Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Házasság és család, 14. - 2017.12.11.

1./ Az idősek családon belüli helyzetével egyre többet foglalkoznak az önkormányzatok, hiszen társadalmunkban egyre több az idős ember. Ezzel a kérdéssel több egyházi dokumentumban is találkozunk. Elsőként a Gaudium et spes zsinati határozat 48. pontjából idézek:

A gyermekek... hálás szívvel, kegyelettel és bizalommal viszonozzák szüleik jóságát, és mint hűséges gyermekek, mellettük állnak a viszontagságok idején és az öregkor magányosságában.”

 

Az öregek és fiatalok viszonya különböző társadalmakban eltérő lehet. Erről írt Szent II. János Pál pápa a Familiaris consortio – a családi közösségről szóló apostoli buzdításában, melynek 27. pontját teljes terjedelmében idézem:

Vannak olyan kultúrák, amelyekben nagy és különleges tisztelet övezi az öregeket: ismeretlen számukra, hogy az öreget kiűzzék a családból, vagy hogy haszontalan teherként tűrjék meg. Ellenkezőleg: az öreg beletartozik a család életébe, tevékeny és tudatos részt vállal benne, s jóllehet tisztelnie kell az új család úgynevezett autonómiáját, elsősorban az a dolga, hogy tanúskodjék a múltról, és bölcsességre nevelje az ifjakat és a következő nemzedéket.

Ezzel szemben más kultúrák – elsősorban az ipar fejlődése és az urbanizáció miatt – régen is, most is elviselhetetlen formákkal kizárják magukból az öregeket, kiknek ezzel kegyetlen kínokat okoznak, a családokat pedig lelkileg nagyon elszegényítik.

Az Egyház lelkipásztori tevékenységének mindenkit arra kell indítania, hogy ismerjék föl és fogadják el az öregek szerepét a polgári és egyházi közösségben, de főleg magában a családban. Valójában ugyanis az öregek élete támogat minket abban, hogy az emberi értékek rendjét megmutathassuk, hogy a nemzedékek folyamatát bemutassuk, s emellett életük csodálatosan mutatja Isten Népének belső összetartozását. Az öregeknek ezen felül karizmája van arra, hogy áthidalják a nemzedékek közötti szakadékokat, még mielőtt azok kialakulnának. Hány gyermek talált kedvességet és szeretetet az öregek szemében, szavaiban és becézésében! Hány öreg ember ad igazat az ószövetségi bölcsnek, aki a Szentírásban isteni sugallatra ezt mondja: „A gyermekek gyermekei az öregek koronája!” (Péld 17,6)

 

Ehhez a témához kapcsolódik az imaapostolság 2017. decemberi imaszándéka is, mely az idősekért kér imát, „hogy családjuk és a keresztény közösségek által támogatva bölcsességükkel és tapasztalataikkal együttműködjenek a hit továbbadásában, és az új generációk nevelésében.”

 

2./ Az idézett dokumentumok tanítása ma is megszívlelendő.

Az ipari társadalom és az urbanizáció ugyan kényelmesebbé tette a család életét, de ugyanakkor lelkileg elszegényítette a családot. A II. világháború utáni életforma – főleg vidéken – még három generációs családokra épült. Egy házban éltek a nagyszülők, gyermekük és gyermekeik gyermekei. Így naponta találkoztak a közös étkezéseken, és volt mód mindarra, amit Szent II. János Pál pápa apostoli buzdítása említ. Ismerve korunk családjainak helyzetét, a sok esetben feszítő vitákat, be kell látni, hogy bizony hiányzik az öregek karizmája, amely képes volt áthidalni a nemzedékek közötti szakadékokat, még mielőtt azok kialakultak volna.

A mai szülőkben még nyomokban benne él a vágy, hogy gyermekeik a házasságkötés után is velük maradjanak – ez látszik abból, hogy több esetben építenek olyan méretű házakat, ahol több generáció is elférne. A fiatalok azonban nem kérnek ebből, s végül az öregek magukra maradnak a nagy házban. A generációk külön élése függetlenséget biztosít ugyan, de az öregek tapasztalatainak átadása meghiúsult. A nyári vakációból is csak igen rövid idő jut a nagyszülőkre, mert a családi-, iskolai- és sport-programok (néha még az egyházi táborok is) lefoglalják az unokákat. Mindennek eredményeként az öregek mindinkább elszigetelődnek, beszűkülnek, feleslegessé válnak.

 

AttachmentSize
Vesperás, 2017-12-11.doc17.5 KB