tudott adni.

Ekkor Jézus egy kinyilatkoztató mondatot mondott: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” (Jn 11-25-26) Kijelentése egészen újszerű. Addig ugyanis csak Jahve volt az élet kizárólagos birtokosa és osztogatója. Most Jézus ugyanazt állítja magáról, hogy ő az élet osztogatója. Ennek az örök élet megszerzésének egyetlen feltétele: a hit. Ezt a hitet nem elég szóval megvallani. Jézus szó szerint ezt mondja: aki él és hisz bennem. Tehát aki életével mutatja meg, hogy hisz benne, az nem hal meg örökre. Ezután Márta személyesen megkapja Jézus kérdését, hogy hiszi-e mindezt, s itt Márta szimbóluma minden hívőnek. A keresztények a föltámadás hitét képviselik a világban. A kereszténység, a hit ereje azon fordul meg, hogy a keresztények hisznek-e a feltámadásban.

 

3./ A Mártának feltett kérdés nekünk is kérdés: te hiszel a feltámadásban?

Ha igen, akkor tanúskodjál róla! A feltámadásról való tanúskodást már az ősegyház is fontosnak tartotta. Amikor az áruló Júdás helyére új apostolt kellett választani, olyat választottak, aki velük együtt tud tanúskodni Jézus feltámadásáról (ApCsel 1,22): ő lett Mátyás apostol. Mindmáig ez a legfontosabb, egyben legkritikusabb pontja a kereszténységnek. Már Szent Ágoston püspök megjegyzi, hogy „a keresztény hit egyetlen pontja sem találkozott annyi ellenállással, mint a test föltámadásáról szóló.” Jézus tehát nem véletlenül teszi fel Mártán keresztül minden hívőnek a kérdést: hiszed a feltámadást? És az egyház nem véletlenül mondatja el velünk minden vasárnapi szentmise hitvallásában, hogy „hiszem a holtak föltámadását.”

A halál okozta belső űrt egyedül a feltámadás hite képes kitölteni. A feltámadás hite ma sok emberhez el sem jut. Úgy vagyunk, mint egy vasbeton építményben, ahol a rádiót nem lehet fogni, mert a vasbeton épület leárnyékolja a teret, s nem jutnak oda a rádióhullámok. A modern ember is le van árnyékolva, túlságosan le van földelve ahhoz, hogy eljusson hozzá a feltámadás természetfeletti tanítása. Így aztán megmarad az a belső üresség, melyről beszéltem. Ilyen helyzetben szükség van az antennára, természetfeletti értelemben is, a hit antennájára, hogy be tudjuk tölteni azt a belső űrt, melyet a halál ejt az ember lelkén. Boldog az, aki Mártához hasonlóan tud hinni a feltámadásban.

 

 

 

AttachmentSize
Homilia, 2020-03-29.odt32.49 KB