Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelkipásztori levél, 2021.09.01.

 

 

Katolikus megközelítéssel az LMBTQ és gender ideológiáról – 2021.09.01.

 

1./ „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete” - így kezdődik a Karl Marx által 1848-ban megfogalmazott Kommunista kiáltvány. A kommunizmus kísérlete ugyan elbukott, de bizonyos mutációk folytán ma is jelen van. Ma a nyugati világot egy másik őrült kísértet járja be: az LMBTQ és gender ideológia. Bármennyire is furcsa, de azt kell mondani, hogy ennek a téves ideológiának is lehet pozitív hatása a kereszténység életében.

   A katolikus egyházban kezdettől fogva voltak veszélyes eretnek tévtanítások. Az eretnekségek mégis pozitív hatással voltak, mert kiváltották az igaz tanítás megfogalmazását. Csak egy példát említek: az arianista eretnekséget.

   Arius, alexandriai pap 315-ben azt tanította, hogy a Fiú, Jézus nem egylényegű (homoousziosz) az Atyával, hanem csak hasonló lényegű (homoiousziosz), vagyis az Atyánál alacsonyabb létfokozatú teremtmény. Nagy Konstantin császár 325-ben zsinatot hívott össze Niceában, mely elvetette Arius tanítását. Csupán egy „i” betű a különbség, de valójában a hit lényeges tételének értelmezése forgott kockán. A harc azonban ezzel nem fejeződött be, mert a következő császár támogatásával egyes csoportok el akarták érni a niceai döntés érvénytelenítését. Az igaz hit védelmezői közül Szent Atanáz püspököt és Liberius pápát is száműzetésbe kényszerítették. Az eretnekséget támogató Constantinus császár halálával az arianizmus fokozatosan gyengült, és a 381-ben megtartott konstantinápolyi zsinat megerősítette a niceai zsinat határozatát. Azóta nevezzük a szentmisében imádkozott Hiszekegyet nicea-konstantinápolyi hitvallásnak, és így mondjuk: Jézus „az Atyával egylényegű és minden általa lett.”

Az Egyház történelmében előforduló tévtanítások – mint pl. az arianiuzmus – olyan helyzetet teremtettek, amikor meg kellett fogalmazni az igaz hit tanítását; így tehát a tévtanításoknak pozitív hatása is volt közvetett módon.

   Napjaink nyilvánvaló tévedése az, amit az LMBTQ és a gender ideológia propagál. Ez olyan helyzetet teremt, amikor a keresztények tisztánlátása érdekében a tévedéssel szembe kell állítani a keresztény tanítást.

 

2./ Mi az Egyház tanítása az ide vonatkozó kérdésekben? Vegyük sorba.

 

a./ A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű határozata így tanít a családról: „A család a társadalom alapja… A közhatalom tartsa szent kötelességének, hogy elismeri, óvja és erősíti a házasság és a család igazi természetét, védi a közerkölcsöket és segíti a családok boldogulását.” (52)

 

b./ Szent II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása szerint a szülők feladata a gyermek nemi nevelése. „Egy olyan kultúrával szemben, amely legnagyobbrészt vulgarizálja (leegyszerűsíti) az emberi nemiséget – mert elszegényítve csak a testhez köti és nem lát benne mást, mint az önző gyönyörvágy kielégülését –, a szülők nevelői szolgálatának egészen és igazán a személyes nemi kultúrára kell támaszkodnia. A nemiség ugyanis az egész személy kincse – a személyé, aki érzékelő test és lélek – és úgy mutatja meg a maga benső tartalmát, hogy előreviszi az embert a szeretetben való önátadás felé.

   A nemi nevelést, amely a szülők elsődleges joga és kötelessége, mind otthon, mind az általuk kiválasztott és ellenőrzött iskolában az ő gondos, irányításuk alatt kell végezni. Erre vonatkozóan az Egyház ismételten hangsúlyozza a kölcsönös felelősség törvényét, melyet az iskolának -valahányszor segítséget nyújt a nemi nevelésben – tiszteletben kell tartania azáltal, hogy ugyanolyan szellemben nevel, mint a szülő.

   E kérdésben nem szabad mellőzni a tisztaságra mint erényre való nevelést, amely előmozdítja a személy hiteles érettségét és méltóvá teszi arra, hogy tisztelje és támogassa a test jegyesi tartalmát. Sőt a keresztény szülők, akik felismerik Isten hívásának jeleit, különleges figyelmet és gondot szenteljenek a szüzességre való nevelésnek, amely az önátadás legfelsőbb foka; azé az önátadásé, amely az ember nemiségének is értelme. Az Egyház állandóan szembefordul a nemi nevelésnek azzal a széles körben elterjedt formájával, amely elszakadt az erkölcsi parancsoktól. Az ilyen nemi nevelés nem egyéb, mint a gyönyör megtapasztalására való előkészítés és olyan ösztökélés, amely már az ártatlanság éveiben elpusztítja az élet derűjét és utat nyit a bűnös szokások számára.” (37)

 

c./ Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint „a szülők kötelesek ellenőrizni azokat a módokat, ahogyan a tanintézmények a szexuális nevelést végzik; ennek célja biztosítani, hogy e rendkívül fontos és kényes téma kezelése súlyának megfelelő legyen.” (243)

   Elengedhetetlen a nemzeti és nemzetközi szintű küzdelem a gyermekek jogainak megsértése és a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen, amelyeket pedofil egyének részéről szenvednek el ezek a védtelen emberi személyek, illetve amelyeknek ki vannak szolgáltatva, legyen az bármilyen jellegű erőszak. Ezeket a bűnös cselekedeteket a legkülönfélébb hatalmi eszközök határozott bevetésével, megfelelő megelőző és büntetőeljárásokkal hatékonyan fel kell számolni.” (245)

 

3./ Feladatok a gyermekek nemi nevelésében.

 

   Az egyházi tanítóhivatal idézett szövegei kitérnek a közhatalom, a szülők és a tanintézetek feladataira. A közhatalom a választópolgárok felhatalmazása alapján köteles védeni a közerkölcsöket. A helyzet azonban az, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), melyek nem a választók akaratából, hanem nagy hatalmú pénzügyi potentátok támogatásából működnek, nemi felvilágosítás címén valójában a gyermekek gondolkodásának megrontását, ideológiai gyarmatosítást (Ferenc pápa megfogalmazása), szexuális kizsákmányolást folytatnak. Velük szemben a közhatalomnak – a három hatalmi ágazatnak: a törvényhozói és a végrehajtó hatalomnak, valamint a bíróságnak – a feladata közerkölcsök védelme. Megemlítendő, hogy az NGO-knak van egy nagy hatalmú segédcsapata: a ma már negyedik hatalmi ágazatként emlegetett média. Bizonyos média demoralizáló hatása komoly feladatot ró nem csak a közhatalomra, de a szülőkre is.

   Miként az egyházi tanítóhivatal fentebb idézett szövegeiben olvassuk: a gyermekek nemi nevelése, felvilágosítása a szülők elsődleges feladata és kötelessége; ugyanakkor kötelesek azt is ellenőrizni, hogy a tanintézetek hogyan végzik a nemi nevelést.

   A szülőknek nem szabad mellőzni „a tisztaságra, mint erényre történő nevelést”. A plébániai családos táborban tett egynapos látogatásom során hallottam, három leánygyermeket nevelő anyuka szájából, hogy beszélni kell a gyermekek nemi tisztaságra való neveléséről. Tökéletesen igaza van, de meg kell mondani, nehéz fába vágja a fejszéjét, aki ezt megkísérli. Miért? Ady Endrével szólva azért, mert a tisztaság lekacagott szó, pedig a szüzességre nagy szükség van (vö. Hiszek hitetlenül Istenben). Ady Endre – akit meghurcolt az érzékiség – így ír a szüzesség fontosságáról A Patyolat üzenete c. versében:

                                              Meghurcolt a Vér, ez a Pokolba

                                              Bomolva, romolva

                                              Vágtató, tüzes fogat

                                              S most lenget utánam jelt

                                              A Patyolat.

                                              Most, most szeretnék lenni bátran

                                              Élet-tagadó, szűz, makulátlan,

                                              Vágytalan és tiszta.

 

   Miért fontos a szüzességre, a nemi tisztaságra való nevelés? Röviden szólva azért, mert a házasságra való nevelés a nemi tisztaságra való neveléssel kezdődik.

 

   Bővebben kifejtve:

 

a./ A házasélet nem kísérlet, hanem két személy – férfi és nő – kölcsönös önátadása egymásnak. Teljes önátadásról van szó, és nem részlegesről, amikor valamit átadok, valamit megtartok magamnak. Az utóbbi évtizedekben elterjedt az élettársi viszony, amit „próbaházasságnak” tartanak. Alapos tévedés, mert az élettársi viszonyból éppen az hiányzik, ami a házasságnak a lényege: a teljes önátadás a másiknak, ill. a családnak. Az élettársi viszonyban nincs meg ez az elköteleződés, ami abban is megnyilvánul, hogy ilyenkor védekeznek a gyermekáldás ellen. Hogy lehet teljes önátadásról beszélni ott, ahol kizárják kölcsönös szeretetük gyümölcsét, a gyermekáldást? A házasélet ezzel szemben radikális önátadást, radikális elköteleződést jelent. A házasság tehát nem kísérlet. A nemi tisztaság a legjobb út ahhoz, hogy begyakorolja a radikális elköteleződést.

 

b./ A házasság nem bérleti szerződés, melyet bármelyik fél felbonthat, ha kedve úgy kívánja. A házasság egy egész élethosszig tartó szerződés, „az Én átadása a Te-nek. Az ember átadása az embernek csakis a szeretet formájában történhet, amely teljes és az ember lényegének megfelelően nem tart vissza magának semmit.” (Joseph Ratzinger: Isten és a világ, 392) A katolikus házasság végérvényes, felbonthatatlan szerződés, ezért nem fogadjuk el a válást. (Amikor az egyházi bíróság kimondja egy házasság érvénytelenségét, akkor az nem a válás „szentesítése”, mert ilyen nincs. Érvénytelenítés van, de válás nincs. Hasonló ez ahhoz, mint amikor valakinek a szerződését érvénytelenítik pl. olyan címen, hogy a szerződő fél nem volt beszámítható elmeállapotban.)

   A szüzesség ránevel a felelősségre, ami a házasságban nélkülözhetetlen. Még egy egyszerű adásvételi szerződésben is rögzítik, hogy felelősségének tudatában kötik meg a szerződést. A szüzesség megélésében benne van a felelősségvállalás. A gyakori partnercseréből eleve hiányzik ez a fajta radikális felelősségvállalás, ami abból is kitűnik, hogy ha mégis magzatuk fogan, azt sok esetben abortálják, mert nem „tervezett” gyermekről van szó.

 

c./ Az óvszer-propaganda katolikus szempontból nem fogadható el nemi nevelésnek és felvilágosításnak. Az óvszer-propaganda valójában demoralizálás. A demoralizálásnak pedig egoista társadalom a következménye. Ilyenben élünk. A demoralizált társadalom legújabb terméke az LMBTQ és gender ideológia.

 

 

4./ Mi a céljuk az LMBTQ és gender ideológia terjesztőinek?

 

   Ezt a kérdést tette fel két kiskorú gyermeket nevelő szülőpár.

   Több célja is lehet. Lehet pl. szavazatszerző célja; ilyen megfontolásból áll ki egy párt az említett ideológiák mellett. Célja lehet a házasság és család intézményének szétverése azzal, hogy a család fogalmába beleveszik az azonos nemű párok életvitelszerű együttélését. Végső soron ez a társadalom atomizálásához vezet, ami egy diktatúrához vezető út lehet. Látnunk kell, hogy az erkölcsi relativizmus diktatúrája – melyről XVI. Benedek pápa pápasága kezdetétől fogva beszélt – nem rémálom, hanem szomorú valóság. 2005-ben, Szent II. János Pál pápa temetése után, a pápaválasztó konklávé előtt ezt mondta az akkor még bíboros Joseph Ratzinger: „A relativizmus diktatúrája van kialakulóban, amely semmit sem ismer el, ami végleges, és egyedül saját akaratát és vágyát teszi meg mértéknek.”

   A diktatúrák sajátja, hogy minden vele ellentétes tanítást üldöz. A mai relativizmus diktatúrája toleranciát hirdet szavakban, de a vele ellentétes véleményt „gyűlöletbeszédnek” minősíti. Így válik a katolikus házasságról, a férfi és nő életre szóló kapcsolatáról szóló tanítás „homofób gyűlöletbeszéddé”.

   Mit szóljunk ehhez? Elég azt tudnunk, hogy mi, akik az isteni kinyilatkoztatás igazságait hirdetjük, nem vagyunk homofóbok és gyűlöletkeltők. Mi keresztények vagyunk, s ez identitásunk alapja. Örök és megváltoztathatatlan identitás, és nem kaméleonszerű magatartás. A keresztény nem szélkakas módjára forog az éppen uralkodó szélirányba. De mivel a média fújja a passzátszelet, ezért bátorságra van szükség az isteni igazságok melletti kitartásban.

   A szülők feladata legyen az is, hogy imádkoznak 10 és 30 év közötti gyermekeikért, fiataljaikért, mert ebben az életkorban a legerősebb az igazodási kényszer. Márpedig nem mindegy, hogy kihez és mihez igazodnak!

 

 

 

 

AttachmentSize
Lelkipásztori levél, 2021-08-09.odt36.37 KB