Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 23. - 2018.02.26.

1./ Hét év alatt másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma – tudjuk meg a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. 2011-ben 35.500 házasságot kötöttek, míg az elmúlt évben 51.800 új frigy köttetett. Utoljára a második világháború utáni öt évben történt ilyen mérvű növekedés, amikor a háború miatt elmaradt házasságokat pótolták. Ezzel együtt mégis csökkenő tendenciát mutat a házasságban élők száma, ami a válások és elhalálozások következménye. Mégis örülni kell a kedvező változásnak, mert hosszú idő után végre jó irányba történt elmozdulás. A növekvő házasodási kedv nyilvánvalóan a kormány családpolitikájának is köszönhető, valamint az egy évtizedes Házasság hete rendezvényeknek, melyek a házasság értékeire mutatnak rá.

Az egyházi házasságkötések tekintetében nem áll rendelkezésemre országos adat. A plébániai házasodási statisztikánk a nullához konvergál, egy-egy házasságrendezés volt az utóbbi években. Persze vannak frekventáltabb templomok, de azok statisztikáját nem ismerem. Csepeli káplánéveimben, a 80-as években évi 40-45 esketésünk volt. Az utóbbi két-három évtizedben viszont a házassági érvénytelenségi perek adnak sok munkát a püspöki bíróságoknak. A házasságok érvénytelenségét kérők száma azóta ugrott meg ilyen jelentősen, amióta elterjedt az élettársi viszony. Vagyis kölcsönös összefüggés van az élettársi viszonnyal induló házasságok, valamint a válások között. A kormányzat családpolitikája pozitív változást jelent, de önmagában kevés a stabil házasságok kialakulásához.

2./ A stabil házasságokhoz hivatástudatra is szükség van. A keresztény élethivatásról szólnék.

Szent Pál apostol írja a római levelében, hogy „senki közülünk nem él önmagának... Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-8)

Boldog Marie-Eugéne atya (1894-1967) írja: „Istentől jövünk, és Istenhez térünk vissza; Istentől kapott isteni hivatásunk az, hogy visszatérjünk Istenhez.” (A Lélek lendületével, 180)

Thomas Merton (1915-1968) szerint „Isten minden hivatást arra rendelt, hogy az Ő szeretetét tegye nyilvánvalóvá a világban. A különböző hivatások csak abban térnek el egymástól, hogy mindegyik más-más utat jelöl meg, amelyen az emberek fölfedezhetik és értékelhetik Isten szeretetét. Válaszolhatnak rá, és megoszthatják a többi emberrel. Miden egyes hivatásnak az a célja, hogy Isten életét terjessze a földön... A házas hivatás olyan természetfölötti egységre szól, amelyik megszenteli, fenntartja és továbbadja az emberi életet. Isten országát így terjeszti a világban, hogy gyermekeket hoz létre... (A csend szava, 112)

Merton a szerzetesi és házas hivatást együtt említi, mert mindkettőben közös az odaadottság. A házas hivatásban egymásnak ajándékozzák magukat a házastársak, a papi és szerzetesi hivatásban pedig Istennek adják oda életüket. „Minél magasabb rendű hivatásról van szó – folytatja Merton -, annál gondosabban kell kiválasztani a jelölteket. A házaséletben a kiválasztódás általában magától megy végbe: Isten akarata a természetes vonzalomból kiinduló elhatározásban ölthet testet.” (113)

Amit ezután a vonzódásról ír, az jól alkalmazható a házasságra is. Szerinte a vonzódás még nem elégséges jele a hivatásnak. „Egyetlen dolog dönti el biztosan a hivatást: képes-e valaki szilárd elhatározással elvállalni egy konkrét életállapotot, és kitartani elhatározása mellett. Ha valaki sohasem tud dönteni, sohasem tudja szilárdan elhatározni, hogy megteszi mindazt, ami egy hivatáshoz szükséges, annak minden valószínűség szerint nincs hivatása... De ha valaki nyugodtan és eltökélten döntött, tehát nem riasztják vissza a nehézségek és nem roppan össze az ellenállás miatt, akkor ez határozott jele annak, hogy Isten kegyelme meghívta őt, s ő igennel válaszolt erre a hívásra.” (im. 115)

3./ A házas hivatás felismerése segíti a házasság stabilitását. A vonzódás – miként Merton írja – kevés. Több kell ennél: az a tudat, hogy Istentől eredő küldetésem van ahhoz a személyhez, akihez vonzódom. Tehát természetes vonzódás és természetfeletti küldetéstudat együtt adja a döntési motivációt. A keresztény házasságok nagyságrendekkel stabilabbak a csak polgári házasságoknál; s ez a tény abból ered, hogy a keresztény házasok küldetéstudattal rendelkeznek, nem csak természetes vonzódással. Küldetéstudatuk abból áll, hogy feladatuknak tekintik házastársuk üdvösségének elősegítését. Vagyis Szent Pállal együtt vallják, hogy nem önmagunknak élünk, hanem Istennek. Boldog Marie-Eugéne szavaival: hivatásunk, hogy visszatérjünk Istenhez.

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2018-02-26.doc18.5 KB