Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Mire tanít október 23-a? - 2020. október 23.

1./ Október 23-a Magyarországon nemzeti ünnep, a világegyházban pedig Kapisztrán Szent János liturgikus emléknapja. Az egybeesés nem a vak véletlen műve, sokkal inkább égi jel. 1456-ban ezen a napon halt meg a török elleni népfelkelés vezéralakja, az itáliai ferences pap, és 500 év múltán ezen a napon vette kezdetét Budapesten egy népfelkelés.

1456-ban III. Callixtusz pápa az Európát fenyegető török veszély elleni nemzetközi összefogást szorgalmazta; ezért rendelte el az imádságra hívó déli harangszót, s ezért küldte hazánkba a 70 éves ferences hitszónokot. Amíg Kapisztrán Szent János szónoklatainak hatására 30-40 ezer népfelkelő indult Nándorfehérvár megmentésére, a Nyugat közömbös maradt, Velence pedig szégyenteljes békét kötött II. Mohamed szultánnal. A Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezette magyar sereg 1456. július 22-én megsemmisítő vereséget mért a török seregre, de a győzelem kiaknázását megakadályozta a táborban fellépő pestisjárvány, melynek Hunyadi és Kapisztrán is áldozatul esett.

500 év múlva egy másik elnyomó hatalom – a Szovjetunió – elleni népfelkelés ugyancsak önvédelmi háború volt. Az 1956-os szabadságharc két hete alatt XII. Pius pápa három enciklikában (október 28., november 1. és 5.-i keltezéssel) fordult a világ keresztényeihez, kérve az imádságot „az annyi megpróbáltatástól és igazságtalanságtól elnyomott” Magyarország és Kelet-Európa népei részére. (vö. Luctuosissimi eventus Gyászos események kezdetű enciklika)

 

A két elnyomó világhatalomban közös vonás volt, hogy megpróbálta kiirtani a nép lelkéből az ősi vallást és lábbal tiporta a szabadságot. Nemzetünk történelmében voltak csodás események. Ezek közé soroljuk a nándorfehérvári diadalt, valamint a szovjet tankokkal ugyan eltiport, de erkölcsileg diadalmas forradalmat és szabadságharcot.

 

2./ Mire tanít ez az egymástól 500 év távolságban álló október 23-i dátum? Arra, hogy a fenyegető végveszélyben önvédelemre van szükség.

 

III. Callixtusz pápa 1456. június 29-én kiadott bullájában írja, hogy II. Mohamad szultán „felülvén a gőg szekerére, az egész keresztény világnak és a Nyugatnak elpusztítását vette tervbe. S hogy oda behatolhasson, napról napra hevesebben készülődik, az lévén legfőbb vágya, hogy Krisztus szent nevét a földről kiirtsa...”

500 évvel később XII. Pius pápa lényegében hasonló helyzetet látott a világban. A II. világháború után a Szovjetunió harcos ateista-kommunista világnézetet terjesztett, nyíltan hirdetve, hogy a kereszténységnek leáldozott a napja.

 

Szerencsés Károly történész napjaink migráns-inváziójára utalva így ír: „Most másfajta – mégis hasonló – hódítás ellen védekezünk, mert tudjuk: ha nem sikerül megállítani, azt már aligha éljük túl. De nyugaton megint értetlenkednek, s minket (magyarokat) gyaláznak.” (Vár-e az Isten?, 40)

 

Mire tanít az égi jelként tündöklő két október 23-ának egybeesése? Arra, hogy megmaradásunk érdekében önvédelemre van szükség. Csak Istenre és magunkra számíthatunk. Amikor II. Mohamed 1453-ban Konstantinápolyt ostromolta, a Nyugat tétlen maradt. A bizánci császárság eleste a Nyugat lelkén szárad. Ma úgy tűnik, a Nyugat is elesett. Elveszett, mert elvesztette a hitét. Európában – akárcsak 500 évvel ezelőtt – ismét csak mi és Kelet-Európa népei védekeznek a keletről és délről ideáramló invázió, valamint a nyugatról fenyegető gender- és szivárványos ideológia ellen.

A két októberi ünnep arra figyelmeztet, hogy emlékezzünk őseink erőfeszítéseire a hit, a kultúra, a nyelv megőrzésében; ezek nélkül nincs haza. Önazonosságot nem a divatos sokszínű ideológia ad, hanem a történelmi beágyazottságunk népünk hányattatottságaiba. Legyünk büszkék múltunkra, miként egy család is büszke családfájára. A múltból meríthetünk elszántságot, s Isten segítségéből remélünk erőt küldetésünk beteljesítéséhez.

 

 

AttachmentSize
Homilia, 2020-10-23.odt32.48 KB