Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Minden forrásom belőled fakad, 12. - 2020.03.09.

1./ Oligarchia vagy demokrácia?

Csák Máté trencséni kiskirályról minden magyar ember hallott. A 699 évvel ezelőtt meghalt felvidéki oligarcha az Árpád-ház kihalása utáni időkben kisérelt meg létrehozni egy államot az államban, az uralkodó Károly Róbert ellenében. Ennek érdekében még Budát is megostromolta – sikertelenül.

A mai demokratikus világban elvben nem törénhet meg, hogy egy kisebbség magához ragadja az uralmat a démosz, vagyis a nép által megválasztott hatalom birtokosaitól. Elvben nem történhet ilyen, a valóságban azonban megtörtént és újra megtörténik. A XX. században szabályosan megválasztott parlament volt az, amely elősegítette Hitler hatalomra jutását; s ugyanez a Reichstag volt az, amely teljhatalommal ruházta fel őt, ezáltal megnyitván az utat az eruópai invázió politikája, a koncentrációs táborok felállítása s a zsidókérdés „végső megoldása”, Izrael sok millió gyermekének megsemmisítése előtt. Másrész ugyanebben a században a demokratikus rendszerek szinte minden országban jóváhagyták az abortusztörvényt, lehetővé téve sok millió születendő gyermek életének megsemmisítését. (II. János Pál: Emlékezet és azonosság, 147-152. nyomán)

Napjaink globális világában is tapasztaljuk, hogy egy – kellő pénzügyi hatalommal és médiatámogatással rendelkező – kis csoport próbál diktálni a nép által megválasztott demokratikus államoknak. Ezt a „láthatatlan” globális hatalmat nevezhetjük oligarchiának; ők a modern kor Csák Mátéi. Hogy miként működik napjaink világhatalomra törő oligarchiája, arra vonatkozóan idézek Marguerite A. Peeters könyvéből. (A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja, 189-190) A szerző a Lateráni Pápai Egyetem, a Pápai Orbán Egyetem, a Kongói Katolikus Egyetem oktatója, valamint a Világiak Pápai Tanácsa és a Kultúra Pápai Tanácsa szakértője.

2./ A szekulalrizáció velejárója a gyökértelenítés folyamata.

A család a lekiismeret nevelésének és az ember kibontakozásának legfőbb helye, valamint a hagyományok és a hit átadásának is kiemelt fóruma. Amennyiben nem tölti be ezt a szerepét, a gyermekek magukra maradnak, gyengék és manipulálhatóak lesznek. Könnyebben befolyásolja őket a környező kultúra, a zene által közvetített üzenetek, a provokatív képek, a tömegtájékoztatási eszközök, a fiatalok csoportjai, az egymástól és az iskolában hallott gondolatok, valamint a manipulátorok programjai. A család Nyugaton okozott válsága a személyes és kulturális önazonosság elvesztéséhez vezetett, ami arra is magyarázatot ad, miként válhattak az új gondolatok ilyen gyorsan és ilyen könnyen irányadóvá.

A globális kulturális forradalom alapjaiban változtatta meg az oktatás jelentését. Elsődleges célja többé nem az, hogy a tanuló objektív tudást sajátítson el, hanem hogy technikai tudásra és életkészségekre tegyen szert. Az oktatás most azt szolgálja, hogy a föld valamennyi polgára tegye magáévá az 1990-es évek nagy ENSZ konferenciáinak céljait és a posztmodern normákat. A világ polgárainak meg kell tanulniuk, hogy másként gondolkozzanak és cselekedjenek, másként, mint azt a hagyományaikból tanulták.

Az UNESCO, az ENSZ oktatásra szakosodott szervezete olyan „normákat” határozott meg, amelyek a globális szintű oktatási reform irányát hivatottak meghatározni. Az UNESCO olyan kormányközi szervezet, amely közvetlen befolyást gyakorol a tagállamok oktatási minisztériumaira. A szervezet sikerrel gyakorolt nyomást ezekre a kormányokra annak érdekében, hogy értékeljék újra és alakítsák át tananyaguk tartalmát, változtassanak az irányvonalon, és biztosítsák, hogy a tanárokat is az új, globális normák – különösen a nemek közötti egyenlőség normája – szerint képezzék, az óvodától kezdve az egyetemig.

Az ENSZ szervezetek és a nemzeti kormányok között fennálló kapcsolat nincs alávetve közvetlen demokratikus ellenőrzésnek. Bár konzultációik tárgya kulcsfontosságú az adott társadalom szempontjából, nyílt, nemzeti szintű vitát nem folytatnak róla. A változás aktivistái állítják, hogy nem gyakorolnak nyomást a kormányokra, csak támogatják őket. Abban kívánnak segíteni nekik, hogy betartsák „kötelezettségeiket”, holott alattomban afelé terelik őket, hogy a maguk céljait valósítsák meg. Az oktatási reform területén, csakúgy, mint az egészségügyi reform esetében az ENSZ valódi partnerei kizárólag nem kormányzati szereplők (NGO-k).”

Hogy kinek használ az ilyesféle „segítés”, az nem lehet kétséges. A népnek nem.

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2020-03-09.odt30.91 KB