Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelki otthonunk az Egyház, 31. - 2019.11.04.

1./ Borromeo Szent Károly bíborosról, a XVI. századi katolikus megújulás kiemelkedő alakjáról már 2011. november 4-én tartott vesperásunk alkalmával megemlékeztünk. Az ismétlés elkerülése végett most a 2002-ben maghalt dr. Ferdinand Holböck dogmatikaprofesszor, a Pápai Tudományos Akadémia tagjának írására támaszkodom. (vö. A legszentebb Oltáriszentség és a szentek, 273-275. oldal, Marana Tha, 2012)

A közvetlenül a tridenti zsinat utáni kor nagy püspök-egyéniségei közül különösen kimagaslik Borromeo Károly milánói érsek, akinek a tridenti zsinat szellemében kifejtett egyházi reformtevé-kenységét méltán nevezték »eucharisztikus pasztorációnak«. Jellemző kifejezése ennek az, hogy a keresztény művészetben az Oltáriszentséggel ábrázolják, melyet bátran elvitt a pestises betegekhez.

Püspöki ténykedésének 19 éve alatt megújította egyházmegyéjében a vallási-erkölcsi életet. Püspöki látogatásai alkalmával mindig intette a híveket, hogy nagy áhítattal vegyenek részt a szent-misén, járuljanak szentáldozáshoz. Minden hónap harmadik vasárnapján, az ünnepélyesen megtar-tott eucharisztikus körmeneten vegyenek részt. Igyekezett elvezetni a híveket Krisztusnak a Szent Eucharisztiában való valóságos jelenléte misztériumának buzgó imádására.

Egyházmegyéjében megalapította a legszentebb Oltáriszentség férfiegyletét, mely számára ő maga fogalmazta meg az alapszabályt. Többek közt ez áll benne: »Minél nagyobb az a kegyelem, melyben minket a mi Urunk, Jézus Krisztus részesít azáltal, hogy Ő a Szent Eucharisztiában állandóan nálunk akart maradni, annál nagyobb a mi kötelességünk is, hogy ezt a fenséges szentséget mindig és minden lehetséges módon tiszteljük és dicsőítsük.« Borromeo Károly tőle telhetően támogatta az Oltáriszentség előtti 4 órás imádást és az örökimádást is. Ő is már a gyakori áldozás apostola volt a következő meggyőződésből: »A lelki életünkről van itt szó! Ezért ezt a mennyei kenyeret olyan gyakran kell magunkhoz vennünk, mint amilyen gyakran a test számára élvezzük a kenyeret, hogy a testi életünket megtartsuk.«

Az 1576-os milánói pestisjárvány idején Borromeo Károly példás módon megállta a helyét nyája pásztoraként. Nemcsak a betegek lelki gondozását szervezte meg, hanem ápolásukat is. Személyesen is elsietett a pestissel fertőzött házakban, hogy a betegeknek és haldoklódnak elvigye szent útravalóul a szentostyát.”

Holböck professzor írását hogyan hozhatjuk összefüggésbe az eucharisztikus kongresszussal?

2./ Az 52. Eucharisztikus Kongresszus (2020. szept. 13-20) felkészülési idejében vagyunk. Az egy héten át tartó világegyházi esemény programjai már ismertek, arra jelentkezni lehet (IEC 2020). Az Egyháznak mindig szüksége van a megújulásra – ez napjainkban fokozottabban igaz. A négy évente megrendezett eucharisztikus kongresszus alkalmat teremt az „eucharisztikus pasztoráció” megújítására, arra a lelkipásztorkodásra, melynek mintáját Borromeo Szent Károlynál láttuk.

A budapesti kongresszus jelmondata egy zsoltáridézet: „Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7). Ennek értelmében mondhatjuk, hogy a hitéleti megújulás is ebből a forrásból, az Eucharisztiából fakad. Miért? Azért, mert az Oltáriszentség vétele Isten barátaivá tesz bennünket és megújítja a mindenséget (vö. Bölcs 7,27).

Lehetséges, hogy ezt csak a tiszta lelkek értik meg. A pasaréti plébánia hittanos gyerekekkel készült interjúkötetében a 15 éves Bognár Aliz így vall a szentáldozásról: „Amióta elsőáldozó lettem, jó érzés tiszta lélekkel a miséken Jézust magamhoz venni, és elmondani egy fohászt, hálát adni, kérni. Emlékszem, elsőáldozásomkor még vezettem naplót, és abba is beleírtam az ezzel kapcsolatos érzéseim és boldog emlékeim.” (vö. A mi arcaink, 130) Jézus nem alaptalanul mondta: „ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) A gyermeki egyszerűség, alázat és bizalom képes Isten barátaivá tenni.

Egyházközségi rendezvényeink szinte elmaradhatatlan eseményévé váltak az agapék, a szeretetvendégségek. Barátságok szövődnek, vagy erősödnek meg a közös étkezések alkalmával. Hasonlóan fontos azonban az Oltáriszentség vétele és imádása is, mert általa Isten barátai leszünk. Az eucharisztikus kongresszus, mint katolikus nagygyűlés, éppen arra hívja fel figyelmünket, amire már Borromeo Szent Károly is utalt: A lelki életünkről van itt szó; olyan szeretettel vegyük magunkhoz Jézus szent testét, amilyen szeretettel önmagát adta nekünk az Oltáriszentségben.

Ne feledjük: a hitéleti megújulás az Eucharisztiából fakad. Erre emlékeztet a kongresszus is.

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2019-11-04.odt31.72 KB