Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

HISZEKEGY - nagyheti elmélkedések gyermekeknek és szülőknek, 2020. április 9-10-11.

I. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában.

 

- Mi a lényege, legfontosabb tulajdonsága az Istennek?

A szeretet. „Isten a szeretet.” (1 Jn 4,8)

 

- Milyen ez a szeretet?

„Mindenható.” Mit jelent az, hogy mindenható? Talán azt, hogy tetszése szerint megtehet ezt vagy azt? Nem. Mindenhatósága a határtalan odaadásban mutatkozik meg. Isten nem félig-meddig tud szeretni, hanem határtalanul. Ezt a határtalan szeretetet nem tudjuk elképzelni, legfeljebb csak megközelítőleg; amikor valamit, vagy valakit rajongással szeretünk, akkor egy kicsit megközelítjük a határtalanul odaadó szeretetet.

 

- Az Isten mindenhatósága képes kényszeríteni bármire?

Nem, mert ez ellentmondana odaadó szeretetének. Isten nem kényszerít semmire, sőt, szabadságot adott döntéseinkben: dönthetek a jó és a rossz mellett is.

 

- Az Atya a mennynek és földnek teremtője. Miért teremtette a világot? Azért, mert szüksége volt rá?

A kisgyerek azért kér egy kis háziállatot, hogy szerethesse; szüksége van valamire, amely felé szeretetét gyakorolhassa, kiélhesse. Istennek is szüksége volt a világra, hogy valamit magán kívül szerethessen? Nem! Isten – aki három személyű: az Atya, a Fiú és a Szentlélek – nem szorult rá egy rajta kívüli világra, hogy szeresse. A Szentháromság személyei tökéletes és hiánytalan szeretetkapcsolatban élnek, nincs szükségük egy rajtuk kívüli világra. A szeretet maguk között élik meg.

Akkor miért teremtette Isten a világot? Odaadó szeretetből. A szeretet olyan, hogy meg akarja osztani a maga boldogságát mással is. Hasonló ez ahhoz, amikor valaminek nagyon örülsz és elmondod örömödet másnak is – őt is részesíteni akarod az örömödben. A megosztott öröm dupla öröm – mondja a népi bölcsesség.

 

II. És Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban.

 

Az előbbiekben mondtuk, hogy Istennek nem volt szüksége a világra – miként a gyereknek szüksége van a kisállatra –, hogy magán kívül szerethessen valamit vagy valakit. Ráadásul az embert szabadnak (szabad akaratúnak) teremtette, aki választhatja a rosszat is. Vagyis Istennek sok vesződsége van az emberrel – miként a szülőknek is az engedetlen, rosszat tevő gyerekével.

 

- Akkor miért teremtette Isten az embert?

Azért, mert hitt az emberben, hitt a jó erejében. Hasonló ehhez, amikor a szülők vállalják a gyermekáldást, akkor nem arra gondolnak, hogy a gyerekük mennyi fájdalmat és mérgelődést fog okozni. Nem erre gondolnak, mert hisznek a jóságban, a jó erejében. Nos, Isten is „kockázatot” vállalt az ember teremtésével, mert hitt a jó erejében. A szeretet kockáztat.

 

- Miért küldte Isten a Fiát a földre?

Azért, hogy az emberré lett Fiában egy olyan emberi mintát mutasson minden embernek, akit követve ők is szeretetreméltók, azaz szentek lehetnek. Isten kockázatot vállalt azzal, hogy embert teremtett, de a kockázat zálogaként küldte nekünk a Fiát, Jézust.

Jézus megtanította a Miatyánkot, hogy úgy tudjunk szólni az Atyához, ahogy ő tudott beszélni mennyei Atyjával.

Jézus megtanított bocsánatot kérni Istentől; ezt a gyónásban is gyakoroljuk. Jézus így vezet minket – problémás gyermekeket és felnőtteket – a mennyei Atyához, aki maga a szeretet.

III. Fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától.

 

- Jézusnak ki volt az atyja? József?

Nem, József a nevelőapja volt Jézusnak. Jézus atyja a mennyei Atya volt. Jézus csodás módon született. Már korábban is voltak csodálatos születések: Ábrahámnak és feleségének Sárának idős korukban született fiuk, Izsák. Hasonló történet volt Sámson vagy Keresztelő János születése is. Terméketlen, meddő szülőknek a gyermekei voltak ők. Jézus esete még nagyobb csoda, mert ő a Szentlélek erejéből fogantatott Szűz Mária méhében.

(NB! Mai elhitetlenedő korunkban kétségbe vonják a csodák létét, sőt némely katolikusok is minimalizálni akarják a csodát, amennyiben Mária szüzességét csak fogantatására korlátozzák, elhallgatva azt a hittételt – dogmát – miszerint Mária szűz maradt szülés után is. Mintha Isten számára a második csoda nem lett volna ugyanúgy lehetséges, mint az első.)

 

- Mi indította arra Jézust, az Isten Fiát, hogy emberi alakot öltve közénk jöjjön?

Az engedelmesség. Ádám engedetlen volt a paradicsomban (édenkertben); Jézus – a második Ádám – így vezekelt Ádám ősszülő engedetlenségéért, hogy vállalta az emberi sorsot.

 

- Maradhatott volna Jézus az isteni dicsőségben továbbra is?

Igen, de ő istenségét nem tartotta kapitalista módon „olyan kincsnek, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell” (Fil 2,6). Jézus példát adott az engedelmességre. Az engedelmesség erény? Igen, méghozzá szeretetből fakadó erény. Ha szereted szüleidet, akkor engedelmes vagy. Ha szereted Istent, akkor engedelmeskedsz parancsainak. Aki nem engedelmes, az nem szeret igazából.

 

IV. Szenvedett Poncius Pilátus alatt, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra.

 

- Jézus tudatában volt, hogy szenvednie kell az emberiség bűnéért?

Igen, tudta, hiszen tanítványainak több alkalommal is beszélt erről.

 

- Miben különbözött az ő szenvedése a többi ember szenvedésétől?

Jézus egész életét szolgálatként tekintette. „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért.” (Mt 20,28)

Jézus a szenvedésre nem úgy tekintett, mint büntetésre (hiszen ő bűntelen volt), hanem mint szolgálatra. Más ember a saját bűnét hordozza és azért szenved, Jézus a világ bűnét hordozta, és értünk, helyettünk szenvedett.

Szent Péter apostol így ír erről: „Krisztus értünk szenvedett, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Ő sohasem vétkezett, és szájában hamisságot nem találtak. Amikor szidalmazták, nem szitkozódott, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem az igazságos bíróra bízta magát. A mi bűneinket maga fölvitte saját testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és igaz életet éljünk. Az ő sebei által nyertetek gyógyulást.” (1 Pét 2,21-24)

 

- Jézus földi élete ugyanúgy záródott le, mint minden emberé?

Igen, meghalt és eltemették. Valóban halott volt. Ezt bizonyítja a Torinói lepel… (beszéljünk róla, az interneten mutassuk meg a képét)

 

V. Harmadnapon feltámadt a halottak közül.

 

- Miért fontos, hogy Jézus harmadnapon támadt fel?

 

A történelmileg fontos dátumokat fejben tartjuk. Minden magyar embernek illik tudni, hogy mikor volt a szabadságharc, az aradi vértanúk kivégzése, az 1956-os forradalom, vagy a nándorfehérvári diadal, melyre a déli harangszó emlékeztet (nemcsak itthon, de szerte a világban!). Sorold fel ezeket a dátumokat!

Jézus feltámadása harmadnapon – húsvét hajnalban – történt. (Abban az időben minden megkezdett napot önálló napként számoltak: 1. nap nagypéntek, 2. nap nagyszombat, 3. nap húsvét)

Jézus megjövendölte, hogy harmadnapon fel fog támadni (vö. Mt 20,19), ezért a feltámadás az ő jövendölését igazolta. Furcsa, hogy napjainkban sokan hisznek a jósnőknek, még fizetnek is a jövendőmondóknak, mert kíváncsiak a jövendő sorsukra, ugyanakkor nem hisznek Jézusnak, akinek feltámadása igazolta jövendölését.

 

- Miben különbözött Jézus feltámadása más emberek feltámadásától?

 

Jézus életében több halottat is feltámasztott: a naimi ifjút (Lk 7,11); Jairus leányát (Lk 8,40); és barátját Lázárt (Jn 11,1). Ám az ő feltámadásuk nem volt végleges, hiszen később újból meghaltak. Az ő feltámadásuk a földi élet folytatására történt. Jézus ezzel szemben nem a földi élet folytatására támadt fel, hanem a megdicsőült halhatatlanság állapotára. Úgy is mondhatnánk, hogy Jézus egy halálon felüli állapotra támadt fel, és nem a földi élet folytatására.

 

- Jézus feltámadása „a halottak közül” azt jelenti, hogy otthagyta a halottakat?

 

Közlekedési baleseteknél előfordul, hogy a baleset okozója cserben hagyja áldozatát. (Pl. elütött valakit, de továbbhajt az autóval, anélkül, hogy mentőt hívna.) A cserbenhagyót – ha elkapják – súlyosan megbüntetik. Jézus nem hagyta „cserben” a halottakat, hanem értük megy és magával viszi őket – pontosabban azokat, akik tiszta életükkel ezt kiérdemelték. Az esztergomi Keresztény Múzeumban látható garamszentbenedeki úrkoporsó (interneten keresd meg) egyik oldalán azt látni, amint Jézus kézen fogva kivezeti az alvilágból Ádámot és Évát. Így képzeljük el, hogy Jézus nem hagyja a szenteket a halál birodalmában, hanem bevezeti őket a mennyországba.

 

VI. Fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.

 

- Jézus mennybemenetele egy földrajzi helyhez köthető esemény volt?

 

Ne úgy képzeld, mint amikor egy űrhajóst rakétával fellőnek a világűrbe. Jézus mennybemenetele azt jelenti, hogy befejezve földi küldetését, visszatért küldetésének kiindulópontjához, vagyis az isteni dicsőségbe. Hasonlattal élve olyan ez, mint amikor egy űrutazó visszatér a földi bázisra, oda, ahonnan elindult küldetésére.

 

- Mit jelent „a mindenható Atyaisten jobbján ülni”?

 

Ezt sem valóságos trónuson kell elképzelni. Valakinek a jobbján ülni azt jelenti, hogy kitüntető megtiszteltetésben részesül. Udvariassági szokás, hogy a férfiak a jobbjukon kísérik a nőket; az ünnepi asztalnál az asztalfőn ülő utáni legnagyobb megtiszteltetés, ha a házigazda jobbjára ültetik.

Jézus a mennyben ugyanabban a dicsőségben részesül, amiben az őt küldő Atyaisten van.

 

VII. Onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

 

- Az „onnan” a mennyországot jelenti – ezt értjük. A mennyország egy helyet jelöl? Hol van az az „onnan”?

 

Ez az „onnan” természetesen nem valamilyen helyet jelent, mivel az Atya „helye” a világ minden helyét felöleli. Isten mindenben jelen van és ugyanakkor fölötte áll mindennek. Így az „onnan”, ahonnan Jézus – a Fiú – ítélni jön, nem valamilyen hely, hanem az isteni dicsőség állapota.

 

 

- Jézus bíróként hogyan fog ítélni felőlem? - ez mindenkit érdekel.

Valami hasonló izgalommal fogjuk várni az ítéletét, mint ahogy a diák várja a tanár értékelését a feleletéről vagy dolgozatáról. Sokat segít, ha a tanár már az osztályzat kimondása előtt elmondja, milyen szempontok alapján osztályoz. Például megnyugtató, ha azt mondja, hogy látja a tanuló igyekvését, szorgalmát, és ezeket a szempontokat is figyelembe veszi az értékelésnél.

Jézus egy alkalommal hasonló módon bepillantást engedett abba, hogy mit fog számításba venni az ítéletnél. „Éhes voltam és adtatok ennem; szomjas voltam és adtatok innom; idegen voltam és befogadtatok; nem volt ruhám és felruháztatok; beteg voltam és meglátogattatok...” (Mt 25, 31-46)

Jézus ezeken a példákon keresztül azt tanítja, hogy akik irgalmasságot gyakoroltak a rászorulókkal, azok a jobbjára lesznek állítva, azaz a megdicsőültek közé sorolják. Akik viszont nem gyakoroltak irgalmasságot, azok a baljára kerülnek, és sorsuk a kárhozat lesz. Őket átkozottaknak mondja Jézus.

 

- Az utolsó ítélet idején lesznek még elő emberek is, akik így elkerülik a halált?

 

Ez egy érdekes kérdés. Az első keresztények úgy gondolták, hogy a világ vége és Jézus második eljövetele a közeljövőben megtörténik. Szent Pál apostol is közelinek gondolta a világ végét. „Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk.” (1 Tessz 4,16) Mi, akik ezekben a késői időkben élünk, nem tudjuk, hogy a Bíró érkezésekor a számtalan halott mellett lesz-e még élő, akinek nem kell meghalnia, hogy megítéljék. Valószínűleg nem lehetséges, hogy bárki is halál nélkül jusson el az Istennél való életre. Miért? Azért, mert Ádám és Éva óta a halál a bűn büntetése. Márpedig Szűz Mária kivételével minden ember követ el bűnt, amiért meg kell ízlelnie a halált.

Tudod-e, hogy miről szól Szűz Mária mennybevételének dogmája (hittétele), és hogy mikor ünnepeljük Mária mennybevételét? (Augusztus 15-én. A dogma szövege nem említi Mária halálát, hanem azt mondja: Mária – életének végén – testével és lelkével együtt a mennyei dicsőségbe vétetett. Vagyis nem beszélünk Mária haláláról, mert a halál a bűn büntetése, viszont Mária bűntelen volt, ezért nem illett, hogy megízlelje a halált.)

A hívő keresztény ember számára is fájdalmas a halál, de mi nem csak félelemmel gondolunk rá, hanem reménységgel is; hogy Jézus, aki ismeri életem minden eseményét, és szeret engem, irgalmas lesz hozzám az utolsó ítéleten.

 

VIII. Hiszek a Szentlélekben.

 

- Az Atyaisten teremtette a világot, a Fiú – Jézus – megváltotta a világot, de mi a szerepe a Szentléleknek?

 

A Biblia első lapján a világ teremtéséről olvasunk. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” (Ter 1,1-2) Az üresség és a sötétség tulajdonképpen a semmi szemléltetése. Vagyis Isten a semmiből teremtette a világot. Az Isten lelke kifejezés itt Isten erejét és bölcsességét jelenti. Valami megteremtéséhez ugyanis erőre és bölcsességre van szükség. Tehát a Szentlélek már a világ teremtésénél is munkálkodott.

Jézus feltámadása után megjelent tanítványainak, rájuk lehelt és ezt mondta: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22) A Szentlélek szerepe hasonló, mint ami Jézus szerepe volt: hogy egyre inkább Isten gyermekeivé építsen bennünket. Mit jelent ez?

Napjainkban hallunk „testépítőkről”, akik konditeremben, súlyzós gyakorlatokkal – no meg néha szteroid szerekkel is – arra törekednek, hogy minél nagyobb izomtömeget alakítsanak ki magukon. Ez bizony egyoldalúsághoz is vezethet, mert az ember nem csak testből, hanem lélekből is áll. Ha valakit „izomagyú” jelzővel illetnek, azt nem dicséretnek szánják.

A Szentléleknek a Szentírásban különféle nevei vannak: Vigasztaló, Pártfogó, Igazság Lelke, Tanácsadó… Ha beszélünk „testépítőkről”, akkor bizonyos értelemben beszélhetünk „léleképítőről”, ez pedig a Szentlélek. Mert ahogy az Isten lelke lebegett a semmi fölött, a káosz fölött, úgy a Szentlélek ma is uralkodik a világ felett. A gyűlölködő, szenvedélyektől elvakított emberek káoszba sodorják a világot. Ebben a zűrzavaros világban – ahol összezavarják a jót és rosszat, a bűnt és az erényt – szükség van a Szentlélek megvilágítására, tanácsára, hogy lelkünket megóvjuk a világ szennyétől. A Szentlélek tehát a mi lelki erősítőnk, a mi „léleképítőnk”.

 

IX. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét.

 

- Miért mondjuk így: hiszem a katolikus Anyaszentegyházat… és nem így: Anyaszentegyházban?

 

A Hiszekegy eddigi nyolc cikkelyében megvallottuk a Szentháromságba (Atya, Fiú, Szentlélekbe) vetett hitünket. Most pedig azt valljuk meg, hogy elfogadjuk azt, amit a Szentháromság hozott létre: az Anyaszentegyházat, és a szentek közösségét. Tehát még egyszer: hiszünk a Szentháromság személyeiben, és elfogadjuk az általuk létrehozott közösséget, az Egyházat. Hiszem az Anyaszentegyházat – és nem az Anyaszentegyházban.

 

- Mit jelent ez a szó: Egyház?

 

A latin ecclesia szó eredetileg „kihívott”-at jelent. Azokat értjük alatta, akiket Isten kihívott (vagy meghívott) az emberiség tagjai közül. Miért hívta meg őket? Nem azért, hogy elkülönítse a többiektől, hanem azért, hogy az üdvösség örömhírét közöljék „mindenkivel”. Jézus utolsó parancsa tanítványainak – a kihívottaknak, meghívottaknak – így szólt: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28, 19-20)

Kihívottnak, meghívottnak lenni mindig nagy megtiszteltetés. Mennyire büszke az a sportoló, akit meghívnak a nemzeti válogatottba. Milyen megtiszteltetésnek tartják a kiválasztást a „nemzet színésze”, „ a nemzet sportolója”, „a nemzet művésze” cím kitüntetettjei, vagy egy Kossuth-díj, Széchenyi-díj birtokosa. Hasonló büszkeséggel kell eltöltsön bennünket, hogy mi Jézus kiválasztottjai, vagyis a kihívottak – az Egyház – tagjai lehetünk.

 

- Akkor a szentek közösségéhez tartozás a lehető legnagyobb elismerés az Egyháztól?

 

Igen, amikor az Egyház valakit boldoggá vagy szentté avat, az a lehető legnagyobb elismerés. A szentek olyanok, mint a sivatagban az oázis frissítő forrása. Felüdítenek bennünket, akik még a földi élet olykor nagyon nehéz vándorútján, vagy keresztútján járunk. Szent Ágoston azzal biztatta magát: ha másnak sikerült szentté válnia, akkor az neked is sikerülhet, Ágoston! És neki is sikerült. Mindenkinek sikerülhet, csak akarni kell!

 

X. A bűnök bocsánatát.

 

- Isten megbocsátja a bűnbánó bűnét. Ez azt jelenti, hogy „kiradírozza” azt?

 

Pontosan azt jelenti. Az iskolában, vagy az előjegyzési naplónkba azt szoktuk ceruzával – és nem golyóstollal – beírni, ami még nem végleges, amit szükség esetén kiradírozunk, mintha ott sem lett volna. Talán lehetetlen lenne a bűnök „meg nem történtté tétele”? Vajon nem tud-e egy édesanya haszontalan gyermekének úgy megbocsátani, hogy a megtörtént esemény többé már egyikük számára sem létezik, teljesen feledésbe merül? Egy szerető édesanya erre képes. Mivel Isten a szeretet, ő is képes erre.

Ostoba az a kijelentés, hogy „megbocsátani már tudok, de felejteni nem”, mert azt mutatja, hogy a megbocsátás nem volt tökéletes.

Isten nem tud felemás munkát végezni; ezért megbocsátani sem tud felemás módon. Csak tökéletesen, teljesen tud megbocsátani – azaz „kiradírozza” a megbánt és megbocsátott bűnömet.

 

- Miért szükséges a gyónás, amikor a keresztségben Isten eltörli minden bűnünket?

 

Tisztázzuk a kérdést! Ha csecsemőt keresztelnek, a keresztség csak az áteredő bűnt törli el, mivel a csecsemőnek még személyes bűne nem is lehet. Ha felnőttet keresztelnek meg, akkor a keresztség valóban eltörli minden addig elkövetett személyes bűnét, ezeket tehát nem kell meggyónni. De mivel az ember újból és újból bűnöket követ el, ezért szükséges gyónásban kérni a bűnök bocsánatát.

A betegségek megelőzésében fontos szerepe van a védőoltásoknak. (A mostani koronavírus-járvány idején éppen az a baj, hogy még nincs ellene védőoltás, ezért képes mindenkit megbetegíteni, sőt halálát okozni.) A gyerekek iskolás korban megkapják a védőoltásokat, amelyek védetté teszik őket a kórokozóktól. Vannak úgynevezett „emlékeztető” oltások is, amelyek felfrissítik a szervezet „emlékezetét”, ellenálló-képességét, immunitását.

A gyónás valójában ilyen „emlékeztető” szentség: újra hatékonnyá teszi a keresztségben kapott bűnbocsánatot. Ezért szükséges legalább évente egyszer szentgyónáshoz, és szentáldozáshoz járulni.

 

XI. A test feltámadását.

 

- Vannak olyan emberek, akik a reinkarnációt (lélekvándorlást) elfogadják, de a test feltámadását nem. Mit gondoljunk erről, mi, katolikusok?

 

A lélekvándorlás tanítása szerint a lélek – a test halála után – átvándorol egy másik élőlénybe, emberbe, állatba, vagy növénybe, és ott él tovább. Ez a tanítás azért tetszik ma sok embernek, mert úgy gondolja, ha ezt a földi életemet elrontottam, sebaj, majd a következő életemben újra kezdem.

Ez azonban őrült remény. Az embernek egy élete van, ráadásul az állatnak és a növénynek nincs lelke. Ezt az egy életünket felelősen kell élnünk, halálosan komolyan kell vennünk, mert halálunk után nincs lehetőség a javításra. Ezt a katolikus tanítást persze nem akarják elfogadni azok, akik felelőtlenül akarnak élni ebben az egyetlen földi életükben. Inkább elfogadják a lélekvándorlás tanát, mintsem komolyabban gondolkodjanak életükről. Inkább őrült reményben hisznek, mintsem a feltámadásban.

 

- Mit gondoljunk az állattemetőkről, ahol a sírhantokon keresztet is állítanak?

 

Ez is őrültség. Az állatnak nincs lelke. Jézus az emberek megváltását vitte végbe, ezért a megváltott – azaz benne hívő – ember sírjára keresztet állítunk. Ám az állatokat nem kellett megváltani, mert nincs halhatatlan lelkük. Ezért a sírkereszt a kedvenc háziállat sírján – ostobaság.

 

XII. És az örök életet. Amen.

 

- Itt a földi életben semmi sem örök, maga a Föld sem lesz örökké. Ezért nem tudjuk értelmezni ezt a hittételt: hiszem az örök életet.

 

Az „örök” szócskát nem időbeliségében kell elképzelni, mert a vég nélküli időt nem tudjuk elképzelni. Az emberi elme képtelen befogadni a végtelenséget, miként az 1 literes edénybe nem lehet 2 liter folyadékot tölteni, mert nem képes befogadni. Az örök életet ne úgy képzeljük el, hogy a feltámadás után végtelenül sok éven át fogunk élni.

Az örök élet Istenben való életet jelent. Szent János apostol levelében írja, hogy „ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten” (1 Jn 4,12), továbbá „aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben.” (1 Jn 4,15) Az örök élet szimbiózist jelent Istennel.

Vagyis az örök élet nem más, mint Istenben való élet. Abban az Istenben való élet, aki maga az örökkévalóság. A hívő ember reménye az, hogy Istennek tetsző élet után felvétetünk a mennybe, ahol Jézussal leszünk – örökké. Szent Pál apostol így ír az elhunytak sorsáról: „A felhőkön együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1 Tessz 4,17) Hiszed ezt?!

 

 

 

AttachmentSize
Triduum, 2020-04-06.odt36.31 KB