Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 3. - 2017.09.18.

1./ A boldogulás vagy boldogság kérdésével már a múlt héten foglalkoztunk. A témát azért folytatom, mert történt a következő eset. Az iskolai hitoktató megkérdezte az egyik felső tagozatos diáktól – aki előző évben hittanra járt –, hogy miért választotta ebben az évben a hittan helyett az etikaórát. A diák azt válaszolta, hogy azért, mert amíg a hittanon csak egyféle információhoz jut, az etikaórán többféléhez, ez pedig hasznos lehet a későbbiek folyamán.

Lám, a boldogulás fontosabb, mint a boldogság. Mert igaza lehet a diáknak, hogy a hittanórán egyféle információhoz jut, ami a boldogulás szempontjából nem annyira előnyös, mint az etikaóra információja. De Jézusnak van két nyugtalanító kérdése: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?” (Mt 16,26)

Jézus nem a boldogulásról beszélt, hanem a boldogságról. Elegendő csak a nyolc boldogságról szóló tanítására utalni. (vö. Mt 5,3-12) Ha a hittanórákon másról nem is lenne szó, mint a boldogság megtalálásának útjáról, akkor már nem tekinthető idejétmúltnak és korszerűtlennek a hitoktatás.

 

2./ A boldogságkeresés napjaink egyik felkapott témája. A boldogságkeresés útjai címmel Skrabski Árpád és Kopp Mária könyvet írt, melyet a Szent István Társulat adott ki 2009-ben. A katolikus szerzőpár halála után a könyv kibővített kiadása újra megjelent a Heti Válasz Kiadónál. Hasznos olvasmány lehet fiatal pároknak, mert rávezeti őket az egymással történő kommunikációra. A boldogságkeresés témájához azonban nem csak szociológus és pszichológus megközelítésből lehet hozzászólni, hanem lelkipásztori szempontból is.

 

Amikor az elsőáldozó gyerekek első gyónásuk után kimennek a gyóntatószékből, nyoma sincs rajtuk a megelőző izgalomnak, ellenkezőleg: boldog öröm sugárzik róluk. Amikor egy felnőtt hívő leteszi a gyóntatószékben lelkiismeretének gyötrő terhét, és a feloldozással megszabadul bűnétől, boldogság tölti el lelkét. Amikor súlyos, adott esetben halálos beteg elvégzi szentgyónását, végtelen nyugalomról és boldogságról számol be. Ezek katartikus élmények, nem csak a gyónónak, de bizonyos értelemben még a gyóntató papnak is.

Arra kérdésre, hogy az Egyház miként tud hozzájárulni a boldogságkereséshez, azt lehet válaszolni, hogy a bűnbánatra neveléssel. A bűnbánattartás után ugyanis mindig megjelenik a lelki boldogság, amit katarzisnak, megtisztulásnak is mondunk.

Az iskolai oktatás hozzájárul a boldoguláshoz, a hitoktatás pedig a boldogsághoz. Mind a kettőre szükség van. Sajnos, korunkban fontosabbnak tartják a boldogulást, mint a boldogságot. Ami még rosszabb, hogy sokan a boldogságkeresés alatt is boldoguláskeresést értenek. A boldogulás külsőleg mérhető – pénzben, sikerben, ismertségben stb. -, a boldogságot ezzel szemben természetfeletti dimenzióba helyezném. Erre említettem a múlt héten a Boldogságos Szűzanyát, aki boldognak mondta magát. Boldogsága elsősorban bűntelenségéből, s az azzal járó lelkiismeret-furdalás teljes hiányából fakadt. Másképpen fogalmazva: boldogsága az Istennel való harmonikus kapcsolatából, vagyis életszentségéből fakadt.

 

Megértem, hogy ilyen fogalmak, mint „életszentség”, ma sokak számára nehezen, vagy sehogy sem értelmezhető. Ám a boldogságkeresésnek az is egy útja, hogy az életszentséget keresem, és arra törekszem. A boldogságkeresés végül is egy tanulási folyamat. S azért fontosabb a hittanóra az etikaóránál, mert ott hall a diák vagy a felnőtt arról, hogy a boldogsághoz nem elég az emberi erőfeszítés, vagy információ, de szükség van az isteni kegyelemre is. Az isteni kegyelmeket pedig a szentségek közvetítik, többek között a bűnbánat szentsége is.

Amikor a hitoktató a kegyelmi életre, a szentségekhez járulásra vezeti rá a diákot, azzal nem evilági boldoguláshoz segíti őt, hanem sokkal többre: a boldogság, az örök boldogság keresésére.

Hogy melyik a fontosabb, azt döntse el ki-ki maga. Ám Jézus két nyugtalanító kérdése továbbra is nyitott marad: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de a lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?”

 

AttachmentSize
Vesperás, 2017-09-18.doc17.5 KB