Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelki otthonunk az Egyház, 12. - 2019.04.01.


1./ Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén évek óta megrendezzük a lelki adoptálás szertartását a farkasréti templomban. Minden évben 15-20 hívő – nők és férfiak – vállalják a lelki adoptálását egy abortusz által veszélyeztetett magzatnak; ami abból áll, hogy  kilenc hónapon át naponta imádkoznak életének megmentéséért, valamint azért, hogy születése után törvényes és tisztességes életet élhessen. Azon túl, hogy hiszünk az imádság kegyelmi erejében, ennek a szertartásnak jelzés értéke is van. A lelki adoptálást vállalókban erősödik keresztény identitásuk, vagyis az a tudat, hogy nekünk küldetésünk van ebben a veszélyeztetett világban. A házasságot és a magzatok életét sokféle veszély fenyegeti: egzisztenciális nehézségek, a férfi és nő életszövetségét meghamisító élettársi viszony terjedése, az azonos neműek családként való elismerése, a gender-ideológia. Egy ilyen kusza és meghamisított világban a keresztény tanítást valló és élő hívő ember hovatovább életidegen csodabogárként hat. Valójában a keresztény ember nem csodabogár, hanem világító szentjánosbogár. A szentjánosbogár onnan kapta nevét, hogy Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén, június 24-én és annak környékén röpköd a legtömegesebben. Nos, a keresztényeknek küldetésük van ebben az elkereszténytelenedő világban. Identitással rendelkezőknek kell lenniök.

     Szent Pál apostol írja, hogy a keresztények legyenek kifogástalanok és tiszták, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyogniuk, mint a csillagoknak a mindenségben (Fil 2,15). Szent Péter apostol első levelében arra inti a keresztényeket, hogy „éljetek szép életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent, épp amiért most gonosztevőnek rágalmaznak benneteket.” (1 Pét 2,12)

 

2./ A mai kor embere sok esetben identitását vesztette. Ennek oka, hogy elhagyta Istent. Szent VI. Pál pápa 1967-ben kiadott Populorum progressio kezdetű enciklikájában – Henri de Lubac SJ gondolatát idézve – ezt írta az Isten nélküli humanizmusról, amelyre a modern ember oly büszke: „Az Istentől elszigetelt humanizmus hatékonysága csakis puszta látszat lehet. Az ember bizonnyal meg tudja szervezni a földi életet Isten nélkül is, de Isten nélkül végső soron csakis az ember ellen tudja megszervezni. Ezért a minden önmagán kívüli szemponttól elszakított, abszolút humanizmus – embertelen humanizmus.” (42) A szent pápa megállapításának igazát látjuk igazolva a totalitárius rendszerek (nácizmus, kommunizmus, feminizmus, globalizmus) álhumánus diktatúrájában. Ezek az egyoldalúságuk miatt emberellenes  diktatúrák hozzájárultak az ember identitásvesztéséhez. 

     Sándor György humoralista egyik – Rózsavölgyi Szalonban tartott – előadásában  az ember „édentitásvesztéséről” beszélt. Találó meglátás, mert a bűn volt az oka, és ma is a bűn az oka az ember éden-vesztésének, szójátékkal élve az „édentitásvesztésének”.

     Alapvetően fontos kérdés tehát: hogyan találunk vissza keresztény identitásunkhoz?

 

3./ A szentmisén való részvételünk erősíti identitástudatunkat.

     Timothy Radcliffe: Miért járjunk misére? c. könyvében a tékozló fiúról szóló példabeszéden keresztül fejti ki, hogy a bűn abban áll, hogy az ember elhagyja identitását. A tékozló fiú elhagyta otthonához, családjához fűződő identitását. „A bűn emlékezetvesztés, az emlékezet megbénulása.” - írja. (34) Amikor megbánjuk bűneinket, nem azért tesszük, hogy bűntudatunk legyen, hanem inkább azért, hogy emlékezzünk rá: Istentől jövünk és Istenhez megyünk. A bűnbánattartás a szentmisében /és a szentgyónásban is/ ahhoz hasonló visszatérés, mint ahogy a tékozló fiú visszatér atyjához. (35) A szentmisében megvalljuk „a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem... és kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.” A bűnbánatban visszatérünk az egész egyházhoz, a szentek közösségéhez, a padban mellettünk ülőkhöz, a családunkhoz. Úgy is mondhatnánk, hogy visszatérünk keresztény identitásunkhoz.  (38)

     Mivel a keresztény vallás kezdettől fogva missziós jellegű, azaz küldetésünk a hit továbbadása, ezért küzdenünk kell az identitásvesztés ellen. Identitás-válságban élő ember ugyanis képtelen a hit továbbadására. Keresztény önazonosságunkat a szentmisében is erősítjük; ezért is járunk misére.

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2019-04-01.odt34 KB