Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelkipásztori levél, 2022.08.15

 

Kedves Szülők és Fiatalok!                „Ne ingadozz bármi szélben, és ne járj minden úton.” (Sir 5,9)

 

1./ Nagyszülőkkel beszélgetve sokszor hallom aggódásukat: „én már elhagyom ezt a világot, de mi lesz az unokáimmal ebben a romlott világban?” Aggódásuk indokolt, hiszen apokaliptikus időket élünk. Az emberiség erkölcsi válsága számos más válság okozója: háborúk, világjárványok, klímaválság, demográfiai és élelmezési válság, migrációs és menekültválság, stb. A felsoroltakból a demográfiai válság egyik összetevőjére, az élettársi viszonyra térek ki. Azért erre, mert ez a fiatalokat érinti elsősorban. Másrészt statisztikailag kimutatható, hogy az élettársi viszonyból kevesebb gyerek születik, ezáltal a demográfiai válságot súlyosbítja. Miközben a klímaválság egyre nagyobb figyelmet kap, és szenvedünk is tőle (pl. aszályos nyár), az élettársi viszony problémáját mély csend övezi. Pedig romboló hatását tekintve felér egy erkölcsi atombombával.

 

2./ „Európa a demográfiai tél állapotában van” - szokta mondani Ferenc pápa. Amint télen nincs vegetáció, megáll a növények növekedése, úgy Európában nincs népességnövekedés, mert a demográfiai tél állapotában él. A születések száma messze elmarad a halálozások számától. A népességfogyás megállítására a magyar kormány a családtámogatás politikáját választotta, s ennek eredményeként növekedett a házasodási kedv és a gyermekszületések száma. Sokat mondó adat azonban, hogy miközben növekedett a polgári házasságkötések száma, aközben folyamatosan csökken az egyházi házasságkötések száma. Bennünket, katolikusokat az egyházi esküvők számának csökkenése érdekel, ami nyilvánvalóan összefügg a katolikus népesség számának csökkenésével.

Van azonban egy másik kedvezőtlen jelenség is: az élettársi viszony elterjedése a katolikus fiatalok között. A templomi házasságra jelentkező jegyesek túlnyomó része már akár évek óta együtt él. Néhány évtizede ez alig fordult elő, de ha mégis, akkor a „vadházasság” rosszalló kifejezéssel illették. Ezzel szemben ma már katolikus körökben is „elfogadottnak” számít, mondván: más is így él. Tisztázzunk egy dolgot: a házasságon kívüli kapcsolat a katolikus tanítás szerint sosem volt és sosem lesz elfogadott, az mindig bűn marad. S ha valamit sokan csinálnak, attól az még nem lesz erkölcsileg helyes.

Amiről viszont a hívő emberek – helyzetüknél fogva – semmit sem tudnak: az egyházi bíróságokhoz benyújtott házasságot érvénytelenítő perek szereplőinek több mint 90 %-a élettársi viszonnyal kezdte párkapcsolatát. (Házasságot érvénytelenítő pert általában az indít, aki már polgárilag elvált, és újabb egyházi házasságot kíván kötni. Ha a bíróság valamilyen percímen érvénytelennek ítéli meg első házasságát, akkor szabad állapotúvá válik, és köthet újabb egyházi házasságot. Az Egyház nem felbontja, hanem érvényteleníti a házasságot – ez nagy különbség. Vagyis kimondja, hogy a házasságot valamilyen okból kifolyólag érvénytelenül kötötték, ezért az létre sem jött. Például, ha a házasságból kizárják a gyermekáldást, a felbonthatatlanságot vagy a hűséget, akkor érvénytelenül kötötték a házasságot, azaz semmis.)

Az élettársi viszonnyal kezdődő párkapcsolat gyakori velejárója – amennyiben abból mégis egyházi házasság lesz –, hogy jelentős részük érvénytelenül lesz megkötve, mert az együttélés alatt például eleve védekeztek a gyermekáldás ellen, s ezt a gyakorlatot a házasságkötés után is folytatják különböző indokokra hivatkozva: még utazni, szórakozni szeretnénk; előbb a karriert vagy a házat akarjuk felépíteni; megfelelő egzisztenciát szeretnénk kialakítani, stb. Közben nemegyszer elhidegülnek egymástól, majd polgárilag elválnak. De mivel mindvégig védekeztek a gyermekáldás ellen, a házasság érvénytelensége megállapítható. Az élettársi viszony tehát melegágya lehet az érvénytelen egyházi házasságkötésnek. (És ez csak egy példa az élettársi viszony későbbi következményeire.)

 

3./ Mi kedvez az élettársi viszony létrejöttének? Röviden: a társadalmi struktúra megváltozása.

Régebben a fiatalok addig maradtak a szülői házban, amíg házasságra nem léptek. A katolikus elvet igyekeztek megvalósítani: „tisztán az oltárig, hűségben a sírig” - vagyis szűzen mentek a házasságba és hűségesek voltak a házasságban. Napjainkban ezt a modellt felváltotta az élettársi viszony és a házassági válás. Persze az élettársi viszony létrejöttének előzményei vannak. Kezdődik azzal, hogy a nagykorúvá váló – sokszor egyetemista – fiatal ki akarja próbálni az önállóságot, és albérletbe költözik (aminek díját vagy munkával keresi meg, vagy a szülők támogatják). Itt nem kell alkalmazkodnia senkihez, s ezt előnyként éli meg. Ha a szülői házban él tovább, alkalmazkodnia kell a családhoz, de ennek jótékony hatása is van: felnőttként is megtanul alkalmazkodni, aminek hasznát veheti majd a házasságban. „Amit Jancsika nem tanult meg, azt János már nem fogja megtanulni” - írja az országosan ismert református lelkipásztor és pszichológus dr. Gyökössy Endre.

Individualista világunk túlhangsúlyozza a függetlenséget. De az emberi kapcsolatokban, így a házasságban a függetlenség mellett az alkalmazkodásra is szükség van. Az egyik legnagyobb magyar teológus – a piarista Schütz Antal (1880-1953) – szerint a katolikus kötőszó nem a „csak”, hanem az „is”. Tehát nem csak függetlenségre van szükség, hanem az alkalmazkodás képességére is. Az arany középút mindig javunkat szolgálja.

Minden esetre az önállóan lakó fiatal könnyebben hoz létre élettársi viszonyt, költözik össze választottjával, hiszen nincs „ellenzéke”, aki ezt kifogásolná. Sőt, még katolikus környezetben is szinte elvárásnak veszik, hogy előbb „próbálják ki a házasságot”. Ez veszélyes önbecsapás, mert a házasságot csak a házasságban lehet „kipróbálni”, amikor már megtörtént az életre szóló elköteleződés. Akkor viszont az már nem számít „kipróbálásnak”, hanem kötelességteljesítésnek. Manapság ódivatúnak számít „kötelességteljesítésről” beszélni, de hát a házasság nem szórakozás, nem önmagam kipróbálása valamiben, hanem élethivatás. Márpedig egy katona, tűzoltó, orvos, pap, stb. is kötelességét teljesíti, amikor vállalt hivatását hűséggel, akár élete kockáztatásával is teljesíti. Röviden összefoglalva: a házasság kipróbálása élettársi viszonyban olyan képtelenség, mint a hajó kipróbálása víz nélkül.

Ódivatúnak tartják sokan a „tisztán az oltárig, hűségben a sírig” katolikus életelvet is. Valóban megvalósíthatatlan célról van szó? Ha csak emberi erőre, akaratra hagyatkozunk, akkor elérhetetlennek tűnhet, hiszen fiatal korban a hormonok robbanásszerű hatásának nehéz ellenállni. De ha az imádság és a szentségek (gyónás, szentáldozás) által kapott isteni segítségre is támaszkodunk, akkor megvalósítható a tiszta életvitel mind a házasságkötés előtt, mind utána. Tehát ismét a schützantali elv: a katolikus kötőszó nem a „csak”, hanem az „is”. Emberi akarat és isteni kegyelemi segítség együtt vezet eredményre.

A tisztaság megőrzéséhez Isten segítségét kell kérni. Az imádságnak van szerepe és van ereje is. Imádság nélkül gyenge az ember, és a világ szelleme, a strukturális bűn (élettársi viszony létesítése) magával sodorja. Igen, az élettársi viszony a mai társadalmat jellemző strukturális bűn.

 

4./ Az imádság erejére egy szép példát említek, amit egy sokgyermekes katolikus édesapa mondott el nekem. Legnagyobb fia már jó ideje udvarolt egy katolikus lánynak, aki viszont váratlanul megszakította kapcsolatát vőlegényével. (Nem éltek együtt.) A fiú lelki betege lett a szakításnak, éveken át nem tudta feldolgozni ezt a csalódást. Az édesapa nem tudta tovább nézni fia lelki szenvedését, ezért az egész családot áthívta a templomba, ahol közös szentségimádást vezetett számukra. (Abban az egyházközségben ő lelkipásztori kisegítő, áldoztat, szentségimádást is tart.) A közös imádságban kérte a Jóisten segítségét, hogy fia megfelelő házastársra találjon.

Egy óra múlva (!) fia elment a Mammut mellett megnyíló új mászóterembe (ez volt a hobbisportja), s itt ismerte meg későbbi feleségét. Utóbb kiderült, hogy a hasonló sportot űző lány először nem akart menni az új terembe, de aztán valami belső indításra mégis elment a megnyitóra, ahol egymásra találtak. Mi ez? Szerencsés véletlen? Nem! Imameghallgatás!

 

5./ Lelkipásztori kötelességnek tartom felhívni a szülők és a nagykorúság küszöbéhez érő fiatalok figyelmét korunknak erre a devianciájára. Igen, éppen olyan de-viancia (latin szóösszetétel: az útról való letérés), mint a káros szenvedélyek bármelyike. Gyerekkoromban vidéken láttam nyáját legeltető pásztort, akinek a pulikutyája segédkezett abban, hogy a nyájtól kissé eltávolodó bárányt, tehenet ugatásával visszaterelje a helyes útra. Az ember Istentől rendelt életútja a házasság, az élettársi viszony pedig a helyes útról való letérés (a latin fosztóképző „de”-vel ellátott „via”=út).

A papnak, „Isten pulikutyájának” a dolga, hogy segítse megtartani a rábízottat a helyes úton.

 

Farkasrét, 2022.08.15. Nagyboldogasszony ünnepén                                    Imádsággal: Gábor atya

 

 

 

AttachmentSize
Lelkipásztori levél, 2022-08-15.odt35.09 KB