Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 35. - 2018.06.11.

1./ Június a papszentelések és a konkurzusok (felvételik) hónapja. Ilyenkor a híveket és papokat élénken érdeklő kérdés, hogy hány papot fognak szentelni, és hány új jelentkező volt a papnevelő intézetekben. Ezeknél a számoknál kevésbé publikus, hogy a kezdeti jelentkezők közül hányan jutnak el a papszentelésig, valamint hányan gondolják meg magukat a felkészülés 6 éve során, és hagyják el a szemináriumot. A lemorzsolódás nagyjából hasonló a házassági válások arányához, vagyis 50 % körüli.

Nem alaptalanul említem együtt a papság és a házasság szentségét, ugyanis a hasonlóság nem véletlen. Mindkét állapotbeli szentség melletti döntés erős – egy életre szóló – elhatározást igényel. Mindig szomorú látni, ha valaki visszavonja korábban tett döntését és felhagy akár a papi, akár a házas hivatás folytatásával. Mi szükséges ahhoz, hogy ez ne következzen be?

2./ XVI. Benedek pápa a római nagyszemináriumban tett látogatása során (2007.febr.17.) arról beszélt a papnövendékeknek, hogy ne szigetelődjenek el az emberektől, s ne gondolják, hogy nekik egyedül is sikerül előbbre jutniuk. „Szükségünk van papok és laikusok baráti társaságára, akik kísérnek és segítenek bennünket.” - fejtette ki a Szentatya. Amit ezután mondott, az nem csak a papságra készülőknek, de a házasságra lépőknek is hasznos tanács. A plébániákon működő házas csoportokra gondolok, akik két hetente, de legalább havonta összejönnek egy estére, ahol közös imával, beszélgetéssel erősítik egymást a házas hivatásukban. Idézem a Szentatyát: „Az igaz barátok felszólítanak arra, hogy hűségesek legyünk ezen az úton (értsd ez alatt: a papság és a házasság útját), és segítenek is benne.”

Mi szükséges a hűséghez? - kérdezhetjük. Az állhatatosság! Az állhatatosság erényével kapcsolatban XVI. Benedek pápa egy kedves történetet osztott meg a római papnövendékekkel. „Úgy vélem – mondta –, nem vagyok indiszkrét, ha elmondom, hogy ma kaptam egy szép levelet Martini bíborostól (aki akkor Milánó főpásztora volt). Jókívánságomat fejeztem ki neki nyolcvanadik születésnapján – egyidősek vagyunk; válaszlevelében írta: mindenekelőtt az állhatatosság ajándékát köszönöm meg az Úrnak. Manapság – írja Martini bíboros – a jót is csak egy ideig, kísérletképen teszik az emberek. A jó azonban lényege szerint csak véglegesen tehető, de ahhoz, hogy véglegesen tudjuk tenni, szükségünk van az állhatatosság kegyelmére; mindennap kérem – zárja levelét – hogy az Úr adja meg nekem ezt a kegyelmet.”

A Szentatya ezután Szent Ágostont idézi, aki eleinte meg volt elégedve a megtérés kegyelmével, később felfedezte, hogy szükséges egy másik kegyelem is, az állhatatosság kegyelme, melyet minden nap kérnünk kell az Úrtól. „Úgy látom – folytatta saját gondolatával XVI. Benedek pápa –, bíznunk kell az állhatatosság ezen ajándékában, de kitartóan, alázattal és türelemmel kérnünk is kell az Urat, hogy segítsen és támogasson minket az igazi véglegességnek azzal az ajándékával, mellyel ő kísér bennünket napról napra mindvégig, akkor is, amikor sötét völgyeken kell áthaladnunk.”

Itt a 23. zsoltárra utal a pápa, amely a nyájat vezető jó pásztorról szól: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.” (Zsolt 23,4)

3./ Mi lehet egy pap vagy egy házastárs életében a sötét völgy? Azok a csapdahelyzetek, melyek próbára teszik a papi vagy házas hivatásban való végső kitartást. A pusztában Jézust is megkísértette a sátán (vö. Mt 4,1-11); el akarta téríteni őt megváltói küldetésétől, s arra akarta csábítani, hogy csak a saját szükségleteivel, vágyaival törődjön. A sátán megpróbál minden papot és minden házastársat is, hogy eltérítse őt hivatásától, és kizárólag individualista, egoista vágyai felé vezesse. Az egoizmus az a sötét völgy, ahová nem süt be a nap, ahol nem érvényesül a Lélek világossága.

Modern világunkban a luxus az a csapda, mellyel a sátán sokakat meg tud téveszteni. A luxus, amit magyarul fényűzésnek is mondunk. Mennyire mélyértelmű ez a kifejezés: a fény-űzés olyan életvitel, amely elűzi a hit fényét. Jól mondta Ferenc pápa a magyar püspökök „ad limina” látogatásakor: keletről jön a fény, nyugatról a luxus. Igen, a luxus, a fényűzés elűzi a hit fényét.

Napjainkban fájdalmasan sokan vannak, akik felhagynak élethivatásukkal: a papi, vagy házas hivatásukkal. Egy eset is sok lenne, nemhogy 50 %! A torzóban maradt papi és házas hivatások nem közvetítenek örömöt.

Ezzel szemben „az állhatatosság ajándéka örömöt ad - mondta a Szentatya – bizonyosságot ad arról, hogy az Úr szeret bennünket, s ez a szeretet megtart” bennünket. 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2018-06-11.doc18.5 KB