Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Keresztény értékek, 25. - 2021.03.01.

1./ „Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson.” - Szent Mátyás apostol mondását Alexandriai Szent Kelemen őrizte meg számunkra. Ez a mondat a böjt helyes szándékát határozza meg. A hegyi beszédben Jézus - aki maga is negyvennapos böjtöt tart nyilvános működése előtt - figyelmeztet a helyes szándékra. „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet, és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,16-18) Jézus azt tanítja, hogy nem az emberekért, hanem Istenért böjtölünk. Ahogy Szent Mátyás apostol is mondta: „gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson”.

A böjtnek, önmegtagadásnak ez a szakralitása korunkban kissé megkopott. Egyre inkább elterjed az a nézet, miszerint a böjt a testi-lelki egészség számára fontos, s ez nem csak az evésben és ivásban jelent korlátozást, hanem a fogyasztásról való lemondás különféle formáit is érinti. Istenről alig, vagy egyáltalán nincs szó a böjtöléssel kapcsolatban. A profán szándék került előtérbe. Az ego.

Manapság sokan böjtölnek egészségi, hiúsági, sportbéli indoklással. Fogyókúráznak, mert túlsúlyt hordoznak. Megterhelték szívüket, gyomrukat, magas a koleszterin az ereikben. Koplalnak, hogy a testük karcsúsodjon. Megvonják maguktól az ételt, mert a sporthoz soványabb testalkat felel meg. Vallási megokolásból viszont kevesen böjtölnek.

Jézustól megkérdezték, hogy az ő tanítványai miért nem böjtölnek úgy, mint a farizeusok (vö. Mk 2,18). Az evangéliumban olvasható kérdést ma másik megfogalmazásban így tehetnénk fel: Miért nem böjtölnek a te keresztényeid, Uram, amikor Buddhának és Mohamednek a követői böjtölnek?Miért? Azért, mert sok, magát kereszténynek mondó ember eltávolodott Istentől, és pótlékokat, olyan bálványokat „imád”, mint a pénz, kényelem, fogyasztás, jólét, szex, élvezetek.

Az a böjt, amely a testet aláveti a léleknek, hogy ezáltal a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson, ez a szakrális indíttatású böjt visszavezet az igaz élethez, magához az Istenhez.

2./ A materiális javak birtoklásának veszélye igen erős.

La Fontaine meséje a foltozóvargáról és uzsorásról jól szemlélteti ezt a veszélyt. A gazdag uzsorás képtelen betelni javaival. Szerencsétlen, míg a varga boldog. A történet naivnak tűnik. Holott civilizációnk átvette az uzsorás mentalitását: a világ birtoklásának vágya megfosztja az adakozás és az elfogadás örömeitől. Az ember birtokolni kíván, ezáltal alávetetté teszi magát, s a boldogság tovatűnik. Az ember csak rabja lesz vágyai tárgyának s ebben még tetszését is leli. De a kielégített vágy újabb s még hevesebb vágyat ébreszt. Nem könnyű kielégíteni már a mindennapi túlélés elemi szükségleteit sem, amit az evés, az öltözködés, a test tisztán tartása jelent. S nagyon sokaknak hiányzik a földi élet néhány természetes feltétele, némi szeretet és biztonság, családi és társadalmi kötelékek… De még ha e szükségletek ki vannak is elégítve, akkor is jelen lehet az emberben valami bensőbb vágyódás. A vágyott javak egy részét elnyert ember elégedettnek érzi magát. Úgy véli, megvan mindene, amit kívánhat, de a kívánságok ismétlődése, vágyai megsokszorozódása kísértésbe viszi, eltorzítja az emberekkel és a tárgyakkal való kapcsolatát, módosítja erkölcsi és lelki döntéseit, elfojtja benne a másik megsegítésére való képességet. A javak fontossága és megsokasodása rabjává teszi az önimádatnak, az érzékiségnek vagy az erőszaknak, a rögeszméknek és hiányérzetnek. (Jean-Marie Lustiger: Emberhez méltón, 59)

3./ „Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak” (Lk 16,13) – mondta Jézus. A felebarátnak nyújtott segítség, pl. tartós élelmiszer gyűjtése – melyre a püspöki kar nagyböjti körlevele buzdít – lehetővé teszi, hogy ellenálljunk ennek az állandó kísértésnek, hiszen arra nevel minket, hogy észrevegyük szükségleteiket, és megosszuk embertársainkkal mindazt, ami az isteni jóság révén osztályrészünk lett.

Jézus szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdaggá tegyen minket. Szent Pál a korintusiakhoz írt második levelében úgy beszél Jézusról (vö. 2Kor 8,9), hogy ő egészen nekünk adta önmagát. A nagyböjti idő arra ösztönöz minket – a jótékonyság cselekedetein keresztül is –, hogy kövessük példáját. Jézus iskolájában megtanulhatjuk: életünk ajándékká válhat. (XVI. Benedek, 2008)

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2021-03-01.odt35.1 KB