Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelki otthonunk az Egyház, 10. - 2019.03.18.

1./ Jövőtlen nemzedék – ezt szokták mondani a  mai fiatalokra. Egyetemre járnak, nyelveket beszélnek, egy jövendőbeli középosztály tagjai lehetnének, mégis jövő nélkül élnek. Mi az oka? A korosztályukban magasnak mondható munkanélküliség? A természetfeletti világ kiiktatása életükből? Valószínűleg mindkettő. Vajda János költőnket a XIX. században sokat foglalkoztatta a végtelenség és az örökkévalóság. A XXI. század embere azonban túlontúl be van zárva ebbe az immanens világba, amit evilágiságnak mondunk. Hiányzik a transzcendencia, vagyis az, ami túl van ezen a látható és fogható világon. Idős korban azonban az ember egyre nyitottabbá válik a transzcendens felé. A fiatal a jelenben él és kevésbé gondol a jövőre; az idősebb embernak már múltja van, és egyre többet gondol a jövőre: a transzcendens, természetfeletti világra. A hívő keresztényt foglalkoztatja az a kérdés is: milyen lesz a jövő egyháza? Milyen lesz az a plébánia, ahol most élek?

2./ Ratzinger bíboros (XVI. Benedek) prófétikusan a következőket mondta a jövő egyházáról:

     „Az egyház kicsi lesz, hova-tovább elölről kell kezdenünk. De a megpróbáltatás után a bensőségessé vált és leegyszerűsödött egyházból nagy erők fognak áramlani. Mivel a teljesen és alaposan megtervezett világban élő emberek kimondhatatlanul magányosak lesznek... S a hívők kis közösségét egészen újként fogják felfedezni. Reményként, amely megragadja őket, válaszként, amelyet titokban mindig is kutattak.”

     Ratzinger bíboros, az Egyház nagy bölcse, ezeket több évtizeddel ezelőtt mondta, s akkor szemrehányást kapott pesszimizmusa miatt, ami valójában persze nem pesszimizmus, hanem realizmus. De aki nem hajlandó szembenézni a jelen valósággal, az mindjárt pesszimistának kiáltja ki azt, aki mer világosan és érthetően fogalmazni. A Bíboros pedig mer kristálytisztán nyilatkozni. Látni kell, hogy a keresztények száma csökken Európában. Az egyházi statisztikák makacs tények: pl. a keresztelések és egyáltalán a szentségkiszolgáltatások  csökkennek. Az ún. „népegyház”, tahát amikor a népesség és az egyháztagság között átfedés volt – ez a múlté. Ezzel kapcsolatban meglepő véleménye Ratzingernek, hogy  a népegyház nem feltétlenül szükséges. Az első három század egyháza kis egyház volt, és ennek ellenére nem voltak szektás közösségek. Ellenkezőleg, nem voltak elszigetelve, hanem felelősséget éreztek a szegényekért, a betegekért, mindenkiért. Az ősegyház nem egy zárt klub volt, hanem nyitott volt a világ felé... A mai egyháznak veszteségeket kell elkönyvenie, de mindig nyitott egyháznak kell maradnia. Az egyház nem lehet zárt csoport, amely megelégszik önmagával. Ebben az értelemben missziós egyháznak kell lennünk, hogy a társadalom elé állítsuk azokat az értékeket, amelyek egy állami létnek és egy valóban emberi szociális közösségnek alapjai... Nem szabad egyszerűen lelki nyugalommal hagynunk, hogy mindenki más pogánnyá legyen, hanem meg kell találnunk azt az utat, hogy az evangéliumot újból a nem hívők közé vigyük. Ehhez már megvan a katekumenátusnak a modellje.” (vö. Ratzinger: Isten és a világ, 405-407)

3./ Katekumenátus – tudjuk, mit jelent ez a szó? Az ősegyházban bevett gyakorlatot, hogy a hittanulók, keresztelésre jelentkezők megfelelő képzésben részesültek, és ugyanakkor bekapcsolódtak az egyházközség életébe. Részt vettek a szentmisén, megismerték a keresztények életét, gondolkodásmódját. Igen, a gondolkodásmódot, ami gyökeresen eltért és ma is eltér a világ gondolkodásmódjától. A keresztények élete azért tért/tér el a világ életétől, mert  eltérő a gondolkodásmódjuk is. Ezt a gondolkodásmódot nem könyvből lehet megtanulni, hanem tanúságtevő életből lehet elsajátítani. Vagyis a személyes kapcsolaton van a hangsúly ebben az elszemélytelenedő világban. Ezért nehéz átadni a keresztény életmódot. De nincs más mód, mint a személyes kapcsolat. Az Egyház kétezer éves tapasztalata áll e megállapítás mögött.

     Ratzinger bíboros gondolataival zárom az egyházközség szerepéről szóló elmélkedést:

     „Jézus egy akkor nagyon kicsi közösségnek, a tanítványoknak mondta, hogy legyenek kovász és a föld sója. Ez kicsinységet feltételezett. Ám egyben az egész emberiségért vállalt felelősséget is feltételezett.”

     Ez is egy jövőbe mutató megállapítása. Ne álljunk meg azon a ponton, hogy az egyház zsugorodik, és egyre inkább kisded nyáj képét mutatja. A kovászból és sóból nem sok kell a liszthez, de mégis pótolhatatlan. A keresztény hívő és a plébániai közösség is ilyen pótolhatatlan.


 

AttachmentSize
Vesperás, 2019-03-18.odt33.68 KB