Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Ifjúsági szentségimádás Farkasréten (2010. október 29.)

1./ Boldog Chiara Luce Badano
   Egy hónappal ezelőtt Rómában boldoggá avatták Chiara Luce Badanot. Az olasz lány 1971-ben született, és mindössze 19 évet élt. 20 évvel ezelőtt halt meg áttételes csontrákban. Annak ellenére, hogy óriási fájdalmai voltak, mindig mosolygott. Szenvedése másfél évig tartott, de sosem beszélt a betegségéről, nem panaszkodott. Orvosai és látogatói bámulattal adóztak hatalmas lelki erején. Mi adott neki erőt mindehhez? - kérdezzük. Tudjuk, az Istenbe vetett hite tette erre képessé. De miként
alakulhat ki egy fiatalban ilyen erős hit? Érdemes erről beszélni, hogy bennünk is erősödjék a hit.

   Az első, amit meg kell említeni: mélyen hívő szülei voltak.
   A másik, hogy 9 éves korától bekapcsolódott a Fokoláre Mozgalom életébe. Az Olaszországból elindult lelkiségi mozgalom ifjúsági csoportjába tartozott. Itt tanulta el az Istennel való személyes kapcsolat kialakítását. Hogyan lehet Istennel személyes kapcsolatot létesíteni? Úgy, mint bármelyik osztálytárssal vagy baráttal: minél többet találkozni vele és minél több időt tölteni társaságában. Chiara – magyarul: Klára – is ezt tette: lehetőleg mindennap részt vett a szentmisén, áldozott, és ápolta a Szűzanya iránti szeretetét. Nem azért tette mindezt, mert ez volt a hobbija, kedvtelése. Azért tette, mert szeretett volna másokat is Istenhez vezetni. Tudta, ha forrás akar lenni mások számára,
akkor előbb neki kell az eredeti forrásból, Jézusból táplálkoznia. Ezért járult naponta szentmisén szentáldozáshoz. Az Oltáriszentség volt számára a forrás.
   Amit megtanulhatsz Chiara Luce Badanotól: az Oltáriszentségi utáni vágyódás. Csak akkor tudsz másokban felkelteni Isten utáni vágyat, ha előbb te magad vágyódsz utána.
   Egyik ifjúsági ének – a 41. zsoltár szövegét használva – így fejezi ki az Isten utáni vágyat:
          „Mint szarvas hűs víz forrásra, úgy szomjazik lelkem rád,
          Vágyódom az élő Isten után, hogy mehessek Hozzá.
          Mért csüggedsz el, én lelkem, hisz pajzsod ős és támaszod,
          Bízz az Úrban, mert karja megszabadít, s hálával áldozol.”
Hogy mennyire vágyódik a szarvas a hűs forrásvízre, azt a szarvas tudná megmondani, de nem tudja. Azonban te is vágyódtál már valamire: akár egy finom ételre, akár egy szép ruhára, akár egy játékra, biciklire; s minél nagyobb volt a vágyódásod, annál nagyobb volt a türelmetlenséged. Milyen türelmetlenül tudja várni egy kisgyerek a karácsonyt? Milyen türelmetlenül tudja várni egy szerelmes fiatal a szerelmét? S minél jobban szereti egy lélek az Istent, annál türelmetlenebbül kívánja őt.
   Most rövid csendben elmélkedj arról: mennyire vágyom a szentmise után? mennyire vágyódom a szentáldozás után? mennyire vágyódom a szentgyónás után? Elhiszem, hogy ezekben a szentségekben Jézussal találkozom?

2./ A közösség szerepe a szentté válásban
   Néhány évvel ezelőtt az albertfalvai Don Bosco Katolikus Általános Iskolában járva módom volt több diáknak négyszemközt feltenni a kérdést: akarsz szent lenni? A 20-25 megkérdezettből egy-két kivételtől eltekintve azt válaszolták, hogy „igen, szeretnék szent lenni”. Ez már igen – gondoltam magamban -, ezek a gyerekek akarnak valamit az életben. Nem sodródnak az árral, mint oly sok kortársuk, akiknek nincs semmiféle komolyabb életcéljuk. Mert az nem mondható életcélnak, hogy legyen egy legújabb mobiltelefonom, meg MP 3 lejátszó után egy MP 4 lejátszóm. Aki szent akar
lenni, annak már van egy komoly életcélja. Egyébként Pál apostol szerint ez az Isten akarata is. „Az az Isten akarata – írja az első tesszaloniki levelében -, hogy szentek legyetek” (4,3) Isten nem csak kevés kiválasztottól várja el az életszentséget, hanem minden rendű-rangú kereszténytől, életkortól függetlenül. Mindig vannak olyan keresztények, akik erősen akarnak szentté válni, és ez sikerül is nekik. Kis Szent Teréz mondta, hogy „én nagy szent akarok lenni” - és nagy szent lett belőle.
   Chiara Luce Badano is szent akart lenni, és az lett belőle.
   Az albertfalvai katolikus iskola diákjai túlnyomó részben szentek akarnak lenni, ám közülük voltak néhányan olyanok, akik kételkedtek abban, hogy ez sikerülhet is nekik. Valóban nehéz feladat a szentté válás. De van egy komoly segítség a szentté váláshoz. Ez a segítség pedig a KÖZÖSSÉG.
   Chiara Luce – mint említettem – már 9 éves korában csatlakozott a Fokoláré Közösséghez. Itt Budapesten, Farkasréten többen is vannak, akik szintén tartoznak valamilyen közösséghez, mint pl a Regnumhoz. A legalapvetőbb közösség a család mellett azonban a plébániai közösség.
   Hogyan segít a szentté válásban a közösség? Valahogy úgy, mint amikor egy csapatversenyben veszel részt. Van egy cél, mondjuk néhány másodperc lefaragása az addigi csúcsból. A csapat tagjai egymást lelkesítik a teljes erőbedobásra, és a végén megszületik a közös öröm: a rekord megszerzése. Csapatban bizonyos értelemben könnyebb versenyezni, mint egyéniben. - A szentté válás is „csapatmunka”. Chiara Luce a Fokoláre Közösség ifjúsági csoportjába tartozott. Alig töltötte be 18. életévét, amikor megtámadta a gyógyíthatatlan betegség, a csontrák. Gyakran ismételte: „Nem fogok meggyógyulni, ezt megértettem: Isten akaratát kell tennem és kész vagyok rá, hogy megtegyem.” Ezt az elhatározását sokszor megismételte betegsége alatt. Sokszor mondta: „Ha te akarod, Jézus, én is akarom!” És fájdalmait felajánlotta a szüleiért, a barátaiért, a pápáért, a fiatalokért. Barátai – a közösség tagjai – ott voltak mellette, hogy imájukkal segítsék folytonos felajánlását. Chiara Luce ezt írta barátainak: „Erősen érzem az egységeteket, felajánlásaitokat, imáitokat. Ezért újult erővel tudok törekedni az életszentségre, és pillanatról pillanatra meg tudom újítani az igenemet.”
   Ahogy egy csapatversenyben a csapat tagjai erőt adnak egymásnak a versenyben, úgy adnak erőt egy keresztény közösség tagjai az éppen nagy megpróbáltatást átélő tagjuknak. Chiara Luce erről tanúskodott betegágyán. Betegszobájában állandó volt a látogatók jelenléte. Miért mentek oda? Azért, hogy erőt merítsenek Chiara Luce hősiesen viselt szenvedéséből. S miközben a látogatók és az orvosok is épültek Chiara derűs szenvedésén, erőt is adtak a beteg lánynak, hogy van miért felajánlani szenvedéseit.
   Egy közösséghez tartozás megváltoztatja a magatartásunkat. Nem csak a sportban van így, de a szentté válás területén is így van. Tapasztalhattad magad is, hogy egészen másként éled át az örömet egy közösségben, mint ha csak egyedül vagy. Így van ez a fájdalommal is. Másként éled át a fájdalmat egy közösségben, mint egyedül. A közösség támaszt és vigaszt nyújt egymásnak. Chiara – miközben mosolyogni tudott a látogatóival – maga is erőt kapott tőlük, mert volt miért és kiért felajánlania szenvedéseit. Emlékezz vissza, amikor te voltál beteg, milyen jó érzés volt, ha valaki odament hozzád és leült ágyad mellé.
   A közösség megváltoztatja magatartásunkat. Most adj hálát az Oltáriszentség előtt mindenekelőtt Jézusnak, aki a keresztségben felvett téged a barátai, testvérei közösségébe, az Egyházba. Rajta vagy Jézus levelezőlistáján, a mennyei Facebookon. Gondold végig, mennyire rendszeres a kapcsolattartásod a keresztény barátaiddal? Mennyire tartod fontosnak a plébániai közösséghez való tartozást? Vágyódsz az életszentségre? Azt akarod, amit Jézus is akar? - A következő csendeben mondd
magadban többször azt, amit Chiara Luce mondott betegágyán: „Ha te akarod, Jézus, én is akarom.”

3./ Az Egyház gyertyát gyújt a sötétségben
   Chiara nem csak barátaival, a közösség tagjaival volt kapcsolatban, hanem rendszeresen levelezett a Fokoláre Mozgalom alapítójával – a két éve meghalt – Chiara Lubich-kal. Chiara Lubich új nevet adott neki: Luce – ami „fény”-t jelent. Chiara Badano valóban „fény” volt. Mindig mosolygott. Édesapja egyszer megfigyelte, hogy vajon akkor is mosolyog, amikor teljesen egyedül van, és senki sem látja? Chiara akkor is mosolygott. Miért tudott mindig mosolyogni? Azért, mert ő mindig Jézus jelenlétében élte életét. Jézust a betegsége alatt „Jegyesem”-nek szólította. S ahogy egy vőlegény és menyasszony tud örülni egymásnak, és alig várják a találkozást, úgy tudott örülni Chiara Luce is az ő Jegyesének, Jézusnak. A betegség súlyosbodásával csak fokozódott a mennyország utáni vágya. Egyre nagyobb örömmel készült a Jegyesével, Jézussal való találkozásra. Ezt mondta barátainak: „Nem tudjátok elképzelni, milyen most a kapcsolatom Jézussal. Úgy töltöm a napjaimat, hogy minden csupa csend és szemlélődés... Érzem, hogy egy ragyogó terv ölel körül, mely lassanként tárul fel előttem.”
   Mi volt az a „ragyogó terv”, amelyet lassan megismert Chiara Luce? Az Isten akarata, ami nem más, mint az életszentség terve. „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (1 Tessz 4,3) – mondja Pál apostol. Ezt a tervet ismerte fel a fiatal olasz lány, és azonosulni tudott ezzel a tervvel. Ő szeretni tudta Jézust. Ez volt a titka. Ezért lett boldog.
   Chiara Badano még csak egy éves volt, amikor Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója beszédet mondott a fiataloknak. Arról szólt, hogy a fájdalom felajánlásában óriási lehetőség rejlik. Aki beteg, aki szenved, az a kereszten elhagyott Jézushoz válik hasonlóvá. Ha ilyenkor felajánlod neki szenvedésedet, abból Jézus tudni fogja, hogy szereted Őt. És Jézus azzal fogja viszonozni szeretetedet, hogy új örömmel tölt el, hogy ezt az örömet továbbadhasd másoknak. Sőt azzal fogja viszonozni szeretetedet, hogy szentté tesz téged. Bátorság, fiatalok – mondta az alapító 1972-ben – árasszuk el szentekkel a világot!
   Ezek a szavak mintha csak Chiara Luceban teljesültek volna be legszebben. Chiara Luce valóban felajánlotta szenvedéseit Jézusnak: „ha te akarod, Jézus, én is akarom” - mondogatta sokszor betegségében. Szerette Jézust. Jézus pedig azzal viszonozta szeretetét, hogy új örömmel töltötte el, amit átadott barátainak, és most nekünk. Jézus végül azzal is viszonozta szeretetét, hogy szentté tette őt.
   „Árasszuk el szentekkel a világot!” - mondta 38 évvel ezelőtt a Fokoláre Mozgalom alapítója. Egy hónappal ezelőtt éppen ennek a közösségnek avatták boldoggá egyik tagját. Ő a Fokoláre Mozgalom első „gyümölcse”.
   Amikor az Egyház elismeri egy fiatalnak az életszentségét, akkor gyertyát gyújt a kor sötétségében. Nem szidja a sötétséget, hanem fényt gyújt a sötétségben. Chiara Luce valóban fény, amint neve is jelzi: luce – fény.
   Oly korban élünk most a földön, amikor nagyon sok fiatal szenved. Szenved a magánytól, a céltalanságtól, a szétesett családtól, szenved az egyik szülő hiányától. Sok gyerek és fiatal a kábítószerben véli megtalálni azt az örömet, ami hiányzik az életéből. Igazi baráti közösség hiányában pedig rossz társaságban keresi az egyedüllétből való kiutat. Nem kevesen pedig az öngyilkosságot tartják az egyedüli megoldásnak. Ők mind sötétben élnek. A sötét félelmetes, a sötétségben nincs öröm. - Az Egyház, amikor valakit boldoggá és szentté avat, fényt gyújt a sötétségben.
   Chiara Luce Badano fény ma is minden fiatalnak. Életével megmutatja, hogy ágyhoz kötött halálos betegségben is lehet örömteli életet élni. Lehet boldog életet élni, ha szeretjük Jézust. A boldog életnek csupán ennyi a titka: SZERETNI JÉZUST!

    Ha ezt megteszed, a többiről Ő gondoskodik! Ámen.
 

Megjegyzés:
bevezető ének Adoro te devóte... SzVU 314
befejező ének O salutaris hostia.. SzVU 316