Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelki otthonunk az Egyház, 21. - 2019.06.17. (Teréz-mise homiliája)

1./ A hegyi beszéd most hallott részletének (Mt 5,38-41) helyes értelmezésénél – írja Ratzinger bíboros - nem szabad elfelejtenünk, hogy az ószövetségi „szemet szemért, fogat fogért” elv (Kiv 21,24; Lev 24,20; Szám 19,21) korántsem a bosszúvágy szentesítése, épp ellenkezőleg: a bosszú eszméjét a jogelvűséggel kívánja felváltani. Káin fiainak máig alapelve: „Ha Káint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer.” Ezzel szemben itt állítja fel az Ószövetség a megfelelés elveit: bűn és büntetés között egyensúlynak kell lennie. A jogot meg kell óvni, ám érvényesítése nem fajulhat bosszúvá.

Jézus nem utasítja el az egyenlőséget mint jogi irányelvet, de az emberi viselkedés számára új

távlatokat kíván nyitni. Az elszigetelt és abszolutizált jog circulus vitiosusba, a megtorlások körforgásába fullad, amelyből végül nincs kiút. Isten velünk kialakított kapcsolatában megszakította ezt a kört. Amikor a saját dicsőségünket hajhásszuk, elfordulunk az Úrtól, s kiszolgáltatjuk magunkat a halálnak. De Isten eltekint a jogos büntetéstől, s valami újat kínál helyette: üdvözülést, megtérést... Hogy ez meg is történhessen, előttünk halad és magára veszi az átváltozás szenvedését. Krisztus keresztje valóságos beteljesülése ennek az ígéretnek. A szemet szemért és fogat fogért elvet a szeretet váltja fel, amely átváltoztatja a gonoszt. Jézus egész emberi lényében, a megtestesüléstől a keresztig ennek értelmében cselekszik.

Máté evangéliumában még ezt olvastuk: „S ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj vele kétannyira.” Az itt szereplő „kényszerít” szóval az újszövetségi szentírásban még egyszer találkozunk, éspedig Jézus szenvedéstörténetében (Mk 15,21; Mt 27,32). Ott arról van szól, hogy a katonák kényszerítik cirenei Simont: segítsen Jézusnak vinni a keresztet. A római katonának adott esetben joga volt kényszeríteni civileket különféle munkákra, szolgálatra. Ebből az összefüggésből látható, milyen összetett mondanivalót hordoz Jézus kijelentése. Értelmezhetjük a zelóták felfogásának elutasításaként, akik mint kollaborációt helytelenítettek az ellenségnek nyújtott minden szolgálatot. Mindenesetre benne rejlik az erkölcsi távlat, amit embertársaink nagyvonalú megsegítése jelent. Ez a kijelentés – „menj vele kétannyira” – arra szólít fel, hogy magunk is legyünk cierenei Simonná Jézus keresztútjának bármely állomásán a történelemben. Itt mutatkozik meg a keresztény szeretet lényege: vegyük vállunkra a keresztet a kisebb testvérek kedvéért, hisz Jézus őbennük szenved. Csakis ebben a szolgálatban, csak ha „kétannyira” megyünk vele, vesszük észre, hogy az oly nehéznek és nyomasztónak látszó iga valójában a szeretet terhe, s igából szárnyakká változik. Megértjük ennek igazságát: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Joseph Ratzinger: Krisztusra tekintve, 72-74. - Vigilia Kiadó, 1993.)

 

2./ Lisieux-i Szent Teréz meg tudta valósítani ezt a „menj vele kétannyira” felszólítást.

Teréz buzgón gyakorolta Jézusnak a hegyi beszédben elhangzott tanításait. Először is mindenkihez segítőkészséggel fordult, mert Istent látta bennük. Ahogy ő fogalmazott: „Egyetlen szükséges dolog van: hogy kizárólag Istenért dolgozzunk, és semmit sem önmagunkért vagy a teremtményekért tegyünk.”

Noviciaként rendszeresen szolgált egy idős nővértársának, aki a betegszobából csak segítséggel tudott eljutni zsolozsmára. Az idős apáca mindig morgolódott, és Teréz semmivel sem tudott a kedvére tenni. Társa ilyeneket mondott neki: „Nem érzem a kezét, elengedett, el fogok esni, ó, megmondtam, túl fiatal ahhoz, hogy engem vezessen.” Bármit tett Teréz, semmi sem volt elég jó az idős apácának. Teréz azonban nap mint nap elviselte nővértársa panaszait. Ahelyett, hogy kellemetlenül visszaszóljon az idős nővérnek, inkább legszeretőbb mosolyával mosolygott rá, és igyekezett másra terelni a beszédet. Nővértársának fel is tűnt ez, ezért megkérdezte: „Teréz nővérem, megmondaná, hogy mi az, ami annyira vonzza énfelém? Valahányszor csak rám néz, mindig mosolyogni látom.” Teréz pedig leírja önéletrajzában, hogy mit is gondolt ilyenkor: „Ó, ami vonzott engem, az a lelke mélyén rejtőző Jézus volt... Jézus, aki megédesíti a legeslegkeserűbbet is...” (Thomas Keating: Átalakulás Kriszutsban, 32-33. - Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék)

 

Jézus hegyi beszédének tanítása tehát nem utópia, hanem megvalósítható és átalakító tanítás.

 

AttachmentSize
Homilia, 2019-06-17.odt34.34 KB