Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Minden forrásom belőled fakad, 21. - 2020.05.11.

A kereszténység és a modern társadalom szimbiózisának szükségessége.

 

1./ A demokráciát fenyegető veszélyek között említettük az anarchista mozgalmat, mely a fennálló társadalmi rend eltörlését akarja megvalósítani, hogy létrehozzon egy „igazságos társadalmat”. A tökéletes állam azonban utópia mert a bűnös, tökéletlen ember nem tud mást alkotni, mint ami lényege: tökéletlen társadalmat. A kereszténységnek abban van szerepe és feladata, hogy segítse egyre nagyobb tökéletességre az embert, közvetett módon az államot, a társadalmat.

Csakhogy már a római birodalomban úgy tekintettek az induló kereszténységre, hogy az egy anarchista mozgalom, amelyet államérdekből el kell pusztítani. Miért tekintették ilyennek a kereszténységet, a szeretet vallását? Azért, mert monoteizmusából, egyistenhitéből fakadóan nem volt hajlandó betagozódni a politeista, többistenhívő pogány vallások panteonjába. Kilógott a sorból (a zsidó vallással egyetemben). A Birodalom, mint a hivatalos államvallástól idegen testet, üldözte, hiszen az államrend felforgatóit látta benne. Anarchistáknak tartották a keresztényeket.

 

2./ Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 13, 1-7 szakaszából azonban világosan látszik, hogy a keresztények nem voltak anarchisták. Már maga Jézus sem akar kiszakadni az emberi közösségből. Az Egyháznak azt a küldetést adta, hogy kovász legyen a világban. (vö. Mt 13,33) A kereszténység a pogányságtól eltérő új életformát, új lelkületet hirdetett, de nem akarta erőszakkal lerombolni a pogány államot és társadalmat. Szent Pál apostol maga is elszenvedett jogtalanságot a pogány állami hatóság részéről, de ezért az állami berendezkedést nem tartotta jogtalannak. (NB. Korunk anarchistái előszeretettel minősítik illegitimnek azt az államhatalmat, amely demokratikus választásokon nyerte el a választók bizalmát.) Az apostol római levelének hivatkozott szakaszában kulcsszó az engedelmesség. Engedelmesség a pogány államhatalomnak, természetesen addig a határig, amíg a hatóság nem lépi túl hatáskörét.

 

3./ Ha a kereszténység maradt volna a magánszférában, akkor a pogány állam nem látott volna benne „vetélytársat”. Csakhogy a kereszténység – a jézusi küldetésnek megfelelően – nem mondhatott le missziós feladatáról. A kereszténység közjogi besorolást igényelt, azaz az állammal összevethető jogi szintet. Na, ez volt az oka, hogy minden totalitárius rendszer ellenfelet látott benne, amelyet le kell győzni, meg kell semmisíteni.

A kereszténység közjogi igénye az Egyház számára is veszélyt rejt magában, mert táptalajt ad a teológiai túlterjeszkedésre, és politikai-vallási türelmetlenséggé fajulhat. Erre tudunk több példát is.

Mindent összevetve megállapítható, hogy az állam nem tökéletes társaság, s éppen ezért másik erő – erkölcsi erő – kiegészítésére szorul. A kérdés az, hogy melyik ez az erkölcsi erő? A kereszténységet helyettesíteni akaró filozófiák, ideológiák? Idővel mindegyik megbukott. A kereszténység alternatívájaként netán az iszlám lenne az erkölcsi erő? Ma sokan szimpatizálnak vele a hitevesztett Nyugaton, ám világosan látszik, hogy az iszlám és a pluralista demokrácia úgy viszonyul egymáshoz, mint a tűz és a víz. (Pl. a házassági jogban lévő különbségek)

 

4./ A demokrácia számára marad a kereszténység, mint az erkölcsre való nevelés közössége. Sajnos kísért a múlt, az állam és az Egyház részéről egyaránt.

A pluralista demokrácia – mint egykor a politeista római birodalom – vetélytársat lát az Egyházban és a magánszférába szeretné utalni.

Ugyanakkor az Egyházat is megkísértheti az a törekvés, hogy politikai szerepet vállaljon. Van rá példa. Ernesto Cardenal – a 95. évesen, idén március 1-én meghalt – nicaraguai pap-költő a 70-es években miniszteri beosztást vállalt a baloldali kormányban, ami miatt Szent II. János Pál pápa az ilyenkor szokásos egyházi büntetéssel sújtotta: felfüggesztette a papi szolgálat alól. Az idős és beteg papot Ferenc pápa tavaly feloldotta a büntetés alól.

Mint mondtuk, az államnak – mint nem tökéletes közösségnek – szüksége van egy másik erkölcsi erőre. Ha viszont az Egyházat beszorítják a magánszférába, akkor az állam elesik attól az erkölcsi támogatástól, amire pedig szüksége van. Egy társadalom túlélésének kulcsa az erkölcsi nevelés. Az ókori görögök ezt jól tudták, ezért a nevelésben (görög szóval: pedagógiában) látták a barbárság ellenszerét. Ahol az erkölcsi nevelést feleslegesnek tartják, ott a korrupció magától értetődő lesz, és a korrupció éppúgy korrumpálja az államot, mint az egyént.

Ha a keresztény erkölcsöt elutasítják, akkor bomlási folyamat indul el a társadalomban. Nézzünk néhányat ebből a folyamatból:

 

- Felbomlik a házasság alapformája, helyet adva az ésszerűtlen azonos neműek élettársi/vagy házas kapcsolatának.

- Felbomlik az élet védelme a megfogant ill. az elaggott életre vonatkozóan, melynek megjelenése az abortusz és eutanázia gyakorlata.

- Zavar keletkezik a fogyatékosság elfogadása kérdésében. Kettős mérce alakul ki: egyrészt elfogadhatónak tartják a sérült magzatok abortálását, másrészt paralimpia versenyeket rendeznek a fogyatékosok számára. Most akkor melyik a helyes cselekedet: az abortusz, vagy az élet vállalása?

- Kettős gyakorlat alakult ki a koronavírus-járvány idején hazánkban: egyrészt a kórházi ágyak biztosítása érdekében, ill. a fertőzések elkerülése érdekében a nem életfontosságú műtéteket elhalasztották és a betegeket hazaküldték; másrészt az abortusz-műtéteket továbbra is végrehajtják. A CitizenGo internetes portál most aláíráskampányt folytat, kérve Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter urat, hogy az abortuszok végzésére adott engedélyt vonja vissza. Kétségtelen, hogy egy neuralgikus pontra mutat rá az aláíráskampány. Erre csak két megjegyzést tennék. Egyrészt Szent II. János Pál pápa Evangelium vitae – az emberi élet sérthetetlenségéről – kezdetű enciklika 73. pontjában szól a politikusok felelősségéről, megengedve a fokozatosság elvének gyakorlatát (bővebben lásd ott). Az enciklika jelzett pontja Schütz Antal piarista professzor mondását juttatja eszembe: „a keresztény kötőszó nem a „csak”, hanem az „is”. Vagyis nem lehet mindent fekete-fehéren látni, van átmenet, miként a fekete és fehér gazdaság között is van ún. szürke gazdaság. (A kifehérítés egy fokozatos erőfeszítés eredménye lehet.) Másrészt: ha a kormány radikális lépésként most előjönne az abortusz tilalmával, mint „csak” egyetlen lehetőséggel, az a bukását jelentené. És maradna a ciceroi kérdés: cui bono – kinek jó? (Van egy másik kötőszó: a fokozatosságot jelentő „is”.)

Nem mellékesen jegyzem meg, hogy Kásler professzorról közismert keresztény meggyőződése. Ilyeneket mondott a népegészségügyi program összeállításakor: „A tízparancsolat egy tökéletes erkölcsi kódex, egy tökéletes hittankönyv, és majdnem azt mondom, hogy egy közel tökéletes népegészségügyi program.” „A halálos betegségeknek jó 70-80 százalékát a tízparancs megtartásával el lehet kerülni.” - Támadták is ezekért a mondataiért. Természetesen.

 

Összefoglalva: a történelemben nem először a demokratikus államot anarchista támadások érik, mert az – szerintük – nem képes tökéletes társadalmat létrehozni. Ez igaz, de ennek oka nem a struktúrában rejlik, hanem magában a tökéletlen/bűnös emberben. A politika csak a „hozott anyagból” képes dolgozni. Tökéletlen emberekből csak tökéletlen társadalmat lehet alkotni. A demokratikus állam rászorul egy másik erőre, amelytől erkölcsi támogatást kaphat. A mi megközelítésünk szerint a kereszténység az az erkölcsi erő, melyre szüksége van az államnak. Ha a kereszténységet elvetik, akkor az állam nem válik pluralistábbá és szabadabbá, hanem csak talajtalanná. (vö. Joseph Ratzinger – XVI. Benedek pápa: A közép újrafelfedezése, 268-279)

 

Nekünk nem „több Európára” van szükségünk (ami alatt a liberálisok a még több szabadságot értik), hanem „több kereszténységre”. Ezt mondta dr. Antall József miniszterelnök halálos ágyán egykori tanítványának, dr. Bolberitz Pál professzornak, akit a betegek szentségének kiszolgáltatására kért: „Keresztény Magyarországot akartam, mert hidd el, csak ennek van jövője.”

dr. Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt évekkel ezelőtt, hogy ha egy istenfélő politikus elhiszi, hogy egyszer majd számot kell adnia tetteiért Isten előtt, akkor biztonságban érezhetjük magunkat mindannyian. Ám az Istent nem félő politikusoktól mentsen meg a Jóisten!

Két miniszterelnökünk egybehangzóan tett hitet az állam és a kereszténység szimbiózisáról, egymásra való ráutaltságáról. Fogadjuk el tőlük, hiszen ők ezt megtapasztalták!

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2020-05-11.odt35.2 KB