Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 48. - 2018.11.26.

1./ Mi szükséges a jó házassághoz?

Erre a kérdésre sokféle válasz adható. Említeni szokták a szükségesnek tartott anyagi feltételek meglétét, a közös érdeklődést és mindenek előtt a kölcsönös szeretetet. Igen, a szeretetet; de mit értünk szereteten? Mint tudjuk, a szeretetnek a görög nyelvben három kifejezése is létezik: az erosz, a philia és az agapé. Ezekkel a nyelvi kifejezésekkel XVI. Benedek pápa is foglalkozik a keresztény szeretetről szóló enciklikájában (Deus caritas est). Megjegyzi, hogy a Biblia az agapé kifejezést részesíti előnyben, amit pedig az akkori köznapi nyelv mellőzött, ezzel szemben viszont szinte teljesen mellőzi az akkor használt erosz és a philia, vagyis az érzéki és a baráti szeretet szavakat. Már csak a nyelvi kifejezésekből is sejthető, hogy a kereszténység másként viszonyul a szeretet tartalmához. Másképpen fogalmazva: a kereszténység az emberek közötti kapcsolatban másféle szeretetre helyezi a hangsúlyt, mint az akkori pogány világ. Szent Pál apostol írja, hogy „a hit a szeretetben teljesedik ki” (Gal 5,6); s itt is az agapé szót használja, nem az eroszt és nem a philiát. Nézzük meg, mi a különbség a két koncepció között.

2./ Két különböző emberi kapcsolatról szól az erosz és az agapé.

A platoni erosz az a szeretet, mely azt szereti, amit szeretetre méltónak tart. Ez az érzelmi szeretet. Ha valaki, vagy valami megfelel neked, például esztétikai szempontból, a szépsége miatt, vagy jó valakivel vagy valamivel együtt lenned, vagy birtokában lenned valaminek, mindez tisztán természetes érzésből fakad; ez a platoni erosz. Szeretsz valamit, ami örömet okoz neked, amitől jól érzed magad. Ez egocentrikus szeretet, mert benne folyton rólad van szól, arról, hogy neked valami örömet okoz.

Ezt a szeretetet – hiányosságai, korlátai, érdekközpontúsága és mulandósága ellenére – nem kell elvetni, lerombolni. Mert ez a szeretet a természet rendjéhez kapcsolódik, ami Istentől származik, de megsérült az eredeti bűn miatt. Ezt a szeretetet fokozatosan meg kell tisztítani, át kell alakítani, olyan szeretetté, mely természetfeletti, mely lényegileg bekapcsolódik a kegyelmi életbe és Isten szeretetének tükörképévé válik... Isten a keresztény koncepció szerint agape-szeretet – aki leszáll az emberhez, hogy azt szeresse, ami nem méltó a szeretetre.

Az agape az embert elárasztó, érdek nélküli szeretet... Az agape teremtő szeretet, mely nem azért szeret, mert érdemes vagy rá, hanem azért, hogy arra érdemessé válj. Az agape valami jót akar létrehozni benned, s egyre többet... Az agape-szeretet Istentől száll le rád. Az agape nem annyira érzelmi szeretet, mint akarati, mely el akar halmozni jóval. Az agape érdek nélküli szeretet...”

(Tadeusz Dajczer: Elmélkedések a hitről, 221-223. - Marana Tha, 2015)

3./ A keresztény házasságban az agape-szeretet teljesedik ki – miként ezt Szent Pál apostol írja. Tehát nem elég az érzelmi szeretet, a platoni erotikus szeretet. Ha csak ez munkálkodik a házzasságban, vagyis kizárólag a természetes kapcsolaton alapul a házas közösség, nincs komoly esélye tartós fennmaradásra. Ha a házasság nem jut magasabb szintre, az agape-szeretetre, előbb vagy utóbb széthullik. Ezért szükséges a szentségi házasság, mert abban Krisztus agapéját, a halálig elmenő önátadását élik meg, illetve ehhez kapnak kegyelmi erőt a házasság szentségén keresztül. A keresztény házasság önátadásról szól, és nem egocentrikus érdekről. A keresztény házasságok ezért tartósabbak a csak polgári vagy élettársi kapcsolatoknál. Ha pedig felbomlik egy keresztény házasság, az nem a kegyelmi segítség elégtelenségére utal, hanem arra, hogy a házastársak nem jutottak el az agepe-szeretet szintjére, vagyis megmaradtak az erosz szintjén.

4./ Ferenc pápa az Amoris laetitia apostoli buzdításában írja:

A házasságkötés annak kifejeződése, hogy valóban elhagyjuk az anyai fészket, hogy más, erős kötelékeket fonunk, és új felelősséget vállalunk egy másik személyért. Ez sokkal több, mint a kölcsönös tetszés miatti puszta spontán társulás, ami a házasság privatizációja lenne. A házasság mint társadalmi intézmény oltalom és eszköz a kölcsönös elköteleződéshez, a szeretet érlelődéséhez.. Ezért a házasság felülmúl minden mulandó divatot, és megmarad.” (131) A házasság nem lehet elsietett döntés, de nem is halogatható a végtelenségig. Igaz, a végleges elköteleződés a másik mellett bizonyos mértékű kockázatot hordoz, de az elköteleződés elutasítása önző, számító és kisszerű. (132)

Megállapíthatjuk: kisszerű korunkban hősies agapéra van szükség a jó házassághoz. Ez az idők jele!

 

AttachmentSize
Vesperás, 2018-11-26.doc18 KB