Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 43. - 2018.10.22.

1./ 40 évvel ezelőtt kezdte meg péteri szolgálatát Szent II. János Pál pápa.

Mai liturgikus emléknapján – mely 40 évvel ezelőtt beiktatásának napja volt – rá emlékezünk. Ki volt Karol Wojtyla, aki pápaként a II. János Pál nevet vette fel? Hosszú méltatások helyett egyetlen lényegre törő szóval lehet jellemezni egyéniségét: SZENT. Amint egy emberről sokféle portrét lehet festeni, úgy a szent pápáról is többen írtak életrajzokat. Többek között André Frossard francia író is, aki II. János Pál pápa barátjának mondhatta magát. Frossard apja a francia kommunista párt egyik alapítója és első főtitkára volt. A szülői házban ateista nevelésben részesült, majd húsz éves korában a zsidó hitről áttért a katolikus hitre. II. János Pál pápa nem sokkal megválasztása után meghívta a nála öt évvel idősebb barátját Rómába. Beszélgetéseik eredményeként született két könyve, a Ne féljetek! és a II. János Pál arcképe. A Szent István Társulat mindkét könyvet megjelentette.

2./ André Frossard a lengyel pápa alázatosságát emeli ki. - Ezt a szakaszt idézem a könyvből:

Manapság az alázatosság csodálatos és rossz hírbe keveredett erényének meghirdetése kevés sikerre számíthat az emberek előtt, akik másról sem beszélnek, mint 'önmegvalósításról', 'kiteljesülésről', és akiknek minden mondata ezzel kezdődik: 'én személy szerint azt gondolom'. Ugyanakkor az alázatosság nyitja meg a világot a nagy gondolkodók előtt. (…) A gondolkodó, aki gondolkodásának tárgya előtt nem semmisül meg, végeredményben csak magára fog gondolni, és mindannyian ismerjük, mit csinál a modern festő, akiből hiányzik az alázatosság Isten teremtényei előtt. Mit csinál? Modern festészetet. II. János Pál alázatosan nem ítél meg senkit, és elviseli, hogy őt bárki megítélje. Kevésbé viseli el a tömjénillatot, amikor a füstölőt feléje lóbálják.

Azon a napon, amikor párbeszédünk első fejezetét az ebédlőasztalnál megmutattam neki, az első mondat rögtön elvette az étvágyát. Ezt írtam: A II. János Pál nevet fölvéve, szerényen két elődje árnyékába húzódott, de a napot nem lehet beárnyékolni. Fölemelte szemét a kéziratból és elszomorult tekintetét felém fordította: - Biztos abban, hogy ez az összehasonlítás jó? Mást nem tudott volna találni? (…) Láttam, hogy bántja a dolog. Töröltem a mondatot nagy megkönnyebbülésére. Kell tovább magyarázni? Semmi hízelgés nem volt ebben a vitatott mondatban, hanem csak a lelkesedés kifejezése, aminek bizony egy ideje kevés alkalma és oka volt elszabadulni.” (André Frossard: II. János Pál arcképe, 60)

3./ Tanulságos, amit az édesapjáról mondott beszélgetőtársának a szent Pápa.

Tíz, vagy tizenkét éves voltam, és ministráltam, de be kell vallanom, nem elég kitartással. Anyám már nem élt... Apám, észrevéve fegyelmezetlenségemet, egy nap így szólt hozzám: 'Nem vagy jó ministráns. Nem kéred elégszer a Szentlélek segítségét. Kérned kell.' És megmutatott egy imádságot. Hatalmas lelkiségi lecke volt számomra, tartósabb és erősebb az összes többinél, amit később olvasmányaim, tanulmányaim során kaptam. Micsoda meggyőződéssel beszélt hozzám! Még ma is hallom a hangját. Ennek a gyermekkorban kapott leckének az eredménye a Szentlélekről írt enciklikám.” (im. 63-64)

André Frossard erre a történetre megjegyzi, hogy kevés a valószínűsége, hogy azok a kicsiny, vallási témájú párbeszédek, melyeket többnyire véletlenszerűen gyermekeinkkel folytatunk, valaha is enciklikákat ihletnének; mégis, soha nem tudni, mi lesz a szavak sorsa. Elveszettnek hisszük őket, jóllehet, a példabeszéd mustármagjához hasonlóan egy szép napon terebélyes fákká növekednek.

A Szent Pápa esetében az apa tanításának kicsiny mustármagja terebélyes fává növekedett. Ez a történet tanulságos minden szülő számára; a 10-12 éves Karol Wojtyla a kereszténységet nem könyvekből tanulta, hanem tapasztalatban élte meg. Tanulságul szolgál a mai szülőknek: nem elég a gyermeküket beíratni iskolai vagy plébániai hittanra, a gyermeknek vallásgyakorlati tapasztalatra is szüksége van. Igen csekély gyümölcse lehet hitoktatásnak akkor, ha a gyermeknek nincs tapasztalata a szülők megélt hitéről.

4./ A „Dominum et Vivificantem” - „Urunk és Éltetőnk” kezdetű enciklikában jogosnak mondja Szent II. János Pál pápa a pünkösdi szekvencia gondolatát: „Ihleted, ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden érő, minden ép.” (67) Látjuk a korábban gyakorló keresztények hitének ellohadását.

Látjuk a vallási kalandorok és vadorzók gombamódra való szaporodását és pusztítását. Halljuk sok hagyományosan hívő nosztalgikus sóhajtozását. Ettől azonban nem lesz megújulás. Követve Karol Wojtyla apjának tanácsát, kérni kell a Szentlelket, aki egyedül képes „megújítani a föld színét”.

  

AttachmentSize
Vesperás, 2018-10-22.doc18.5 KB