Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Keresztény értékek, 19. - 2021.01.18.

1./ Összeálltak, mint a lovak kánikulában.

Az ősi magyar szólás-mondást azokra alkalmazták, akik esküvő nélkül éltek együtt. Amióta az élettársi viszony még keresztény fiatalok között is bevett szokássá vált a házasságkötés előtt, ezt a mondást nem lehet hallani. Miért? Álságos lenne a humánumra hivatkozni, hogy az embert nem lehet állathoz hasonlítani. Itt nem erről van szó. A mondás mélyebb értelme ugyanis az, hogy akik nyilvános társadalmi elköteleződés nélkül költöznek össze, állnak össze, azok ösztöneiket követik – mint a lovak. Erről van szó!

Mit kellene követni az ösztönön kívül? Régi elv, hogy aki többet kapott, attól többet várnak. Aki megkapta a hit ajándékát, aki keresztény nevelésben részesült és keresztény életmintát is látott, attól elvárható, hogy a keresztény tanítást kövesse, és ne az ateista társadalmi életmodellt. Hitünknek az életvitelünkben kell megmutatkoznia elsősorban. A hitünkről való tanúságtétel bátorságot kíván. Bátorságra vall, ha valakinek van mersze a divatos társadalmi trenddel szemben a katolikus tanítás szerint élni, például elutasítani az élettársi viszonyt az esküvő előtt.

2./ A hívő keresztény Istent követi és nem az ösztöneit.

Az ószövetségi Tóbiás könyvében olvasunk erre vonatkozó tanítást. Ráfael főangyal azt mondja Tóbiásnak, hogy amikor majd belép a nászszobába hogy egyesüljön feleségével, Sárával, előbb mindketten imádkozzanak és kérjék az ég Urát, hogy adjon nekik kegyelmet és egészséget (6,17-18). Az ifjú házasok így is tettek. Tóbiás így imádkozott: „Én most nem élvezetvágyból veszem el Sárát, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjak és találjon ő is, és egészségben öregedjünk meg mindketten.” (8,7)

Szent Pál apostol azt írja, hogy „paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez szentekhez illik” (Ef 5,3).

A házasságkötés szertartásában a jegyesek ígéretet tesznek arra, hogy egymást szeretni fogják, amíg a halál el nem választja őket egymástól. A szentségi házasság nem csak egymáshoz köti a hitvestársakat, hanem Istenhez is. A hívő ember úgy ragaszkodik hites társához, mint az Istenhez, s azért tud hű lenni hozzá, mert hű tud lenni Istenéhez, hű tud lenni önmagához is. Aki önmagához – adott szavához – nem hű, az természetesen léha, üres ember; ezért házastársának sem tud boldogságot adni.

„Sajnos a mi romlott korunk fölfogása s annak a sok önmagával, hitével s minden eszményiséggel meghasonlott, léha emberek példája kihatott a házas életre is és megszentségtelenítette azt a fajtalanság szellemével.” (Prohászka Ottokár, ÖM 20,289)

3./ A házasság az Isten intézménye az emberi nem szaporodására – írja Prohászka 1918-ban, majd így folytatja:

A házasságból a gyermekáldást kizárni nem szabad. Az az ember, aki meg akarja változtatni a természet törvényét, s ösztönei kielégítésével a könnyebbik végét fogja az életnek, mire ébred? Arra, hogy nemcsak saját háza tája lesz némább és örömtelenebb, hanem saját nemzete sírját ássa. Magyarországnak, ennek a maroknyi népnek a nagy nemzetekhez képest sok ellensége van, de az egyik, mely gyökerét támadja, éppen a nép elapadása, fogyása.

Ugyanakkor hangoztatni akarjuk azt is, hogy kötelességünk a sok gyermekű családok segítségére lennünk, s hogy elsősorban az államnak kell intézményei által a tépelődő lelkiismeretek segítségére sietnie. Szükséges, hogy nehézségekről s anyagi érdekekről lévén szó a több gyermekű családban, anyagi téren jöjjön az állam a szorongatott szülők segítségére. (ÖM 20, 292-293)

4./ Nemzetünk megújulásának melegágya a keresztény család.

E legfontosabb intézmény mellé a szabad szerelmet, a gender- és szivárványos ideológiát állítani nem más, mint merénylet az erkölcs, a köztisztesség, a család és a nemzet ellen. Ez nem az élet, hanem a halál civilizációja. A hazaszeretet ma a család szereteténél kezdődik. A haza megvédése ma a család intézményének megvédésénél kezdődik. A gyermek jogainak megvédése azzal kezdődik, hogy engedjük megszületni, és melléje nem csak anyát, de apát is állítunk.

Ezekben áll a mi keresztényi hivatásunk. Bízzunk abban, hogy e feladatainkat teljesíteni tudjuk, ha Isten erejébe öltözünk, mert „amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2 Kor 12,10).

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2021-01-18.odt33.14 KB