Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelkipásztori levél, 2019.04.07.

Kedves Testvérek!                                                                                

 

1./ A hit továbbadása minden megkeresztelt kötelessége.

     A hit továbbadása – az apostolkodás – alapvetően  három módon történhet:

        élő szóval; hiszen „hogyan higgyenek abban /Istenben/, akiről nem hallottak?” (Róm 10,14)

        közbenjáró imával; „imádkozunk értetek, hogy /Isten/ akaratát teljesen megismerjétek... így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint.” (Kol 1,9-10)

        felajánlott áldozat és szenvedés által; „örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének az Egyháznak a javára.” (Kol 1,24)

 

2./ Nagyböjtben különösen az áldozat és a szenvedés szerepéről elmélkedjünk.

     Lisieux-i Szent Teréz szerint a szenvedés valóságos aranybánya, mert sok érdemet tudunk szerezni felajánlott áldozatainkkal vagy szenvedéseinkkel. Kis Szent Teréz tudta, hogy az imádság nem mindig elegendő, hogy Istennek fel kell ajánlani a legnagyobb áldozatot, saját szenvedését is.

     Teréz önéletrajzában sehol sem szerepel Hyacinthe Loyson atya neve, csupán nővéréhez – Céliné-hez – írt leveleiben tesz róla említést két ízben, akit „mint egy bizonyos elhervadt, bemocskolt liliomot”, és „nagy bűnöst” emleget.

     Ki volt ez a bizonyos Loyson atya? Karmelita szerzetes, a párizsi rendház főnöke, rendkívül intelligens, nagyszerű szónok volt. Beszédei egész Franciaországban lázba hozták a hallgatóságot, sőt még a pápa is gratulált sikereihez. Mégis ez a rendkívüli pap, ez a nagy prédikátor egy idő után hitehagyottá vált. Elkezdte bejárni Franciaország egyházmegyéit és számos tiltakozás ellenére azt hirdette, hogy az Egyház eltért az igazi Evangéliumtól. Negyvenhárom évig harcolt így az Egyház ellen. Ez a harc a Lisieux-i kolostor számára valami iszonyatos volt, olyannyira, hogy ott a nevét sem merte senki kimondani. Nyíltan senki sem beszélt róla, ez a magyarázata annak is, hogy Szent Teréz írásaiban sem szerepel a neve, pedig kilenc éven át /vagyis haláláig/ érte ajánlotta fel imádságait és szenvedéseit. Loyson atyát kiközösítették, majd később megírt még egy nyílt levelet, melyben vádolja az Egyházat és a Karmelt. Ez heves tiltakozást és nagy felháborodást váltott ki. Teréz mégsem veszíti el a reményt. Szívdobogva mondja Céliné-nek Loyson atyáról, hogy az ő megtérése a legfőbb vágya. „Céliné, kedves” - írja egyik levelében –, „ez egy nagy bűnös, nagyobb bűnös, mint bárki más, aki valaha is megtért. De Jézus nem tehet-e olyat, amit eddig még soha nem tett? Ha Jézus nem vágyódna erre a megtérésre, felébresztené-e kis jegyesei szívében /ez ő maga/ ezt az olthatatlan vágyat? Nem, ez egészen biztos, hogy Ő még jobban, mint mi, vágyódik arra, hogy visszavezesse a nyájhoz ezt a szegény eltévedt bárányt. Eljön az a nap, amikor kinyílik az ő szeme és látni fog. Ne hagyjunk fel az imádsággal, a bizalom csodákra képes.”

     Teréz élete utolsó szentáldozását is a bűnös pap megtéréséért ajánlotta fel. Végül abban a hitben halt meg, hogy Loyson atya nem tért meg, de ez nem rendítette meg bizonyosságát. Loyson atya Teréz halála után tizenöt évvel halt meg, 85 éves korában. Amikor 1912-ben Loyson atya meghalt, nem volt mellette katolikus pap, nem volt lehetősége szentgyónásra. De tudjuk, hogy halála előtt megkapta Teréz önéletrajzának kéziratát, amit egy lélegzetre olvasott el, s amit felkavarónak értékelt. Akik mellette voltak, hallották, amint nagyon nehéz haldoklása idején ezeket a szavakat ismételgette: „Ó, én csendes Jézusom!” Ez az utolsó Jézus iránti szeretetaktus megengedi, hogy azt feltételezzük: Loyson atya megmenekült – hála Teréz imádságának és szenvedésfelajánlásának.

(Tadeusz Dajczer: Elmélkedések a hitről, 147-149 nyomán. Marana Tha, 2015.)

 

3./ Szent Jakab apostol levelének végén így buzdít az apostolkodásra:

     „Testvéreim! Igen hathatós az igaz ember  buzgó könyörgése.” (Jak 5,16) „Ha valaki közületek letér az igazság útjáról és akad, aki visszatéríti, azt tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti lelkét a haláltól és tömérdek bűnre fátyolt borít.” (Jak 5,19-20)

 

   Ezekkel a gondolatokkal buzdítom a fiatalokat, a házastársakat és szülőket, a betegeket, szenvedőket az apostolkodásra.

2019. április7., nagyböjt 5. /fekete/ vasárnapján                                                    Gábor atya    

 

 

 

 

 

AttachmentSize
Lelkipásztori levél, 2019-04-07.odt9.08 KB